2025. januári bakancslista

Január 2. (csütörtök): 

  • Évnyitó túra a Rejtett-forrás tisztásán (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.

Január 4. (szombat): 

  • Hagyományos Árpád-csúcs túra (20 km, 470 m szintkülönbség). Találkozás 9 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Kiss János.

Több mint 4000 résztvevő a kolozsvári EKE idei rendezvényein

Évadzáró ünnepségen tekintettünk vissza december 6-án 2024 megvalósításaira önkénteseink, támogatóink és partnereink körében, akiket a különleges napra való tekintettel kis ajándékkal is megleptünk. Bár az összejövetel fő célja a köszönetnyilvánítás, az ünneplés és a kikapcsolódás volt, nem maradhatott el a megszokott fényképes, kisfilmes visszatekintés, amely által felelevenítettük az idei események emlékezetes pillanatait, a beszámoló végén pedig több mint 500 kinyomtatott képen kereshették meg magukat a jelenlévők.

2024. decemberi bakancslista

December 4. (szerda): 

  • Mikulás-túra a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

December 8. (vasárnap): 

  • Családos decemberi séta a Bükkben. Az útvonal hossza mindössze 9 km, teljes szintemelkedés 230 m, így a család minden tagjának ajánljuk. Találkozás reggel 10 órakor a Monostor végén az Unirea Sporttelepnél.

Új vezetőséget választott a kolozsvári EKE

Októberben igazán pezsgett az élet a kolozsvári EKE-ben, hiszen a rengeteg túra és kirándulás mellett tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlést is szerveztünk 17-én. Legutóbb négy éve, 2020 júliusában tartottunk tisztújítást, akkor a járványügyi helyzetre való tekintettel szabadtéren, az Apáczai-líceum udvarán szerveztük meg a gyűlést, ez alkalommal pedig az Apáczai dísztermében gyűlt össze a 67 résztvevő.

2024. novemberi bakancslista

November 2. (szombat): 

  • Látogatás a Házsongárdi temetőben nyugvó egykori túratársaink sírjánál. Találkozás 10 órakor a temető bejáratánál. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.

November 3. (vasárnap): 

  • Gyalogtúra a Dregán-tó közelében lévő Nagy-hegyre (20 km, szintemelkedés 390 m, szintereszkedés 985 m). Utazás autóbusszal, indulás reggel 7.30-kor a volt Flip üzlettel (Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) szembeni parkolóból. Előzetes jelentkezés online október 28-ig. Részletek hamarosan a honlapon. Szervező: Szima Márton.

Czárán Gyula születésének és halálának helyszíne

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy látogassunk el Czárán Gyula, a Bihar apostola születésének, illetve halálának a helyszínére. Mindkettő Arad megyében van, úgyhogy meglehetősen távol esik az általunk gyakran felkeresett helyektől. Most úgy adódott, hogy szeptember elején Nagyszalontán jártunk, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság konferenciáján. Hazafelé jövet, egy kis kerülővel, útba ejtettük e két helyszínt, Seprőst és Menyházát. Az ott látottakról szeretnék röviden beszámolni.