Havi túratervek

2020. decemberi bakancslista

Figyelem! Mindenkit megkérünk, hogy a túrákon tartsa be a közegészségügyi óvintézkedéseket, valamint a hatóságok és egészségügyi szervek utasításait! Mivel járványügyi szempontból az elkövetkezendő időszakot is a bizonytalanság fogja jellemezni, és bármikor életbe léphetnek újabb korlátozások, a változtatás vagy a túrák lemondásának jogát mindvégig fenntartjuk.

2020. októberi bakancslista

Októberben lesz Hunyadi Mátyás Emléktúra, Ökrök-völgyi körtúra, kerékpáros palacsintatúra, és Wanek Ferenc geológussal a Vörös-szakadékhoz látogathatunk. Megkérünk minden érdeklődőt, hogy a túrákra jelentkezzen be előre az alábbi űrlap kitöltése által. Azokra a túrákra, amelyek nem szerepelnek a listán, külön űrlap kitöltésével lehet bejelentkezni.

Október 3. (szombat):

2020. szeptemberi bakancslista

Kétszer is lesz somszedés a naptári ősz első hónapjában, emellett Sárkányok kertje, zsibói botanikus kert, vagy közepesen nehéz túra a Bedellőre. A hónap második felében pedig Ady Endre túrák csucsai indulással. A járványügyi helyzetre való tekintettel minden túrára szükséges az előzetes bejelentkezés az alábbi online űrlap kitöltése által. Azokra a rendezvényekre, amelyek nem szerepelnek a listán, különállóan kell bejelentkezni egy hasonló űrlap kitöltése által.

Szeptember 2. (szerda):

2020. júliusi bakancslista

Lesz sátorozás a Bükkben, vadcseresznyeszüret a Bagolysűrűben, takarítás a csucsai EKE-háznál és még sok minden más. Mert végre kirándulhatunk! Ugyanakkor rossz hírrel is kell szolgálnunk: a július 11-re tervezett Vasvári teljesítménytúráról le kell mondanunk a jelenleg érvényben lévő jogszabályok miatt.

Július 1. (szerda):

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km).  Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Július 2-4. (csütörtök-szombat):

2020. februári bakancslista

Február 1. (szombat):

  • Meszes-hegység: Gereben-hegy, Barlangvölgyi jeges sziklavájat (20 km, 650 m szintkülönbség). Szervező: Kiss János. Bejelentkezni telefonon.

Február 2. (vasárnap):

  • Gyalogtúra Sztánától Egeresig, a vasúttól északra fekvő erdőkön és dombokon keresztül, érintve a Kék Lagúnát (17 km, szintkülönbség 400 m). Találkozás 7.15 órakor a vasútállomáson. Szervező: Szima Márton.

Február 5. (szerda):