2024. novemberi bakancslista

November 2. (szombat): 

  • Látogatás a Házsongárdi temetőben nyugvó egykori túratársaink sírjánál. Találkozás 10 órakor a temető bejáratánál. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.

November 3. (vasárnap): 

  • Gyalogtúra a Dregán-tó közelében lévő Nagy-hegyre (20 km, szintemelkedés 390 m, szintereszkedés 985 m). Utazás autóbusszal, indulás reggel 7.30-kor a volt Flip üzlettel (Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) szembeni parkolóból. Előzetes jelentkezés online október 28-ig. Részletek hamarosan a honlapon. Szervező: Szima Márton.

Czárán Gyula születésének és halálának helyszíne

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy látogassunk el Czárán Gyula, a Bihar apostola születésének, illetve halálának a helyszínére. Mindkettő Arad megyében van, úgyhogy meglehetősen távol esik az általunk gyakran felkeresett helyektől. Most úgy adódott, hogy szeptember elején Nagyszalontán jártunk, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság konferenciáján. Hazafelé jövet, egy kis kerülővel, útba ejtettük e két helyszínt, Seprőst és Menyházát. Az ott látottakról szeretnék röviden beszámolni.

2024. októberi bakancslista

Október 2. (szerda): 

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson.

Október 5. (szombat): 

  • Gyalogtúra: Gorbó-gerinc – EKE-forrás – Gorbó-patak völgye (18 km, 300 m szintemelkedés). Indulás reggel 9-kor a monostori végállomástól. Szervező: Csorba Anna.

Buszos kirándulás Székelyudvarhelyre

Időpont

Szeretettel várunk minden érdeklődőt buszos kirándulásunkra, amely során meglátogatjuk a Bolyai – Erdély géniusza című kiállítást a Haberstumpf-villában, majd a Székelylengyelfalván berendezett Orbán Balázs emlékszobát, végezetül pedig Románia egyetlen multikulturális, tematikus makettparkjával ismerkedünk meg, a Mini Erdély Parkkal.

2024. szeptemberi bakancslista

Szeptember 4. (szerda): 

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. 

Szeptember 7. (szombat): 

  • Györgyfalvi-erdő – Nagy-Csolt – Patai sóstó (20 km, 450 m szintkülönbség). Találkozás 8.30 órakor a 20-as autóbusz Tanítók háza mögötti végállomásán. Visszatérés 17.05 órakor az M-45-ös autóbusszal. Szervező: Kiss János.