Szeretettel várunk buszos kirándulásunkra, amely során Marosvásárhelyre utazunk, hogy meglátogassuk a többéves felújítás után nemrég megnyílt Kultúrpalotát, utána pedig Mezőzáhon folytatjuk kirándulásunkat, ahol megcsodáljuk a rezervátumban nyíló keskenylevelű bazsarózs
Szeretettel várunk buszos kirándulásunkra, amely során debreceni turista barátainkkal együtt meglátogatjuk Magyarremete koraközépkori, freskókkal díszített titokzatos templomát, majd a Királyerdő-hegység egyik legnagyobb barlangjába, a Mézgedi-cseppkőbarlangba látogatun
Szeretettel várunk mindenkit Vlád Pál, hajdani lelkes túravezetőnk és tagtársunk emlékére szervezett gyalogtúránkra a Meszes-hegységbe, hogy fedezzük fel együtt azokat a szép tájakat, amelyeket előszeretettel látogatott ő is, ráadásként pedig a tőzikék virágzását is meg
Szeretettel várunk márciusi kirándulásunkra, amely során a Maros völgye különleges látványosságait, a fatörzsbarlangokat fedezhetjük fel, amelyek 5 millió évvel ezelőtt keletkeztek.
Szeretettel várunk gyalogtúránkra, amely során a 2113 m magas Vörös-csúcsot szeretnénk meghódítani a Radnai-havasokban. Az útvonal hossza 10 km, teljes szintemelkedés 1000 m. A túra minősítése nehéz, ezért tapasztaltabb túrázóknak ajánljuk.
Szeretettel várunk március 10-i gyalogtúránkra, amely során együtt fedezhetjük fel a Szászsebes mellett lévő különleges geológiai képződményt, a Veres-martot.
Szeretettel várunk buszos honismereti kirándulásunkra, amely során együtt fedezhetjük fel Beszterce-Naszód megye néhány történelmi jelentőségű épületét és helyszínét.
Március 2-án egy különleges gyalogtúrára hívunk titeket, amely során szemtanúi lehetünk az elmúlás tragédiájának. A túra hossza 14 km, az útvonal pedig a zagytározót kerüli meg.