CÍMLAP
Több mint 20 éve minden évben Szilágyi András megszervezi a hagyományos borforraló túrát a Bácsi torok egyik tisztásán. A decemberi esős hetek után reméltük, hogy a hét végére szép idő lesz (így mutatták az előrejelzések), de nem így alakult, legalábbis nem ezen a szombaton, december 13-án. Reggel 9 órakor indulás a Törökvágás tetejéről a Bácsi-torok felé, összesen 12-en gyűltünk össze Szilágyi András túravezetővel, a többiek Márton Erzsikével a 31-es autóbusszal jönnek Kisbácsig, ők 10 órakor indulnak. A Hója fái közt sűrű köd fogad, az utak sárosak az esőzésektől, kiérünk a legelőre, ott is mindent elborít a köd, alig 2-3 méterre, ha látunk, megyünk a fehér semmiben. A Bácsi-torok közelében ez az ijesztő, furcsa környezet az erdővel kapcsolatos paranormális jelenségeket juttatja eszünkbe, talán meg sem lepődnénk, ha előbukkanna egy kis zöld emberke vagy valami furcsa repülő tárgy, de ezúttal nem történik semmi. Körülöttünk minden csendes és mozdulatlan, annál inkább gondot okoz a bakancsokra és gumicsizmákra tapadó sár, amely megsokszorozza a cipőnk súlyát. Délelőtt 11 órára megérkezünk a mindenkori borforraló tisztásra. A köd nem szállt fel, sőt még mintha sűrűbb lenne, most már valószínűleg ilyen is marad egész nap. Gondot okoz a tűzgyújtás is, a sok eső után nem kapunk elég száraz fát. Végül csak sikerül, és meggyúl a tűz, sokat számít a sokéves tapasztalat, és felkerül az üst a borral. Közben megérkezik a 31-es autóbusztól a népes csoport Márton Erzsébet túravezetővel. Több mint negyvenen vannak. A tűz mellett, a parázson szalonnát és kolbászt sütünk, aki nem, az az otthonról hozott szendvicsét fogyasztja el. A zord hideg ellenére kellemes a hangulat, közben felforr a bor, és megjön a nótázó kedv is. Az idő kellemesen telik, de déli 2 óra körül már készülődünk hazafelé, a tüzet eloltjuk, és fikarcnyi szemetet sem hagyunk magunk után. A téli napok rövidek, hamar sötétedik, egyesek a Hajtás-völgy és a Donát út felé indulnak hazafelé, mások a Bácsi-torkon keresztül, az autóbusz megállóhoz.
Másnap, december 14-én reggel mikrobusszal indulunk a szintén hagyományossá vált enyedi borkostolóval összekötött Kőköz-szorosi kirándulásra. A túrát Vlád Pál vezeti. A ködös szombati nap után már nem is remélünk jobb időt. Tavaly is zord, ködös napon jártuk végig ezt a túrát december közepén. Vasárnap reggel még sötétben indulunk, ilyenkor még csendes a város, néptelenek az utcák, meglep, hogy nincs köd és látszik a hold, egész biztató kezdet erre a napra. Szokás szerint a Flip előtt találkoztunk 8 órakor, 22-en gyűlünk össze. Mindenki pontosan ott van. Tordaszentlászló irányába indulunk, elhagyjuk Alsójárát és a Jára-patak völgyét, az Aranyos völgyében Borrévnél letérünk Torockó felé.
Az Európa Nostra-díjas falu a legszebbnek tartott erdélyi település. A község felett emelkedik a háromcsúcsú Székelykő hatalmas sziklabérce, jellegzetes formája miatt itt kétszer kel fel a nap. Először pirkadatkor, aztán hirtelen eltűnik az 1130 m magas Székelykő mögé, majd ismét előbukkan. Még elérjük a második napkeltét. Megállunk egy fél órára a falu központjában, megcsodáljuk ezúttal is a fehérre meszelt, lenyűgöző szépségű, jellegzetes polgári házsorát, a vajort, melynek vize csillog a reggeli napsütésben, visszatükrözve a környező házak képét és a kék eget. Napfény és kék ég, szinte hihetetlen ez a változás, ez több mint amit reméltünk erre a napra.
Torockóról a 12 km-re levő Kőköz-szorosba megyünk Torockószentgyörgyön (Colţeşti) és Torockógyertyános (Vălişoara) falvakon keresztül. A Kőköz-szoros (Cheile Aiudului vagy Cheile Poienii) természeti szépségekben gazdag több mint 2 km hosszú sziklaszoros, a Torockó–Nagyenyed közötti országút itt 250 méter magas, sima felületű sziklafalak között vezet. Itt folyik keresztül az Enyed-patak. A patakmederben végig a sziklákról leszakadt nagy mészkődarabok alakítottak ki rengeteg kis zubogót. A sziklaszoros egyik oldalán egy évek óta építés alatt álló, várkastély kinézetű épület áll, amelyben hotel és vendéglő működik. A kastély őre, egy szép nagy farkaskutya régi barátunk, most is hűségesen elkísér sétánkra. Elindulunk a piros ponttal jelzett ösvényen, az épülettől déli irányba az információs táblákkal ellátott tanösvényen, az út fokozatosan emelkedik, több kilátópontot érintünk, amelyekről ezúttal ragyogó napfényben és teljes pompájában csodálhatjuk a szoros meredek sziklafalait. Enyed felé a völgyet vastag felhőréteg takarja, mint egy óriási hófehér tenger, felette ragyogó napsütés. Kihasználva a remek időt, egy rakás fényképet készítünk.
Időnk még bőven maradt, ezért felmegyünk Nyírmezőtől (Poiana Aiudului) az Inzel-patak völgyén a Butánkő (1056 m) alá, itt kocsink leparkol egy vízesés közelében, a Drăgoiu-patak völgyében. A Kőköz-szorosi napfényes őszutó után itt már a bedellői tél fogad, és 8–10 cm-es a hó. Gyalogosan nekivágunk egy meredek oldalnak, egy nyeregbe jutunk, ahonnan a Butánkő kettős csúcsa megközelíthető, elhagyunk egy kőkeresztet és a csúcs előtti tisztásra érkezünk. Rendkívüli látvány fogad, a nap bevilágítja a torockói völgyet és a Székelykő sziklatömbjét. A látvány annyira lenyűgöz, hogy még a csúcs megmászásáról is lemondunk, pedig már ott vagyunk alatta, de talán már nem is futná az időnkből, hiszen a téli napok nagyon rövidek. Rövid ebédszünetet tartunk szélvédett helyen. Az evésről meg is feledkeztünk, annyira lekötötték figyelmünket a látnivalók. A Bedellő felett komor felhők gyülekeznek, talán még havazni is fog. Elindulunk lefelé a havas, csúszós hegyoldalon, szembe velünk a Pilis (1250 m) piramis alakú csúcsa magaslik ki a havas csúcsok közül. Visszatérünk a mikrobuszhoz és indulunk Nagyenyedre, ahol a rövid kóstoló meggyőzött: feltöltöttük az ünnepi bortartalékainkat az enyedi pincéből.
Pál Gyöngyi