Enyhe, tavaszias idővel köszönt ránk a 2014-es esztendő. Különös ez a tél, december elején szállingózott egy kis hó, de el is olvadt hamar, többnyire köd takarta a várost. A karácsony eltelt, eljött az új év, és havat nem láttunk. De még csak januárban vagyunk, nem tudjuk, mit hoz a február, telet vagy tavaszt? Az erdőből hozott somfaágon a szobában pár nap alatt kinyíltak a sárga somvirágok.
Jéghideg, szitáló esőben gyülekeztünk a tordai úti benzinkútnál az év első túrájára. Úti célunk a Bedellő-hegységben lévő Sárkányok-kapuja volt. Mikor Tordára érve sűrű köd fogadott, már alig mertük remélni, hogy túránk sikeres lesz.
Hóviharra ébredtünk december 7-én, szombaton reggel. A riasztó időjárás ellenére, mégis 28-an (!) gyülekeztünk 10 órakor a Monostori végállomásnál, hogy részt vegyünk a Mikulás-túrán, Hints Miklós túravezető Mikulásunkkal.
Indulás után a vihar elcsitult, s az erdőben hóval beszitált vastag avaron haladtunk a Cérna-forrás felé. Ezen a tisztáson a Voinţa turistacsoport által vastagabb ágakból ügyesen összeállított asztalok és padok várják a fáradt kirándulókat.
December 8-án, vasárnap kora reggel álmosan, vacogva gyülekeztünk a Széchenyi téren a tél első igazi havas túrájára. Úti célunk a Dregán-völgyét uraló, 1792 m magas Bocsásza-csúcs és az Ördögmalom-vízesés volt.
A pányiki tetőn havazni kezdett, és rövidesen hófedte tájon haladtunk. A Dregán-völgyi víztározó gátján már 10 cm-es hóban csúszkáltak a kocsik. A Zarna erdészháztól a síkos út miatt nem lehetett autókkal továbbmenni, így újraértékelve a helyzetet, reális célként az Ördögmalom-vízesés maradt számunkra. Így is 27 km gyaloglásnak néztünk elébe...
Csodás idő, jó társaság, meglepetések, fáramászás, szalonnasütés, körjátékok és nagyon jó hangulat jellemezte november 16-án az EKE Kolozsvár–1891 első babatúráját, melynek úti célja Kolozsvár környékének legmagasabb pontja, a 833 m magas Árpád-csúcs volt. Az 50 résztvevő (22 gyerek – többnyire óvodások, 27 felnőtt, 1 kutya) szép, napsütéses napon közelítette meg a kék kereszt jelzésen az úti célt.
A kolozsvári EKE egyre több, fiataloknak szánt túrát szervez. Ezeken a túrákon, a kilométerekben és szintkülönbségben mért teljesítményen kívül, hangsúlyt fektetünk a természeti ritkaságokra, kalandra, látványosságra.
Csodás idő, jó társaság, meglepetések, fára mászás, szalonnasütés, körjátékok és nagyon jó hangulat jellemezte november 16-án az EKE-Kolozsvár 1891 első babatúráját, melynek úti célja Kolozsvár környékének legmagasabb pontja, a 833 m magas Árpád-csúcs volt.
Igaz nem sok jelentkező volt, de elegen ahhoz, hogy nagyszerű szakmai hangulat alakuljon ki. Az érkezési nap későbe nyúló estéjén diavetítés keltette jó hangulatban ismerhettük meg egymás felvételeit, amelyeket aztán barátilag lehetett bírálni, az egyéni érveléseket tanulságosan megbeszélni.
…írja riportregénye címében Móricz Zsigmond. „Van ebben a címben valami rendkívüli, egy olyan gondolat, ami már-már a néző és látó ember életszemléletét is tükrözi. Mert ő, Móricz Zsigmond gyaloglásai közben látta és ismerte meg az országot.” Ezért választották a szabolcsi természetbarátok Móricz Zsigmond mondatát emléktúrájuk mottójául, ezért választottuk mi is szerdai kirándulásaink címéül. Mert gyaloglás közben tárul elénk a táj szépsége, ami mindig ugyanaz, mégis más. Más az esőáztatta erdő és más a napsütötte rét, de mindig szép, még szerdán is.
Október 6-án húszan indultunk a Feischmith János és Székely Öcsi szervezte autós kirándulásra, az Aranyosfői (Szkerisórai) jegesbarlanghoz. Útirányunk Torda, onnan az Aranyos völgye.
Copyright 2021 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Robilix
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring