Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1891-es megalakulásától kezdődően napjainkig végigkíséri Kolozsvár turista társadalmát a túraösvényeken. Hajdanán elnökei bölcs vezetésével, tagsága önzetlen munkájával menedékházakat és kilátókat építtettek, forrásokat foglaltak, utakat jeleztek. Múzeumuk volt, turista kiadványokat szerkesztettek. Tették ezt erőszakos megszakítással ugyan, de az egyesület szellemiségének megőrzésével. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület a természetjárók és túrázók civil szerveződése. Legfőbb tevékenysége túrák szervezése heti rendszerességgel.

A „kincses” osztály története

A kolozsvári EKE a kezdetektől az Erdélyi Kárpát-Egyesület zászlóshajója volt, ugyanis ennek elődje, az EMKE által 1891-ben életre hívott első erdélyi magyar turista egyesület, az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület, a kincses városban alakult meg követve az erdélyi szászok által létrehozott Karpaten Verein példáját. A vidéken – azaz más megyékben – létrehozott EKE-szervezetek (osztályok) a Kolozs Vármegyei Osztálynak voltak hierarchikusan alárendelve. Ez az egyesület az első világháború után számos helyen felszámolódott, és más magyar szervezetekhez hasonlóan csak nagyon későre, 1929-ben kezdhette meg újra tevékenységét. A második világháború után, amikor a kommunista rendszer célja a polgári társadalom szervezeteinek felszámolása volt, nem elégedtek meg az akkori elnök, Balogh Ernő lemondatásával. Új, „népi” egyesületeket hoztak létre, majd 1948-ban megszüntették az EKE-t. Az 1989. decemberi események hatására 1990. első hónapjaiban megindultak az önszerveződések, sorra alakultak a különböző egyesületek, szervezetek, társaságok, szövetségek, közöttük a különböző turista egyesületek. Megkezdődött az erdélyi magyar turista mozgalom újjászervezése. Turista egyesületek jöttek létre Kolozsváron, Aradon, Brassóban, Csíkszeredában, majd később a többi megyékben is. 1990-ben a régió turisztikai egyesületeként Kolozsváron megalakult a Kárpát Turista Egyesület, amelynek kezdeményezése nyomán 1991. február 27-én az erdélyi magyar turista szervezetek több megbeszélés után Kolozsvár központtal újra megalakították az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. 2009 januárjában kiválva az országos egyesületből (Erdélyi Kárpát-Egyesület), önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetként jött létre az EKE – Kolozsvár 1891.


Élet a kolozsvári EKE-ben a kezdetekkor: túrázás, környezetvédelem, gyerekprogramok

A szervezeti élet sava-borsát már kezdettől fogva a heti rendszerességgel megszervezett túrák jelentették. Beindult a szerdai „Kirándulni jó” program egyre több természetbarátot megszólítva, a hétvégi kirándulásokon pedig 20-30, vagy akár 60-70 személyt sikerült kimozdítani a friss levegőre. A kirándulások mellett azonban a környezetvédelem is jelentős szerepet kapott, hiszen egyesületünk tagjai rendszeresen részt vettek erdőtisztítási akciókban, valamint műemlék- és környezetvédő kezdeményezésekben. Az együttműködés érdekében szoros kapcsolatot alakítottunk ki a barlangászokkal, tájfutókkal, természetvédőkkel, de magyarországi társszervezetekkel is, például a debreceni Természetbarát Szövetséggel, a Pestkörnyéki Kárpát Egyesülettel, a Teljesítménytúrázók Társaságával. A kiskorúak szórakoztatására a város kedvenc kirándulóhelyén, a Bükkben „Kincskereső” versenyt szerveztünk, az I-IV. osztályosoknak pedig „Kolozsvár környéke” címen vetélkedőt. Családokat megszólító „babatúráink” is voltak a székelyjói mamutfenyőkhöz, a Riszeg-tetőre, a sonkolyosi Zichy-cseppkőbarlanghoz és a Tordai-hasadékba. Mint minden csapatban, közöttünk is akadtak igazi megszállottak, akik rendszeresen részt vettek magashegyi túrákon, külföldi egy- vagy többszemélyes expedíciókban. Boér Imre Kőrösi Csoma Sándor sírját kereste fel, és ugyancsak Indiában, Ladakhban járt Hints Miklós, de volt ő már Törökország anatóliai részében háromszor is, kétszer meg Iránban, ahol megmászta az 5670 méteres Demavand-csúcsot, és egyszer járt Tádzsikisztánban is.
A hazai helyek is rendkívül népszerűek voltak egyesületünk tagjainak körében: előszeretettel kerestük fel a Vlegyászát, a Patai-sóstavat, az Aranyos vidékét, Kalotaszeget, a Berettyó forrását, a Tordai-hasadékot, Kisbányát, Sonkolyos környékét, a Királyerdőt, az Istenszékét. Túravezetőink havonta több kis- és nagybuszos kirándulást szerveztek Csíktól Máramarosig, Fehér megyétől a bukovinai kolostorokig, természeti szépségű tájaktól történelmi műemlékekig. Nagy érdeklődésre tartottak számot a magyarországi fürdőtúrák, történelmi emlékhelyek, de a tagok együtt látogattak el Horvátországba, Görögországba, Kárpátaljára is. Hazai vonatkozásban kedvelt helyeink közé tartozott Torockó, számos híres barlang, Óradna vidéke, a Szolcsvai víznyelő, Gyulafehérvár, Csombord, Magyarlapád, a dési és a tordai sóbánya, valamint a tordai sósfürdő, Verespatak, Abrudbánya, Zalatna, Magyarigen, Boroskrakkó, Kis-Ompoly és Havasgáld. Tagjaink közül a fényképezés szerelmesei fotóklubot indítottak, kiállításokat és vetítéseket szerveztek megmutatva másoknak is az általuk lencsevégre kapott természeti szépségeket.

Jelenünk: természetjárás, teljesítménytúrák, tematikus előadások…mert a túrázás sosem megy ki divatból

Az EKE – Kolozsvár 1891-nek jelenleg közel 300 tagja van, állandó tevékenységét pedig főként az önkéntesek kitartó munkája teszi lehetővé. Az elmúlt pár évben jelentős adminisztratív változásokon ment keresztül egyesületünk, ugyanis néhány lelkes önkéntes időt nem sajnálva rengeteg energiát fordított a rendezvények minőségi megtervezésére, széles körű népszerűsítésére, valamint hatékony lebonyolítására. Számos platformon hirdetjük tevékenységünket, így az újság mellett rádióban, weboldalon, Facebookon és Instagramon is próbálunk minden korosztályt megszólítani, hiszen a túrázás kortalan és sosem megy ki divatból. Havonta 15-20 túrát szervezünk nemcsak Kolozsvár környékére, hanem Erdély számos ikonikus helyszínére is. A gyalogtúrák mellett kerékpáros és buszos kirándulásokat is meghirdetünk kiaknázva ezzel célcsoportjaink érdeklődési körét, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szabadidős tevékenységet. 2018 ősze óta ismeretterjesztő előadások is bekerültek a repertoárba, így együttműködve a kolozsvári magyar iskolákkal, olyan alkalmakra invitáljuk meg a kirándulás/túrázás szerelmeseit, amely során előadóink rendhagyó, kalandokban gazdag utazásaikról számolnak be. Jártunk már képzeletben festői szépségű kazah és kirgiz tájakon, sétáltunk a felhők között a Mont Blanc és az Aconcagua csúcsán, felmásztunk a fekete kontinens fehér csúcsára, megízlelhettük Európa utolsó diktatúrájának keserédes mindennapjait, végül pedig a Gyűrűk ura vadregényes tájait, a gejzírek és vulkánok hazáját, Izlandot is felfedeztük. Éves tevékenységünk mérföldköveit kétség kívül emlék- és teljesítménytúráink jelentik, amelyek során nemcsak Jókai, Kós, Vasvári és Bánffy szellemi hagyatékát próbáljuk megismertetni a résztvevőkkel, hanem lehetőséget kínálunk számukra saját határaik feszegetésére is, ráadásként pedig megtapasztalhatják a túrázás közösségformáló erejét. Hiszen nincs annál különlegesebb élmény, mint amikor nyakig sárosan, zuhogó esőben, de önfeledten gurulunk be Torockóra, vagy amikor a zápor utáni szivárványban gyönyörködünk a Székelykő tetejéről, nem is beszélve a Fehér-kövek impozáns látványáról, a vlegyászai menedékháznál elénk táruló panorámáról, az Almási-vár romos falai rejtette titkokról, a fenyves üdítő illatáról, a Szentimrei-villa idilli környezetében elfogyasztott fenséges puliszkáról, és még végtelenségig folytathatnánk. Ha a felsoroltak közül bármelyik program egy kicsit is megcsiklandozta fantáziádat, ne habozz, ragadj túrabotot, porold le a bakancsodat, töltsd meg a hátizsákodat mindenféle földi jóval és mozdulj ki velünk a természetbe!

Mozdulj ki komfortzónádból!

Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 rendezvényeire bárkit szívesen látunk, aki meg szeretné ismerni Erdélynek ezt a csodálatos, sokszínű vidékét, hiszen a környék számtalan ideális kirándulóhelyet rejt. A Gyalui-havasok, a szelídebb Meszes, a Vigyázó, a Királyerdő-hegység csodálatos cseppkőbarlangokkal, vízesésekkel, szikla szorosokkal, az Aranyos völgye, a Tordai-hasadék, Bélavár, Torockó és a Székelykő, Bedellő és több más kirándulóhely várja, hogy felfedezzék a kalandorlelkű túrázók. Mialatt a népművészetéről híres Kalotaszeg műemlékeivel és jellegzetes négyfiatornyos templomaival nyűgözi le a kultúra szerelmeseit, a történelem lenyomatát is szemügyre vehetik a kíváncsiskodók romantikus várromjaink meglátogatásakor, legyen szó az Almási várról, a Sebes-várról, Léta és Gyalu váráról, és folytathatnánk a felsorolást. Rövidebb gyalogtúrákra ott vannak a város körüli erdők, a nagyobb kiterjedésű Bükk-erdő, a Hója- és Bácsi-erdő, a Lomb, valamint a Tekintő és a Szénafüvek, és természetesen a „kincses város” rengeteg egyéb élményt nyújt az ide látogatónak.

Várunk a csapatba

Szívesen látunk bárkit, aki önkéntes munkájával szeretne másoknak is nyújtani valamit, hátteret biztosítunk ahhoz, hogy túrákat és egyéb, az EKE céljainak megfelelő tevékenységeket szervezzen. Mivel aktív tagságunk jelentős részét a nyugdíjasok teszik ki, szükségünk van fiatalabbakra, akik megértik és megszeretik az EKE szellemiségét. Olyanokra, akiket nem kell győzködni az önkéntesség lényegéről, és értékelik egy sikeres rendezvény után a közösségi élményt, a jóleső fáradtság mellett pedig az őszinte örömöt. Szólunk azokhoz is, akik már túráztak velünk, egyszer vagy többször: gyertek közénk, és vigyetek ti is másokat kirándulni, tudásotokkal segítsetek az egyesületet jobban működtetni! Légy te is az EKE – Kolozsvár 1891 tagja, vállalj neked tetsző feladatokat, légy szervezőnk vagy túravezetőnk!