Az ősz a színes erdők időszaka. Amikor a nappalok rövidülni kezdenek, és a hőmérséklet csökken, a fák lassanként levetik zöld leveleiket, így rövid időre más színekben gyönyörködhetünk a ragyogó sárgától az élénkvörösön át a rozsdabarnáig. A természetszerető embereket ősszel mindig elkápráztatják a lombhullató erdők fantasztikus színei.
„Nehezebb, mint a Székelykőt megmászni?” – kérdeztem Bogitól. „A Nagyárkon? Szerintem könnyebb.” – jött a válasz, így aztán egyértelmű volt a szombati program. Csak éppen azt felejtettem el, hogy a Székelykőt még a járvány előtt „hódítottuk meg”, azóta pedig eltelt néhány év, történt egy s más, a home office pedig jelentősen átalakította a hétköznapokat s az addig is csak inkább remélt, semmint valós állóképességemet. De a kocka el volt vetve.
Október 13-án a kolozsvári ekések csapata részt vett Kós Károly mellszobrának (Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása) felavatásán Sztánán. Több mint 30-an indultunk, nagy részük Feischmidt Jánossal a reggeli vonattal érkezett az eseményre, mások kiskocsikkal. Az alig 120 lakosú, eldugott kis falucskában szervezett ünnepségen mintegy hatszázan vettek részt. Az ekések mindig szeretettel ápolták Kós Károly emlékét, és példaképnek tekintették.
Szeptember közepén hallottuk, hogy egy hónapig hétvégenként látogatható a mezőzáhi Ugron kastély az Anteportum Egyesület idegenvezetésével. Október 8-án tehát elindultunk mi is, hogy végre bejussunk abba a kastélyba, amit kívülről már többször is láttunk, hiszen a mezőzáhi keskenylevelű bazsarózsák miatt már jártunk néhányszor a faluban.
Nagybányára és Koltóra kirándultunk szeptember 23-án. Tettük ezt azért, mert a nyáron a Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban nagyszerű időszakos kiállítás nyílt: Nagybányai remekművek magángyűjteményekből. Erre a kiállításra olyan festményeket sikerült kölcsönkérni magángyűjteményekből, amelyek még soha nem szerepeltek kiállításon. Emellett a múzeum állandó kiállítását is megnéztük, ami szintén a nagybányai festőiskola művészeinek alkotásaiból áll. Élmény volt hallgatni nagy tudású tárlatvezetőnket, amint a képekről, a festőiskoláról mesélt.
Szépen indult a szeptember, tovább tartott a nyárias meleg, a kék ég, a napsütés, az igazi kellemes, kirándulásra csalogató idő, kivéve azt a néhány záporos, zivataros délutánt, amelyeken a vészjelzés megszólalt a telefonokon és a lezúduló esőmennyiség megnehezítette a városban a közlekedést. A réteken, a fű között már megjelentek az őszi kikericsek halványlila virágai, jelezve, hogy vegyük észre, itt van már az ősz.
Itt a szeptember, hűvösebbek az éjszakák és a reggelek, este nyolc óra után már sötétedik, hamarosan itt a napéjegyenlőség szeptember 23-án. Elrepült a nyár, meleg nyár volt, sokszor éjszakánként sem hűlt le a levegő 21-22 °C alá. A forró napokat többször heves esők, viharok, jégesők szakították meg, de a meleg hamar visszatért. A melegtől és esőktől a nővényzet szép, üdezöld maradt még szeptemberben is, nappal most is meleg, szinte nyárias az idő. Reméljük, eltart még egy ideig a „vénasszonyok nyara”.
A változó és szeszélyes tavaszi időjárás májusban is folytatódott. Szerencsére voltak napok, amikor a beígért záporok és zivatarok nem érkeztek meg, vagy elkerültek, és így szép kirándulásokat tehettünk a májusi napsütésben, élveztük a megújult természet üde zöld színét és a rétek színes virágainak tavaszi pompáját.
Vannak kirándulóhelyek, amelyeket többször bejártunk, mégis mindig visszahúz a szívünk. Ilyen a Berettyó forrása.
A januári tavaszias időjárást hirtelen havazás, majd hideg szakította meg, de ez a télies idő sokkal rövidebb ideig tartott, mint gondoltuk volna. Március elején ismét tavaszias lett az idő, bár a hó foltokban még sokfelé megmaradt.
CÍMLAP