Rádióadások

Mesél az EKE - 2019. augusztus

Adás dátuma: 2019. augusztus 22.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Branea Róbert, Kismihály Boglárka, Kiss János

Meghívott(ak): Deák Vanda (a Kós teljesítménytúra önkéntese), Silye Attila (a Kós teljesítménytúra résztvevője)

Mai adásunk fő témája a szombaton megszervezett Kós Teljesítménytúra lesz, amelynek gyalogos és kerékpáros útvonalait idén 178 résztvevő teljesítette. A szervezők, Kismihály Boglárka és Branea Róbert, beszámolnak a túra eredményeiről és néhány érdekes statisztikai adatot is megosztanak. Vendégeinket, Deák Vandát és Silye Attilát szintén a Kós teljesítménytúráról faggatjuk, hogy megtudjuk, milyen volt önkéntesként, illetve résztvevőként jelen lenni a túrán.

Vanda már a Jókai teljesítménytúrán egyike volt a legszorgalmasabb önkénteseknek, így a szervezők nagyon örültek, hogy a Kós túrán is számíthattak a segítségére. Hogy mi motiválja őt az önkénteskedésre, illetve milyen élményt jelent aktívan hozzájárulni egy ilyen közösségi esemény megvalósulásához, arról ő maga mesél.

Következő meghívottunk, Silye Attila, egy nagyot gondolt és úgy döntött, hogy bevállalja a Kós leghosszabb, 53 km-es gyalogos útvonalát testvérével együtt. Mivel először vett részt ilyen kaliberű próbatételen, több meglepetés is várt rá az út során, ám végül szerencsésen megérkezett a sztánai célba. Most a hallgatókkal is megosztja tapasztalatait és élményeit.

Műsorunk utolsó részében beszámolunk a soron következő EKE-programokról, Kiss János túravezető pedig ízelítőt kínál az Ady Endre-emléktúrából.

Mesél az EKE - 2019. július

Adás dátuma: 2019. július 25.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Branea Róbert, Kismihály Boglárka, Kiss János (túravezető)

Meghívott: Kiss Zoltán (az idei EKE Vándortábor táborparancsnoka)

Mai műsorunkba egy beszámolóval szolgálunk és több meghívót próbálunk átnyújtani a hallgatóknak. A kolozsvári EKE július 13-án szervezte meg a Bánffy Miklós Emlék- és Teljesítménytúrák első kiírását, amely nagy sikert aratott a túrázók körében. Az eredményekről és tapasztalatokról Branea Róbertet, a túra szervezőjét kérdezzük. Vendégünk lesz Kiss János is, a kolozsvári EKE túravezetője, aki a gyalogos 35 km-es túraváltozatot teljesítette, ő a túra kihívásairól számol be.

Ezután telefonon beszélgetünk a 28. EKE Vándortábor szervezéséről Kiss Zoltán táborparancsnokkal, akitől megtudjuk, hogy milyen túrákkal és programokkal várják az érdeklődőket, valamint azt is, hogy meddig lehet még jelentkezni a táborba, amelyet idén Szovátán szerveznek.

Végezetül az augusztusi Kós Károly teljesítménytúra részleteibe avatjuk be a hallgatókat, amelyet augusztus 17-én, a Kolozsvári Magyar Napok nyitórendezvényeként szervez a kolozsvári EKE. Hogy milyen túraváltozatokkal készülnek a gyalogos és kerékpáros résztvevők számára és milyen újdonságokra lehet idén számítani, azt megtudjuk a szervezőktől, Branea Róberttől és Kismihály Boglárkától.

 

Mesél az EKE - 2019. június (2. rész)

Adás dátuma: 2019. június 20.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka

Meghívott(ak): Szabó Tünde (újságíró), Daray Erzsébet (fordító, a Bánffy teljesítménytúra ötletgazdája)

Mai műsorunkban beszámolunk néhány soron következő EKE-programról, valamint két teljesítménytúra is a hallgatók figyelmének központjába fog kerülni. Első vendégünk, Szabó Tünde újságíró, beszámol a tavalyi Vasvári kerékpáros teljesítménytúrán szerzett élményeiről és tapasztalatairól, valamint azt is megtudjuk, hogy mi jelentette számára a legnagyobb kihívást. Ezután a kolozsvári EKE legújabb, Bánffy Miklósról elnevezett teljesítménytúrájáról fogunk beszélgetni, amelynek ötletgazdája, a földrajz-turizmus szakos Daray Erzsébet is vendégünk lesz, ugyanakkor megtudjuk, hogy milyen túraváltozatokra számíthatnak a résztvevők.

Mesél az EKE - 2019. június (1. rész)

Adás dátuma: 2019. június 20.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka

Meghívott(ak): Szabó Tünde (újságíró), Daray Erzsébet (fordító, a Bánffy teljesítménytúra ötletgazdája)

Mai műsorunkban beszámolunk néhány soron következő EKE-programról, valamint két teljesítménytúra is a hallgatók figyelmének központjába fog kerülni. Első vendégünk, Szabó Tünde újságíró, beszámol a tavalyi Vasvári kerékpáros teljesítménytúrán szerzett élményeiről és tapasztalatairól, valamint azt is megtudjuk, hogy mi jelentette számára a legnagyobb kihívást. Ezután a kolozsvári EKE legújabb, Bánffy Miklósról elnevezett teljesítménytúrájáról fogunk beszélgetni, amelynek ötletgazdája, a földrajz-turizmus szakos Daray Erzsébet is vendégünk lesz, ugyanakkor megtudjuk, hogy milyen túraváltozatokra számíthatnak a résztvevők.

Mesél az EKE - 2019. május

Adás dátuma: 2019. május 23.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert, Nagy Lajos (EKE-tag)

Meghívott(ak): Bolla Emese (tanítónő, Kolozsvári Waldorf Óvoda és Iskola), Szász Enikő (tanárnő, Brassai Sámuel Elméleti Líceum)

Mai adásunk meghívottjai beszámolnak a májusi Jókai teljesítménytúra sikereiről, továbbá beharangozzák a soron következő EKE-programokat, a Mária-út Kolozs megyei szakaszáról is többet megtudhatnak a hallgatók.

Bolla Emese, a Waldorf iskola tanítónője első alkalommal vett részt a Jókain, ráadásként pedig az útvonalat nem is egyedül teljesítette, hanem a teljes osztályával. Úgy gondolta, hogy a Jókai tökéletes alkalom a tavaszi osztálykirándulás megszervezésére, a diákjai pedig lelkesen fogadták az ötletet.

Szász Enikő, a Brassai líceum matematika tanára visszatérő résztvevő a Jókain, idén pedig a turisztika osztályos diákjait is beszervezte, akik önkéntesként segédkeztek az ellenőrzőpontokon. 

Branea Róbert és Kismihály Boglárka részletezi a júniusi EKE-programokat, közöttük a csucsai EKE-napokat, a gyerekbarát kerékpártúrát, a vársonkolyosi gyalogtúrát, a Szász erődtemplomok nyomában című kerékpáros túrát, valamint a június végi Vasvári kerékpáros teljesítménytúráról is szó esik.

Végezetül Nagy Lajossal zárjuk a műsort, aki a Mária-út Kolozs megyei szakaszának felelőseként évről évre segíti a csíksomlyói búcsúra tartó zarándokok eligazodását és megismerteti velük a kincses várost. A beszélgetésből kiderül, hogy honnan származik a közép-európai zarándokút ötlete, honnan indul és hova tart az út, valamint azt is megtudjuk, hogy Nagy Lajos 11 évvel ezelőtt járt a Szent Jakab zarándokúton.

Mesél az EKE - 2019. április

Adás dátuma: 2019. április 25.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert, Szima Márton (elnök)

Meghívottak: Venczel Enikő (teljesítménytúra szervező) és lánya, Szabó-Venczel Nóra

Mai műsorunk alkalmával megosztjuk a Passau–Bécs kerékpáros túrára részleteit, amelyen hozzávetőlegesen 340 kilométeres távot fognak megtenni a résztvevők a szervező, Szima Márton elmondása szerint. Ezután ismertetjük a kolozsvári EKE soron következő eseményeit, hiszen a hosszú hétvégén több programmal is készülnek az érdeklődők számára. Lesz túra a Ronki- és Pocsoválistei-szorosokba, de a csucsai EKE-napok sem maradnak el. Végezetül a május 11-i Jókai teljesítménytúráról kínálunk ízelítőt, hogy azok is kedvet kapjanak, akik még soha nem vettek részt a kolozsvári EKE legnagyobb eseményén.

Mesél az EKE - 2019. március

Adás dátuma: 2019. március 21.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert, Szima Márton (elnök)

Legfrissebb műsorszámunkban mesélünk a kastélylátogató kirándulásról, a február végi előadásokról, de szó esik a márciusi és áprilisi bakancslistánkról egyaránt. A biciklikedvelőket több túra is várja az elkövetkezendőkben, ezen kívül pedig a hepehupás vén Szilágyba is ellátogatunk, ahol megmásszuk a Magurát, felfedezzük a környék épített örökségét, és megkóstoljuk a szilágysági szőlőből készült nedűt.

 

Mesél az EKE - 2019. február (2. rész)

Adás dátuma: 2019. február 21.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert

Meghívott(ak): Veres Ágnes (EKE-titkár)

A februárban debütáló Mesél az EKE-ben arról beszélgetünk, hogy miért tartottuk fontosnak ennek a műsornak az elindítását és milyen témákat fogunk hónapról-hónapra körül járni. Emellett ismertetjük márciusi túrakínálatunkat kiemelve buszos honismereti kirándulásainkat. Végezetül a márciusi gyereksíverseny részleteiről Veres Ágnest, az országos EKE titkárát kérdezzük.

Mesél az EKE - 2019. február (1. rész)

Adás dátuma: 2019. február 21.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (az EKE – Kolozsvár 1891 részéről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert

Meghívott(ak): Veres Ágnes (EKE-titkár)

A februárban debütáló Mesél az EKE-ben arról beszélgetünk, hogy miért tartottuk fontosnak ennek a műsornak az elindítását és milyen témákat fogunk hónapról-hónapra körül járni. Emellett ismertetjük márciusi túrakínálatunkat kiemelve buszos honismereti kirándulásainkat. Végezetül a márciusi gyereksíverseny részleteiről Veres Ágnest, az országos EKE titkárát kérdezzük.