Rádióadások

Mesél az EKE - 2023. január

Adás dátuma, ideje: 2023. január 19., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő (EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka

Meghívott: Alt Mónika Anetta

  • Alig kezdődött el a 2023-as év, a kolozsvári EKE-ben máris felpezsdült az élet: elkezdődtek az előkészületek a márciusi síversenyekre, a Jókai és Bánffy teljesítménytúrákra, valamint az augusztusi EKE Vándortáborra. Mindeközben pedig a havonta meghirdetett kirándulások sem maradnak el. Január 7-én egy különleges túrán vehettek részt az érdeklődők Szima Márton vezetésével, mégpedig egy bagolytúrán. Hogy mit is fed ez az elnevezés, azt Alt Anetta Mónikától fogjuk megtudni, aki életében először vállalta be a nem mindennapi kihívást.

  • Ha nem szeretnénk lemaradni kolozsvári EKE idei legnagyobb rendezvényeiről, vegyük elő határidőnaplónkat, mert Kismihály Bogi megoszt velünk néhány fontos dátumot.

  • Habár még le sem járt január, már készíthetjük bakancsainkat a februári túrákra, abban reménykedve, hogy a jövő hónapban végre hóban is járhatjuk a természetet, nem csak sárban. Lesz Őzek-völgye gömbkövekkel, Meszes-hegység Barlang-völgyi jeges sziklavájattal, vonatos túra kígyófejjel, de isztolnai felfedezőtúrán is részt vehetünk és a megszokott Kolozsvár-környéki gyalogtúrák sem maradnak el. A részletekről Kismihály Bogit kérdezzük.

Mesél az EKE - 2022. december

Adás dátuma, ideje: 2022. december 22., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

  • Az év végéhez közeledve egyre inkább érezzük, hogy valami hamarosan lezárul, és új fejezet nyílik helyette. Elérkeztünk a számadások idejéhez, amikor az ünnepi rohanás és a karácsonyra való készülődés mellett jól esik egy pillanatra megállni, magunkba szállni és mérlegre vonni, mi minden történt az elmúlt közel 365 napban. A kolozsvári EKE-ben 2022 mindenképp a rekordok évének tekinthető, hiszen a pandémia okozta kihagyások és visszaesések után végre ismét fellendült a nagycsoportos természetjárás és túrázás. A rengeteg bezártságnak köszönhetően felértékelődött a természetben eltöltött szabadidős tevékenység, így a túrázás talán nagyobb értéknek számít, mint valaha. A kolozsvári EKE-ben mindenképp arra törekednek, hogy felejthetetlen élményt nyújtsanak a túrázás szerelmeseinek, így idén is bőséges túra- és programkínálattal álltak elő hónapról hónapra. Síversenyek, gyalogos- és kerékpáros túrák, buszos honismereti kirándulások, Kolozsvár-környéki barangolások, emlék- és teljesítménytúrák: röviden így lehetne összesűríteni a kolozsvári EKE 2022-es tevékenységét, a szavak helyett viszont beszéljenek a számok.

  • Akár rendszeres felhasználók vagyunk, akár csak néha pillantunk rá a közösségi média platformjaira, akarva-akaratlan szemben találjuk magunkat különböző nyereményjátékokkal, amelyek egyre népszerűbbek az online térben. Legyen szó wellness-hétvégéről, koncertbelépőkről, ajándékutalványokról, vagy konkrét tárgyakról, néhány megosztással, kommenttel és lájkkal mi is felkerülhetünk a lehetséges nyertesek listájára. A kolozsvári EKE a pandémia idején kísérletezett először egy egy teljesítménytúrás, matek-feladványos játékkal, most pedig az ünnepre hangolódva készültek meglepetés-csomaggal a túrázók számára. Hogy miről is szólt ez a nyereményjáték, és ki lett az a szerencsés, akit a gép kisorsolt, arról Bogit kérdezzük.

  • Habár egyre hidegebbek a decemberi nappalok, és nehéz szívvel válunk meg szobánk melegétől, mégis kár lenne porosodni hagyni túrabakancsainkat a tél idején. Karácsonykor és a két ünnep között is kimozdulhatunk a Kolozsvár-környéki ösvényekre az EKE-vel, újévben pedig józanító túrán szellőztethetjük ki fejünket, de januárban lesz még éjszakai bagolytúra, kisbányai kirándulás, szászfenesi Csigadomb, sztánai vonatos kirándulás és a megszokott szerdai bükki sétákra is várnak minket.

Mesél az EKE - 2022. november

Adás dátuma, ideje: 2022. november 24., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kovács Zsuzsa, Kismihály Boglárka

A vénasszonyok nyara meleg októberi napjai után hidegzuhanyként ért november hűvös beköszönte: már a hónap legelején jelentősen lecsökkent a hőmérséklet, a hideget pedig csak fokozta az óraátállítás miatt meghosszabbodott esték szomorú valósága. A hirtelen változás miatt talán egyre kevésbé lett kedvünk kimozdulni a természetbe, amikor csak tehettük, bekuckóztunk szobánk melegébe, és forró teát szürcsölve próbáltuk csillapítani az esős, ködös november melankóliáját. Voltak viszont közöttünk olyan merészek is, akik dacolva az időjárással esőben és hidegben is ki mertek mozdulni a lakás komfortjából, és feszegetve határaikat a túrázást választották a kényelem helyett. Na meg arról se feledkezzünk meg, hogy egy-egy novemberi napon láthattuk az ég kékjét, és még a nap is előbújt, így aki csak tehette, kihasználta az utolsó kirándulós őszi napokat és a természetben töltődött fel. A kolozsvári EKE-ben időjárástól függetlenül is mozgalmas volt az elmúlt egy hónap, október 22-én például 140 résztvevővel túráztak a Ronki-szorosban, november 6-án a Nagy-hegyen gerinctúráztak 50 személlyel, 19-én bivalymúzeumot látogattak Mérában, 20-án pedig az első havat köszöntötték Havasrekettyén. Ami biztos, mindvégig hűek maradtak ahhoz a mottóhoz, miszerint rossz idő nincs, csak kényes turista.

  • Elsőként Kovács Zsuzsa, a kolozsvári EKE elnöke számol be arról, hogy túravezetőként számára milyen volt az elmúlt néha napos, gyakran viszont esős, ködös időszak, és milyen programokkal, túrákkal tudta kicsalogatni az embereket szobájuk melegéből. Egy túravezető számára biztosan kihívást jelent olyan programkínálattal előállni, ami még a Bacovia-féle novemberi melankólián is felülkerekedik és kimozdítja az embereket komfortzónájukból.

  • A továbbiakban Kismihály Boglárka szintén beszámol néhány fontos eseményről, ami az elmúlt egy hónapban történt a kolozsvári EKE-ben, hiszen amint a felvezetőben is említettem, októberben Mezei Elemér népszerű túráján rekordokat döntögettek, novemberben pedig kicsit megízlelhették a telet a Rekiceli-vízesés - Lespezi (Sasbérc)-kilátó túrán. 

  • “Januárig a fázósabbak is bátran nekiveselkedhetnek egy gyalogtúrának, az utóbbi évek tapasztalatai alapján alighanem enyhe decemberünk lesz. Egy kicsit lehet sáros, egy cseppet reggel ködös is, de egy kőhajításnyi táv megtétele után már kezdjük kigombolni a kabátot, a pihenőknél azért jól fog némi forró tea. Érdemes lesz elindulni, hiszen a Brüll-kilátónál, Izsáron és Reketón járhatunk, a pusztatopai erdőben és a Sárosbükkben, de egy hétvégét Nagyváradon és Debrecenben is tölthetünk.” – olvashatjuk Kerekes Edit hangulatos felvezetőjét decemberi túratervünk beharangozójaként a Szabadság weboldalán. Hogy pontosan milyen túrákra számíthatnak a természetjárók a 2022-es évünk utolsó hónapjában, arról Kismihály Bogi számol be.
     

Mesél az EKE - 2022. október

Adás dátuma, ideje: 2022. október 20., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott: Filep Ingrid (EKE-tag)

  • Ahogyan a hallgatók már megszokhatták, a Mesél az EKE-ben mindig törekszünk arra, hogy ne csak a szervezők harangozzák be a soron következő túrákat, kirándulásokat, hanem a résztvevőknek is teret adjunk beszámolni az élményeikről. Ez alkalommal Filep Ingrid lesz a meghívottunk, aki pár éve aktívan bekapcsolódik a kolozsvári EKE programjaiba: kedvencei a látványos gyalogtúrák, de többnapos kerékpártúrákra is vevő családjával együtt, emellett pedig önkéntesként is kipróbálta már magát a teljesítménytúrák során. Legutóbb az október eleji Data-csúcs és a 15-i Vlegyásza gyalogtúrán találkozhattunk vele, és ha jól tudjuk, legkevesebb három soron következő túrára is feliratkozott még. Hogy honnan ez a rengeteg energia és mi motiválja, hogy szinte minden hétvégén kimozduljon a természetbe, arról ő maga fog beszámolni.

  • Amint említettük, Ingrid nem csak túrázóként kapcsolódik be a kolozsvári EKE tevékenységébe, hanem önkéntesként is számíthatnak rá a szervezők a teljesítménytúrák során. A Jókain és a Bánffyn már bebizonyította lelkesedését és segítőkészségét, ezért kíváncsiak vagyunk, hogy a túrázás és a család mellett hogyan van ereje még önkénteskedni is.

  • Novemberben igazán gazdag túrakínálattal készül számunkra a kolozsvári EKE, összesen 18 program közül választhatunk kedvünkre az ősz utolsó hónapjában: gyalogos, kerékpáros és gyűjtögető túrákkal, történeti- és bivaly-múzeum látogatással, valamint emléktúrával várják az érdeklődőket. Gerinctúrázhatunk a Nagy-hegyen, megcsodálhatjuk a Havasrekettyei-vízesést, meghódíthatjuk a Sasbérc (Lespezi)-kilátót, 110 km-t tekerhetünk Marosvásárhelyig, gyűjtögethetünk a Szamosfalvi-erdőben, a Vlegyászán túrázhatunk Vári László emlékére, de lesz Őzek-völgye, Kajántói fenyves és Sárosbükk túra is, és a megszokott szerdai séták sem maradnak el a Bükkben. A novemberi bakancslistát Kismihály Bogi mutatja be bővebben, közben lehet jegyzetelni, de nem muszáj, mert a túraterv a Szabadságban és az EKE weboldalán is elérhető.

Mesél az EKE - 2022. szeptember

Adás dátuma, ideje: 2022. szeptember 22., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka, Szima Márton

Meghívott: Székely Árpád (a Tündérkert a hegyek között című fotóalbum szerzője)

Az ősz beköszöntével végre leporolhatjuk a nyári hőség idejére félretett túrabakancsainkat, és kihasználva a kellemesen hűvös napokat, ismét útnak indulhatunk felfedezni új túrahelyeket, vagy bejárni a már jól ismert ösvényeket. Ilyenkor a színkavalkádba öltöző természet még azokat is kicsalogatja a környékbeli erdőkbe, akik év közben mellőzik a túrázást, hiszen a bíbor-sárga-barna-vörös megannyi árnyalata elbűvöli a természetjárókat. Ha minket is hívogat a természet, de ötletünk sincs, hogy hova mozdulhatnánk ki hétvégente, érdemes belekóstolni a kolozsvári EKE októberi túrakínálatába: gyalogos, kerékpáros, buszos kirándulások sokaságával várják a kirándulni vágyókat, de fotóalbum-bemutatóval is készülnek a közönség számára. Elsőként a teljes októberi bakancslistából kínál ízelítőt Kismihály Bogi, majd másik két meghívottunk részletesebben is beszámol egy-egy programkínálatról.

  • „A Dregán-völgyében és a pusztatopai palacsintasütödéhez bringázhatunk, a gyerekekkel együtt biciklizhetünk szalonnasütős túrára biztonságos útvonalon a Sebes-Körös partján, debreceni túratársakkal vizitelhetünk a mamutfenyőknél és a Vlegyászán, marosvásárhelyiekkel a Pocsováliste- és a Ronki-szorosban, vonatozhatunk a Révi-szorosba és felfedezhetjük a Torockói-medence kevésbé ismert látványosságát.” – olvashatjuk Kerekes Edit hangulatos összefoglalóját az e havi Erdélyben. Most már tényleg kíváncsiak vagyunk, hogy mi mindent tartogat számunkra a kolozsvári EKE a vénasszonyok nyarának napjaira.
  • A kolozsvári közönség 2020-ban és 2021-ben is találkozhatott már Székely Árpáddal, aki a tanári hivatása mellett szenvedélyes természetjáró, természetfotós és több természetjáró kalauzok szerzője. 2020-ban A történeti Erdély című kötetét mutatta be, amelynek folytatása, az Erdély és környéke tavaly látott napvilágot, idén október 4-én pedig Tündérkert a hegyek között című fotóalbumának a bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők a Farkas utcai református templomban. A nagyméretű fotóalbum az Erdélyt ölelő Kárpátok kiemelt és kevésbé ismert természeti kincseit foglalja össze 364 felvétel, ezen belül számos átfutó kép segítségével 288 oldalon. A fotóanyag témakörökbe csoportosított és alapos felszínalaktani betekintést nyújtó leírások és korabeli idézetek sokaságával párosul, a kötetet az erdélyi flóra 100 azonosított, többségében magashegységi növényritkasága egészíti ki. A részletekről a szerzőt, Székely Árpádot kérdezzük, aki arról is mesélni fog, hogy milyen volt az elmúlt két év alkotási folyamata és mi jelentette számára a fő inspirációt.
  • Kerékpáros körtúra a Csucsa – Dregán-völgyi víztározó útvonalon Bihar-Kolozs megyehatár mentén, Gyerekbarát biciklitúra a Sebes-Körös partján, Kerékpáros kirándulás a pusztatopai palacsinta-sütődéhez, Gyalogos gerinctúra a Nagy-hegyen, 110 km kerékpárral Kolozsvártól Marosvásárhelyig, Gyalogtúra a Menyasszony fátyla-vízeséshez és Lespezi-kilátóhoz: 6 különböző túraajánlat októberből és novemberből, mindegyik Szima Márton vezetésével. Mártonról eddig is tudtuk, hogy fáradhatatlan a túravezetést illetően, ebben a két hónapban viszont látszólag a saját rekordjait is megdönti. 

Mesél az EKE - 2022. augusztus (2. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. augusztus 25., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott: Vajas Aliz (a Kós Károly teljesítménytúra leghosszabb, 52 km-es változatának legfiatalabb résztvevője)

  • Habár a rekordokat döntögető és felejthetetlen élményekkel teli Jókai-Bánffy-Vasvári-Kós emlék- és teljesítménytúra-sorozat véget ért a Kolozsvári EKE-ben, mégsem kell csalódottaknak lennünk, mert az év további részében is változatos programokkal várják a természetjárókat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a gazdag szeptemberi túraterv, amely már 19-én megjelent az Erdélyben, a Szabadság mellékletében, most pedig a hallgatóknak is kínálunk belőle ízelítőt.
  • Végezetül néhány közérdekű közleményt is megosztunk a hallgatókkal az Erdélyi Gyopár, a 2023-as EKE-falinaptár és az ügyfélszolgálat működése kapcsán.

Mesél az EKE - 2022. augusztus (1. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. augusztus 25., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott: Vajas Aliz (a Kós Károly teljesítménytúra leghosszabb, 52 km-es változatának legfiatalabb résztvevője)

  • Augusztus 13-án a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák megszervezésével lezárult az idei teljesítménytúra-szezon a kolozsvári EKE-ben, így a résztvevők jövő májusig, a jövő évi Jókai túráig pihenhetnek, a szervezők pedig felszusszanhatnak. Vagy mégsem? Az élet bizony a nyár elteltével sem fog megállni, hiszen a gyalogos, kerékpáros és buszos kirándulásokra ezután is várják a természetjárókat. Mielőtt viszont előre szaladnánk, és ízelítőt kínálnánk a szeptemberi bakancslistából, meghívottaim a Kós túra élményeiről és tapasztalatairól fognak beszámolni szervezői és résztvevői szemszögből. Elsőként Vajas Alizt kérdezzük élményeiről, aki a legfiatalabb résztvevője volt a túra leghosszabb, 52 km-es gyalogos változatának.
  • Vajas Aliz gazdag élménybeszámolójából megtudtuk, hogy milyen tapasztalat volt gyalogosként szombaton kora reggel elindulni a Kakasos templomtól és 52 km gyaloglás után, 6 ellenőrzőpontot érintve megérkezni a sztánai Szentimrei-villához, a Kós emléktúra céljához. Most viszont arra is kíváncsi lennék, hogy mekkora munka volt megszervezni ezt a sok helyszínt magába foglaló teljesítménytúrát, mi jelentette a legnagyobb kihívást és végül hány résztvevőt sikerült kimozdítani a természetbe augusztus 13-án. A részletekről Kismihály Bogit kérdezzük, aki a szervezői kulisszatitkok mellett néhány érdekes statisztikai adatot is megoszt.

Mesél az EKE - 2022. július (2. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. július 28., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívottak: Kisjancsi András, Szabó Károly (az EKE Csíkszék elnöke)

Ha augusztus, akkor Kós Károly Emlék- és teljesítménytúrák a Kolozsvári Magyar Napok előrendezvényeként. Idén is négy gyalogos és négy kerékpáros túraváltozattal várják az érdeklődőket, az igazán nagy kihívásra vágyók számára pedig ultramaratonnal is készülnek a kolozsvári EKE-sek. Ha idén is szeretnénk saját határainkat feszegetni a kincses városunk és Sztána idilli környékén rövidebb-hosszabb túraútvonalakon, legkésőbb augusztus 4-ig jelentkezhetünk a Kós túrára. A Kakasos templom, a Varjúvár és a Szentimrei-villa minden kíváncsi túrázót vár, hogy a természetjárás mellett híres magyar építészünk munkásságának is szemtanúja lehessen.

Mai adásunk legutolsó meghívottját az EKE idei legnagyobb eseményéről, a XXIX. Országos Vándortáborról fogjuk kérdezni, amelynek szervezését az EKE Csíkszék vállalta fel. Mivel 2020-ban és 2021-ben a járványügyi korlátozások miatt nem lehetett megszervezni a közel ezer fős rendezvényt, a túrázók már türelmetlenül várják, hogy ismét találkozhassanak augusztus 2-6. között, ez alkalommal a mesebeli Gyimesekben. Hogy meddig lehet még jelentkezni az idei Vándortáborba és mire számíthatnak a résztvevők, arról Szabó Károlyt, az EKE Csíkszék elnökét faggatjuk, aki csapatával együtt keményen dolgozott az elmúlt időszakban, hogy a nagy napra minden elkészüljön.

Mesél az EKE - 2022. július (1. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. július 28., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívottak: Kisjancsi András, Szabó Károly (az EKE Csíkszék elnöke)

A legutóbbi adásban még arról beszélgettünk Bogival, hogy miként készülnek a július 25-i Bánffy túrára, egy hónap alatt pedig nemcsak a Bánffy, hanem a Vasvári teljesítménytúrát is sikeresen megszervezték. A májusi Jókai sikerei után a Bánffy esetében is sikerült megdönteni az eddigi rekordot, ami a résztvevők számát illeti, a Vasvárin pedig az újdonságok mellett nem várt fordulatokkal is kellett szembesülniük a résztvevőknek a túra reggelén. A részletekről Kismihály Bogit kérdezzük.

Szervezői szemszögből már betekintést nyerhettünk a teljesítménytúrák kulisszái mögé, de arra is kíváncsiak vagyunk, hogy egy résztvevő mindebből mit lát, és milyen tapasztalatokkal gazdagodik. Adásunk második meghívottja egy olyan fiatalember lesz, aki idén vett részt először a kolozsvári EKE által szervezett teljesítménytúrákon, a Bánffy sikerei után pedig úgy fellelkesült, hogy a Vasvárira is az elsők között jelentkezett. Kisjancsi András számára az igazi kikapcsolódást a kortársaihoz hasonlóan nem a bulizás jelenti, hanem a kerékpározás, ezért mindkét útvonalat sikeresen teljesítette. De hogy milyen élményt is jelentett számára első alkalommal részt venni egy ilyen teljesítménytúrán, arról bővebben ő fog mesélni.

Mesél az EKE - 2022. június (2. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. június 23., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka, Szima Márton (túravezető)

Habár most minden a Bánffy túra körül forog a kolozsvári EKE háza táján, a Vasvári kerékpáros teljesítménytúráról sem szabad elfeledkeznünk, amelyet július 16-án szerveznek meg a Kalotaszegi Magyar Napokkal egyidőben. Idén több változásra is számíthatnak az érdeklődők, amelyről Kismihály Bogit faggatjuk.

Júliusban a Vasvári teljesítménytúra mellett rövidebb gyalogtúrákkal is készülnek azok számára, akik kincses városunk árnyékos túraösvényeire menekülnének a nyári forróság elől, de távolabbi vidékekre, a Gyalui-havasokba, Sztánára és a Szamos-bazárba is elkalauzolják az érdeklődőket a kolozsvári EKE túravezetői. A bakancslistát Kismihály Bogi ismerteti.