Túrák és rendezvények

Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák / Kós Károly Ultramaraton – 2019

Ha szívesen kimozdulnál a természetbe a 10. Kolozsvári Magyar Napok pezsgésének kezdete előtt, próbáld ki magad a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák gyalogos és kerékpáros változatainak egyikén. Ráadásként pedig ultramaratonnal is készülünk azok számára, akik igazi kihívásra vágynak.

A tavalyihoz képest néhány útvonal módosult, így a túraváltozatok elnevezését is másképp fogjátok megtalálni. A Gy55 helyett Gy53/59, a Gy25A helyett Gy22/27, a Gy25B helyett Gy19/24, valamint a Gy10 helyett Gy11/17 változatokra nevezhettek be.

2019. augusztusi túrák és rendezvények

Július 30–augusztus 4. (kedd–vasárnap):

  • Az EKE XXVIII. Országos Vándortábora Szovátán, a marosvásárhelyi EKE szervezésében. Információk ide kattintva.

Augusztus 7. (szerda):

  • Séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Székely Lavotta.
  • 18 órától közgyűlés a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (fizikum, földszint).

Augusztus 8. (csütörtök):

2019. júliusi túrák és rendezvények

Július 1. (hétfő):

  • Házsongárdi séta, II. B parcella. Találkozás 14 órakor a temető bejáratánál. Szervezők: Kovács D. Zsuzsa és Lőrinczi István.

Július 3. (szerda):

  • Séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Székely Lavotta.
  • 18 órától közgyűlés a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (fizikum, földszint).

Július 4. (csütörtök):

Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra – XIX. kiírás

Ha még nincs programod június 29-én, mi ajánlunk neked egy igazi kihívást: gyere el a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrára és feszegesd velünk együtt határaidat. Két túraváltozat közül választhatsz: a Vasvári 100 a Kolozsvári Rádió (Donát út 160.) épülete elől indul, míg a Vasvári 85-ös változat Gyaluban, a Fântânele és Hidegszamos felé vezető úton startol és mindkettő Körösfőn ér véget.

Kerékpártúra a Székelykő körül – családoknak, gyermekeknek

Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot gyermek- és családbarát kerékpártúránkra, amelynek kalandos útvonala a Székelykő körül fog vezetni.
A túra Várfalva (Moldoveneşti) központjából indul, 2019. június 22-én, szombaton reggel 9-kor.
Várfalváig mindenkinek önállóan kell megszerveznie az utazást és kerékpárszállítást.
Lehetőleg 8:30-ra meg kellene érkezni Várfalvára, hogy legyen idő a kerékpározáshoz szükséges előkészületekre.

Szentbenedek és cseresznyemajális Magyardécsén

Az utazást autóbusszal szervezzük. Indulás június 30-án, vasárnap reggel 8-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul /volt Széchenyi-/ tér 9A szám) elől.
A buszban a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni, legkésőbb június 25-én, kedden 12 óráig az alábbi linken.
Figyelem! A jelentkezés a részvételi díj kifizetésével válik véglegessé.

Gyerekbarát kerékpártúra a Dregán-tó körül (2019. június)

Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot gyerekbarát biciklitúránkra június 2-án, vasárnap, amely során a Dregán-Floroiu víztározót fogjuk megkerülni. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött, ugyanis szeretnénk felmérni az érdeklődést, változás esetén pedig hatékonyabban tudjuk értesíteni azokat, akik regisztráltak. (Emellett tisztában vagyunk vele, hogy nem mindenki követi nyomon a weboldalunkon és Facebook-oldalunkon közzétett információkat.)