Részletes túra- és programismertetők

Retyezáti barangolások télen-nyáron

"A Kárpátok egyik „leg”-je a legendás Retyezát. Aki még nem látogatta meg hátizsákosan, vagy már volt ott, de szeretné feleleveníteni emlékeit mások szemén és fényképezőgépének lencséjén keresztül, annak nem szabad kihagynia ezt a lehetőséget (sem). A vetített képes előadás nemcsak a számok és statisztikai adatok tükrében ismerteti a hegységet és annak élővilágát, hanem az évszakok mindegyikében készült színes felvételekkel (zenével-szöveggel) olyan helyekre is elkalauzol, ahová ritkábban jutnak el turisták.

I. Hangay Oktáv családi síverseny

Felkészülni, vigyázz, rajt! – hangzanak el a bűvös szavak, és a versenyző már el is indult a cél felé, harcolni a kitűzött pálya nehézségeivel, az időjárási viszonyokkal, leküzdve az ilyenkor természetes versenydrukkot. De ezúttal más cél is vezeti útján. És ez a cél nem az egyéni győzelem. Hiszen fenn a startban még ott izgulnak A TÖBBIEK, édesanya, édesapa, a testvérem, vagy akár a nagyszüleim, az én versenyidőm az ő idejüket erősíti, a MI időnkből alakul ki a család ideje. Akár ketten vagyunk, akár hárman, négyen, öten vagy még többen, egy a cél: együtt tenni a sikeres eredményért.

XVI. EKE-síverseny gyerekeknek

Idén is szeretettel várjuk a 15 év alatti gyerekeket síversenyünkre. A rendezvény célja hasznos időtöltést biztosítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, megszerettetni a gyerekekkel a téli sportokat, egészségesebb életmódra nevelni őket, ugyanakkor lehetőség a kiválóságok felfedezésére. Az EKE-gyereksíverseny egyben ünnep is – kicsik és nagyok ünnepe, a közös együttlété, a találkozásé, az együtt szurkolásé. Bízunk benne, hogy ez idén sem fog változni, és nem csak a nyertesek távoznak jó emlékekkel e rendezvényről.

Fedezzük fel együtt az Állattani Múzeumot!

Március 7-én az Állattani Múzeumba látogatunk Kovács D. Zsuzsa vezetésével. A múzeum a Mikó-kertben található, gróf Mikó Imre egykori nyaralójának a tizenkét holdas kertjében, amelyet 1859-ben az Erdélyi Múzeum Egyesületnek (EME) adományozott. Ma az Állattani Múzeum a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) örökségének részét képezi. A múzeumnak több tudományos gyűjtemény is része és összesen háromszázezer kiállítási tárgyból áll.

A Hargita-hegység turistakalauza – könyvbemutató

A baróti Tortoma kiadó 2019-ben a Kárpát-koszorú hegyei címmel új turistakalauz-sorozatot indított a turistatársadalom egyre növekvő igényeinek kielégítése céljából. A sorozat első könyve a Zsigmond Enikő által írt Hargita-hegység turistakalauza c. kötet. A 286 oldalas könyv több száz színes fotóval illusztrált, térkép mellékletekkel ellátott kiadvány, amely több egy szokványos túrakalauznál.

Középkori templomok nyomában

Figyelem! A helyek hamarabb beteltek, mint amire számítottunk, ezért le kellett zárnunk a regisztrációt. Ha mégsem szeretnétek lemaradni a kirándulásról, kérünk, jelentkezzenek be e-mailen (info@ekekolozsvar.ro), és amennyiben szabadulnak fel helyek, értesíteni fogunk titeket. Megértéseteket köszönjük.

Mindenkit szeretettel várunk kétnapos buszos kirándulásunkra, amelyet  2020. február 22-23. között szervezünk. A túra célja a középkori templomok és történelmi emlékek felfedezése a következő útvonalon:

Miért Indonézia?

“Indonézia azon kevés országok közé tartozik, ahol még igazi nagy kalandokat élhet át az utazó, közelebb kerülhet az érintetlen természethez, a paradicsomi állapotokhoz. Trópusi őserdők, elbűvölő szigetek, mesés partok, búvárkodás, hindu szellemiség, Bali – az istenek szigete, és mindez természetes állapotban, tömeges turizmus nélkül. Egy igazi teleenciklopédia élőben.”

Szász erődtemplomok nyomában

Kedves érdeklődők! Habár eredetileg 50 személyes autóbusszal szerettünk volna utazni, objektív okok miatt csak 22 jelentkezőt tudunk fogadni. Éppen ezért már csak két szabad hely maradt, így ha az is betelik, a többi jelentkező automatikusan várólistára kerül. Amennyiben szabadulnak fel helyek, értesíteni fogjuk az érintetteket. Megértésüket köszönjük.

Mindenkit szeretettel várunk kétnapos autóbuszos kirándulásunkra, amelyet  2019. december 14-15. között szervezünk. A túra célja a szász erődtemplomok felfedezése a következő útvonalon:

Közlekedés vs. környezetvédelem

Belaruszról és Izlandról szóló előadásunk után kicsit más vizekre evezünk, és napjaink egyik legaktuálisabb témáját fogjuk boncolgatni Köllő Gáborral, az EMT elnökével, a közlekedés és a környezetvédelem kapcsolatát. Ha téged is foglalkoztat, hogy személyesen mit tehetsz a környezetedért, várunk az Apáczai dísztermébe december 10-én 19:00 órától.

Izland: útikalauz egy hátizsákban

Szeretettel várunk mindenkit a kolozsvári EKE következő ismeretterjesztő előadására, amely során Virág Tímea Vanda, a Báthory líceum volt diákja mesél különleges izlandi utazásáról.
Időpont: 2019.11.19., kedd, 19:00 óra
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum (díszterem)