Mont Blanctól az Aconcaguáig

Időpont

Szeretettel várunk minden érdeklődőt ismeretterjesztő előadásunkra 2019. január 22-én, kedden, 19 órától az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermébe. Meghívottunk, Vekov Imre, az EKE túrák kihívásai után kipróbálta magát keményebb terepen is meghódítva néhány magasabb csúcsot.

Honismereti kirándulás Nagyszebenbe és Vízaknára – 2019

Időpont

Az autóbusz február 10-én, vasárnap reggel 7:00-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől indul.
Az autóbuszra csak azok a személyek ülhetnek fel, akik regisztráltak a kirándulásra és előre befizették a részvételi költségeket. Köszönjük szíves megértésüket.

Kazahsztán és Kirgizisztán: vissza a nomád gyökerekhez

Időpont

Szeretettel várunk minden érdeklődőt ismeretterjesztő előadásunkra 2018. december 11-én, kedden, 18 órától a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc imatermébe (I. emelet). Meghívottunk, Kiss Olivér újságíró, Kazahsztán és Kirgizisztán ismeretlen vidékeire kalauzol el bennünket. Az ott szerzett élményeiről és tapasztalatairól vetített képes előadásával egybekötve fog mesélni.

Gerinctúra a Nagy-hegyen – 2018

Időpont

Az EKE – Kolozsvár 1891 gyalogtúrát szervez november 4-én, egy sokak számára új, még ismeretlen útvonalon. A túra hossza 23 km, nem igényel különösebb fizikai kondíciót. Az utazást Kolozsvárról a túra kiindulópontjáig (Dregán-víztározó, Kolozs-Bihar megyehatár), illetve a túra végpontjától (csucsai vasútállomás) vissza Kolozsvárra mikrobusszal szervezzük. Indulás: november 4-én, vasárnap reggel 7-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.
Szervező: Szima Márton.

Palacsinta-túra – 2018

Időpont

Az EKE – Kolozsvár 1891 kerékpáros kirándulást szervez a pusztatopai palacsinta-sütődéhez.
FIGYELEM! Kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt a túrát vasárnap helyett szombaton szervezzük meg, 2018. október 20-án.
Megértésüket köszönjük.
Túraszervező: Szima Márton, telefonszám: 0766703575.
Találkozás 9.00-kor az állomás előtt.

Túra a Pocsováliste- és a Ronki-szorosokba – 2018

Időpont

Az utazást mikrobusszal és kiskocsikkal szervezzük. Az autók október 28-án, vasárnap reggel 7-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul /volt Széchenyi-/ tér 9A szám) elől indulnak.
Az autóbuszban a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni, legkésőbb október 25-én, csütörtökön 20 óráig, a túraszervezőnél: 0724-892797, elemermezei@gmail.com.

Honismereti kirándulás Máramarosszigetre és Nagybányára – 2018

Időpont

Az utazást autóbusszal szervezzük.
Az autóbusz október 28-án, vasárnap reggel 6:30-kor (a téli időszámítás szerint!) a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől indul.
(Figyelembe véve a tömegközlekedési eszközök vasárnap reggeli indulási idejét, a résztvevők jelzései nyomán, módosítottuk autóbuszunk indulási idejét is).
Az autóbuszban a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni, legkésőbb október 26-án, pénteken 16 óráig, a következő linken:

Kirándulás az Ökrök-völgyébe – 2018

Időpont

A túra hossza: 16 km, 400 m szintkülönbséggel.
Minősítés: közepesen nehéz túra.
Találkozás 6:50 órakor a vonatállomás előtt. Indulás 7:15-kor a TFC vonattal, Barátkára 9:06-ra érünk. Délután 16:31 órakor indul a vonatunk, 18:33-kor érkezünk Kolozsvárra. A vonatjegyet mindenki egyénileg veszi meg.
Szervező: Pál Gyöngyi, telefonszám: 0742-373546

Gyerekbarát kerékpártúra a Dregán-tó körül

Időpont

Június 24-én, vasárnap az EKE – Kolozsvár 1891 gyerekbarát biciklitúrát szervez, szülői kísérettel, a Floroiu víztározó körül. A túra hossza 35 km. A programban van fürdéssel, szalonnasütéssel és labdajátékokkal egybekötött déli pihenő is. Az túra útvonala teljesen biztonságos, a tavat megkerülő makadám, illetve földúton vezet.
Szervező: Szima Márton, telefonszám: 0766703575. Minden érdeklődőt szívesen látunk.