Szervezői szösszenet a Jókai ETT utórezgéseiben

Idén már jó néhány nappal a regisztráció lezárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy meg fogjuk haladni az előre meghirdetett 650 helyet, így amikor április utolsó hétvégéjén a fennmaradt szabad helyek számlálója nullát jelzett, gyorsan kitoltuk a korlátot 680-ra. Aztán villámgyorsan elkeltek ezek a helyek is, így át kellett lépnünk a 700-as pszichológiai határt, de még ez sem volt elég, így végül 720-nál állítottuk le végleg a számlálót.

Palczer János-emléktúra Pádisra

Pádisra, egykori túravezetőnk, Palczer János egyik kedvenc kirándulóhelyére indultunk harmincöten május 3-án. Ő évtizedeken keresztül járta Pádist, ismerte is, mint a tenyerét, sokszor elvitt oda bennünket, szép helyeket kerestünk fel együtt, sok élményben volt részünk. Ezekre emlékezünk vissza, amikor erre a csodálatos vidékre kirándulunk.

Történelmi nevezetességek és természeti szépségek bűvöletében

Május elsején nem hagyományos majálisra indultunk, hanem történelmünk nevezetes helyszíneivel ismerkedtünk. Népes csapat, 49 fő indult útnak ezen a reggelen Vajdahunyad várába és Algyógyra. Valószínűleg a nemrég bemutatott, nagysikerű Hunyadi-sorozatnak tulajdonítható a nagy érdeklődés, de a helyszínek történelmi fontossága is szerepet játszott benne.

KOVÁCS D. ZSUZSA

Gyerektúra a Tordai-hasadékban

Az április eleji kimondottan hideg, esős-havazós, télies, nem gyerekbarát időjárása ellenére, 22 család képviseletében 74 fős csapat, 34 gyerek és 40 felnőtt találkozott április 12-én, szombaton reggel 10 órakor a Tordai-hasadék parkolójában. Örömünkre marosvásárhelyiek is jöttek a túrára, szám szerint tízen.

2025. júniusi bakancslista

Június 4. (szerda): 

  • Hagyományos séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
  • Nepáli barangolás – vetítéssel egybekötött élménybeszámoló 18 órától az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében.

Jókai-regény helyszínein vezet végig az EKE-teljesítménytúra, megtette a Krónika munkatársa is

Változatos terepen, erdei ösvényeken, mezőkön, sziklás helyeken, hegyi patak mentén, kis települések mellett vezet végig a Jókai Mór emlék- és teljesítménytúra útvonala, melynek 30 kilométeres szakaszát a nagy író születésének 200. évfordulója alkalmából mi is megtettük. A kolozsvári EKE szervezte, a természetjárók körében nagy népszerűségnek örvendő túra a nagy prózaírónak az 1848-as forradalom idején játszódó, Egy az Isten című regényének megírását megelőző adatgyűjtő útját követte nyomon.

DEÁK SZIDÓNIA

2025. májusi bakancslista

Május 1. (csütörtök): 

  • Autóbuszos kirándulás: Vajdahunyad vára, Algyógy: rotunda, Clocota-vízesés és római fürdő. Utazás busszal, indulás 7.30 órakor a volt Flip üzlettel (buszmegálló, Mihai Viteazul – volt Széchenyi – tér 9A szám) szembeni parkolóból. További részletek hamarosan. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.