Mesél az EKE - 2022. március (1. rész)

Adás dátuma, ideje: 2022. március 24., 10:30 – 11:00

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka, Kovács D. Zsuzsa

Meghívott: Szélyes Levente (hat gyerekes apuka, sikeres cégvezető, közösségi szervező, sportkedvelő, a kolozsvári EKE állandó támogatója)

Habár márciusban már készültünk a tavasz köszöntésére, a felmelegedés helyett inkább lehűléssel lepett meg kikelet hava, és a hegyekben szinte több hó hullott, mint egész tél alatt. A természetjárókat és az EKE szervező csapatát is váratlanul érte a télies március beköszönte, amely az utolsó száz méteren szinte meghiúsította a síversenyek szervezését, de az égieknek hála végül mindkét  rendezvény sikeresen zárult. Hogy milyen izgalmakat kellett átélniük a gyereksíverseny előtti éjszakán, arról Kismihály Bogit faggatjuk, aki arról is beszámol, hogy hány bátor kis síző állt végül rajthoz, és elárulja, hogy kik voltak a családi síverseny legnagyobb meglepetései.

Szélyes Levente amellett, hogy sikeres cégvezető, lelkes közösségszervező, igazi sportszerető, és a kolozsvári magyar mikrotársadalmunk egyik meghatározó alakja, a magánéletben hat lány büszke édesapja, akiket már kiskoruk óta a természet és mozgás szeretetére nevel feleségével együtt, Évával. Levente évek óta lelkes résztvevője és támogatója a kolozsvári EKE teljesítménytúráinak, ahova nagy lányait is magával hozza. A lányok nem egyszer vettek már részt a márciusi gyereksíversenyen megmutatva ügyességüket, idén pedig a szervezők legnagyobb meglepetésére mind a 8-an beneveztek a Hangay Oktáv Családi Síversenyre elnyerve a kategóriájuk első helyezését, valamint a legnépesebb családnak járó vándorkupát. Ráadásként pedig Levente minden résztvevő családnak Adrenalin Park belépőt ajánlott fel ezzel is támogatva a rendezvényt.