A február az utolsó téli hónap, mégis az elmúlt években sokszor még március közepéig is eltartott a havas, zord idő. Addig is kirándulunk, a napok és a túrák rövidebbek, az utak csúszósak, az idő hűvös, ködös, nedves – 10-15 km-es túra ilyenkor szép teljesítmény.
Eljött a 2013-as év és a január. Napsütéssel búcsúzott tőlünk az óév, december végére több kirándulást is meghirdettünk, és szép számban voltak résztvevők: szombaton, 29-én az Őzek-völgyében és a Bácsi-torokban, vasárnap, 30-án a Sárosbükk – Majláth-kút – Cérna-forrás útvonalon. A Bivalyoson tiszta, napos időben szép a kilátás nyugat felé a Gyalui-hegyekre, keleten a Radnai-havasok hóborította bércei is láthatók voltak. Ritka alkalom, mert a sokszor párás, ködös levegő, vagy a felhős égbolt miatt nem mindig részesülünk ilyen szép látványban.
Ezeken a hagyományos kirándulásokon szép számmal szoktak részt venni az EKE-tagok. Az időjárás szeszélyei nem jelentettek akadályt ebben a téli hónapban sem. Volt, mikor eső esett, hó hullott, köd borult a tájra, de szép napsütéses időt is kifogtunk az elmúlt években. Ezekre a kirándulásokra eljöttek a kisebb, rövidebb sétákat kedvelő tagok, de a hosszú, nehéz túrákra vállalkozók sem maradtak el.
Hányatott történelmünk során kétségtelenül sor kerülhetett bizonyos kincsek elrejtésére, mely időnként lázba hozta a kolozsváriak kincskereső kedvét. Évszázadokon át kutatták a szászfenesi Leányvár alagsorát, vagy Gyöngyös Gyerőffy kincsét a Sátorhegyen. Az EKE nagyjai közül többek közt dr. Tavaszy Sándor vagy dr. Xántus János is foglalkozott a témával.
A kissebesi vízesésekhez tett kirándulás a 2008-as EKE Vándortábor egyik kedvence volt. Azóta nem jártunk arra. Négy év után, két hete keltünk útra, ám csalódnunk kellett: úti célunkat szétdúlták, csak reménykedhetünk, hogy a helyszínen zajló munkálatok után valaki a természet helyreállítására is odafigyel majd.
Szeptember 22-én jártunk a Bélavárán... Katasztrófa, mi van ott... A keleti oldalban több száz kidőlt, megégett fa..., hamu és korom..., és még akkor is füstölgő fenyőtüske avar... Újból kigyulladhat... A pociovaliştei-i eltérőig fekete a föld, csupán rá vannak hullva a falevelek. Az ösvényeket csak az találja meg, aki jól ismerte a tűz előtt.
Egy kéziratos útleírás alapján ismertetek egy másfél évszázaddal ezelőtt történt kirándulást: milyen indítékból mentek, hogyan szervezték meg, hogyan utaztak, mi érdekelte az utazókat. A kézirat szerzője Mikó Ádám (1843–1862, gr. Mikó Imre és gr. Rhédey Mária fia, Zabolán született, Marosújvárt gyermekeskedett, majd a nagyenyedi kollégiumban tanult, 19 évesen elhunyt), a nagyenyedi kollégium végzőse, mindössze 17 éves az utazás idején. Az ismertetést kiemelt idézetekkel vegyítem.
Az erdélyi tájak közül az Erdélyi Érchegység (Munţii Metaliferi) sokarcúságával és változatos felépítésével hívogat. Az Aranyos, a Maros és a Fehér-Körös folyómedrei tagolják ezt a Fehér és Hunyad megye területén fekvő hegyvonulatot. A hegységben található a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna falvak által határolt „aranynégyszög”. A területen rendkívül nagy mennyiségben fellelhető nemesfémek a neogén korban lezajlott vulkanikus tevékenység eredményei.
Ha van még hely széles e világon, ahol felejt az emberi lét gondot, bánatot és ahova kenyérbélyeges mindennapunk taposómalmának rohanva zakatoló lármája nem ér: az a szabad természet a maga elbűvölően csodás, folytonos változatosságának mindenkit egyforma szeretettel fogadó mélységes csendje...
Kilencen az Algyógyi-szorosokba kirándultunk szeptember 8-án és 9-én. Túravezetőnkkel, Vlád Pállal szombaton kora reggel, még sötétben indultunk Kolozsvárról Tordán, Enyeden át, Gyulafehérvár felé. Ott megnéztük a restaurált várat és a római katolikus székesegyházat, majd Alvincen (Vinţu de Jos) megittuk reggeli kávénkat. A Maros völgyén mentünk tovább. A szokatlanul meleg és száraz nyár miatt a Marosban alig csordogált egy kevés víz. Déva előtt letértünk Algyógy (Geoagiu) felé Erdőfalváig (Ardeu). Innen indultunk a Mádai-szorosba (Cheile Madei vagy Măzii).
CÍMLAP