Rádióadások

Mesél az EKE - 2021. december

Adás dátuma, ideje: 2021. december  23., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka, Kovács Zsuzsa (elnök, túravezető)

Meghívottak: Miklós Gábor (egyetemi tanár)

Habár a várva várt hó nem érkezett meg december beköszöntével, mi kétségkívül elérkeztünk az idei Mesél az EKE utolsó adásához. Szinte hihetetlen, hogy ennyire észrevétlenül elrepült felettünk a kihívásokkal és megvalósításokkal teli 2021-es évünk, amelyet összességében sikerrel és elégedettséggel zárhatunk. A mikrofon mögül és a telefonvonalak végéről hónapról hónapra igyekeztünk izgalmas és színes ízelítőt kínálni a kolozsvári EKE mozgalmas tevékenységéből, ezért reméljük, hogy többeteket sikerült kicsalogatnunk a természetbe. Ha viszont még nem gyűjtöttetek össze elég bátorságot és erőt, hogy felvegyétek a sarokban porosodó bakancsokat, és útnak induljatok felfedezni kincses városunk túra ösvényeit, újévi fogadalmaitokból és 2022-es bakancslistátokból ki ne hagyjátok a rendszeres túrázást.

  • Adásunk első felében visszatérő vendégüket, Kovács Zsuzsát kérdezzük az elmúlt mozgalmas időszakáról, ugyanis szinte minden hétre betervezett egy-egy gyalogtúrát, vagy buszos kirándulást, hogy a túratársakat a hidegebb hónapok beköszöntével is kimozdítsa szobájuk melegéből. Vonatos kirándulás a Révi-szorosba, keserédes látogatás Erdély leghíresebb könyvtárában, Mikulás-túra Désen mozdony múzeum látogatással, ajándékozással és gulyással megfűszerezve, majd még egy Mikulás-túra a Rejtett-forrás ösvényein, végezetül marosvásárhelyi városlátogatás fotókiállítással, Kultúrpalotával, Vártemplommal, székely vértanúkkal és fekete márciussal. Röviden ennyi mindent szervezett Zsuzsa az elmúlt hetekben, de bővebben inkább számoljon be ő személyesen a novemberi-decemberi időszakról, egyúttal pedig a januári Kőközi-szorosba szervezett túrájáról is kérdezni fogjuk.
  • December 11-12-e között Hunyad megyei látványosságok nyomába eredtünk Szima Márton vezetésével, aki elkalauzolt minket aki elkalauzolt minket a soborsini királyi kastélyhoz, magas Déva várához, a vajdahunyadi „várak királyához”, a Kendeffy család ősi fészkéhez, a valamikori dák erődítmény romjaihoz, Demsus és Zeykfalva kősisakos templomaihoz, a listát pedig folytathatnánk. A kirándulás résztvevői közül egy különleges személyt hívtunk meg mai adásunkban, Miklós Gábort, aki Magyarországról több száz kilométert utazott csak azért, hogy csatlakozzon csapatunkhoz. Hogy milyen szálak fűzik a dunántúli fiatalt Erdélyhez, hogyan került kapcsolatba az EKE-vel és milyen értékeket próbál diákjainak átadni a Corvinus egyetemen megszerettetve velük a túrázást, arról ő maga fog mesélni, végezetül pedig a Hunyad megyei benyomásairól is kérdezni fogjuk.
  • 158 gyalogos, kerékpáros, buszos kirándulás és túra minden generáció számára, II. Hangay Oktáv Családi Síverseny 69 versenyzővel, négy teljesítménytúra és két ultramaraton 819 résztvevővel, több mint 90 önkéntessel és 42 helyszínnel, 12 Kolozsvár-környéki túraútvonal digitális nyomvonallal, térképpel, képekkel, részletes leírással – számokban így lehetne összefoglalni a 2021-es évünket. Habár kérdésekkel és aggodalmakkal feszültünk neki az idei év kihívásaink, nem tudva előre, hogy a járványhelyzet miként fogja befolyásolni tevékenységünket, megpróbáltuk kihozni a maximumot mindegyik rendezvényünkből így sikerekkel zárhatjuk az évet. Kismihály Bogival visszatekintünk a kolozsvári EKE mozgalmas elmúlt egy évére, majd ismertetjük a 2022-es új évünk első túratervét.

Mesél az EKE - 2021. november

Adás dátuma: 2021. november  25., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kovács D. Zsuzsa (elnök), Szima Márton (túravezető), Kismihály Boglárka

November végéhez közeledve gyermeki várakozással, egyre türelmetlenebbül készülünk az első havazásra, hogy a szürke, szmogos, ködös város ünnepi, hófehér bársonytakaróba öltözzön. Habár a nyár idén elég sokat késlekedett, reméljük, a tél nem fog megvárakoztatni, hanem december beköszöntével már az első hópelyheknek örvendhetünk. A kolozsvári EKE háza tájékán is türelmetlenül várják a hófehér évszak eljövetelét, hiszen télen igazán különleges élményt jelent kimozdulni a természetbe: a fák ágairól lecsüngő kis jégcsapon megcsillanó fény, vagy a földet betakaró ragyogó hótenger látványa újra és újra elbűvöl. Sajnos 2020 decemberében a téli túrák nagyrészt ősziesre sikeredtek, de reménykedünk benne, hogy idén legalább a Karácsony környéki kiruccanásokra felvehetjük hótaposóinkat. A kolozsvári EKE túravezetői az időjárástól függetlenül színes programkínálattal készülnek, így akár esik, akár hull, biztosan nem kell otthon ülnünk szobánk melegében.

  • Adásunk első felében Szima Mártont faggatjuk decemberi terveiről, hiszen 11-12-én Hunyad megyei látványosságokhoz kalauzol el bennünket, 19-én pedig a pusztatopai erdő ösvényein túrázhatunk vele az egeresi Kék Lagúnáig. Mindezek előtt viszont megkérjük, hogy röviden számoljon be a november 14-i havasrekettyei gyalog illetve a 21-i Nagy-hegy gerinctúráról, hiszen mindkét esemény óriási népszerűségnek örvendett.
  • A múlt hét pénteken megjelent Erdély hasábjait szemlézve az olvasók már bizonyára értesültek róla, hogy Kovács Zsuzsa két izgalmas programmal is készül december elején: 4-én Désen szervez mozdony múzeum látogatással összekötött Mikulás-túrát ajándékozással és babgulyással megfűszerezve, 7-én pedig az EKEArt fotókiállítást tekinthetjük meg vele Marosvásárhelyen. Ha viszont csak Kolozsvár környékére szeretnénk kimozdulni, december 5-én a Rejtett-forrásnál vehetünk extra Mikulás-túráján. A részletekről viszont hallgassuk meg Zsuzsát.
  • Végre nem patakzik rólunk a víz a legkisebb emelkedőn, a hűvösebb pillanatokon könnyedén átsegít a termoszos forró tea, minden adott hát, hogy decemberben is kiránduljunk. A kolozsvári EKE-vel ismét meglátogatjuk dési túratársainkat, a déscichegyi közös ebéd előtt megnézzük a mozdonymúzeumot. Marosvásárhelyen az EKEArt fotóbiennálé, Hunyad megyében két teljes napig történelmi látványosságok egész sora vár. Reketótól Hidegszamos Üzemig ünnepelhetjük a Nemzetközi Hegy Napot, és könnyed erdei séták sokaságából válogathatunk egész hónapban – olvashatjuk Kerekes Edit hangulatos felvezetőjét a decemberi túraterv webSzabadságon megjelenő változatánál. Ha már most kedvet kaptunk a kiránduláshoz, hallgassuk meg Kismihály Bogit, aki részletesen ismerteti a 2021-es év utolsó bakancslistáját.

Mesél az EKE - 2021. október

Adás dátuma: 2021. október  21., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívottak: Ferencz Lóránd (Csíki EKE-tag), Dénes Krisztina (Kolozsvári EKE-tag)

  • Októberi adásunk első felében egy fiatalembert szólaltattunk meg, aki nemrég költözött fel a kincses városba egyetemistaként és rövid időn belül már bele is kóstolhatott a kolozsvári EKE tevékenységébe a Kőhegy-körtúra alkalmával. Ferencz Lórándtól nem áll messze a rendszeres kirándulás, hiszen a Csíki EKE tagjaként már fiatalon a természetjárás körforgásának részévé vált. Kismihály Bogihoz hasonlóan ő is részt vett az országos EKE Erasmus+ projektjében, de ott volt a szeptember végi EKE ünnepségen is, ahol az egyesület megalakulásának 130-dik évfordulóját ünnepelte minden tagszervezet a várfalvi EKE-Várban.
  • Október 10-én egy különleges helyre kalauzolta el az érdeklődőket Kovács Zsuzsa túravezetőnk, a Farcu-kristálybarlanghoz és a Fehérkő-sziklaszoroshoz, ahol a látottak minden elvárást felülmúlva lenyűgözték a résztvevőket. A kirándulás élményeiről Dénes Krisztina EKE-tagunk számolt be, aki nyugalmazott geológusként nem csak a turista perspektívájából, hanem szakmai szemmel is gyönyörködhetett a barlangban és sziklaszorosban.
  • Ködös, fagyos reggelek, szürke szmogfelhő a város felett, egyre rövidülő nappalok, melankolikus, végtelennek tűnő esős estek: talán ezek a képek jelennek meg lelki szemeink előtt, ha novemberre gondolunk, a túrázóknak viszont az eső, szél, hideg sem jelent akadályt, hogy kimozduljanak a természetbe. Éppen ezért arra bátorítunk, hogy titeket se ijesszen el a novemberi lehűlés, hiszen együtt lehetünk szemtanúi, ahogyan a természet szép lassan felkészül a téli álomra. Íme hát, a kolozsvári EKE gazdag novemberi túrakínálata, amelyet Kismihály Boglárka ismertet.

Mesél az EKE - 2021. szeptember

Adás dátuma: 2021. szeptember  23., 10:30 – 11:00

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kovács D. Zsuzsa, Kismihály Boglárka

  • Mai adásunk első felében a kolozsvári EKE elnökével, Kovács D. Zsuzsával fogunk beszélgetni a hétvégi EKE-ünnepségről, amelyet Várfalván szervez az országos EKE. A rendezvényen több EKE tagszervezet is képviseltetni fogja magát Erdély minden szegletéből, a változatos programkínálatban pedig szerepel természetfilm vetítés, kirándulás, könyvbemutató, tábortűz, táncmulatság és gyerekprogramok. Emellett Zsuzsa mesélni fog az általa vezetett október 10-i kirándulásról, amely során a résztvevők felfedezhetik a különleges Farcu-kristálybarlangot, valamint a Fehérkő-sziklaszorost.
  • Spontán túravezetés ismeretlen tájakon, lélegzetelállító panorámák, kirándulás az ezeréves határon, reggeli ködfelhőben úszó dombok, esti dézsázás a szakadó esőben, hangulatos csángóest tánccal és muzsikával, ínycsiklandozó autentikus ételek, sajtkészítős, puliszkás, pörköltes esztenalátogatás, székely határőr emlékközpont pazar repertoárral: így lehetne néhány képvillanásban összefoglalni a mesebeli borospataki skanzenben töltött Eramus+ projekt záróeseményének legemlékezetesebb pillanatait Bogi vallomása alapján. Elmondása szerint a nagy kaland 2020 szeptemberében kezdődött egy nemzetközi szlovákiai találkozóval, ezután két itthoni eseményen is képződhettek a fiatalok, nyáron Lengyelországban folytatódott a projekt, végezetül pedig a Gyimesekben zárult a harmadik és egyben utolsó nemzetközi találkozóval. Hogy miről is szólt az Erasmus+ projekt, arról most részletesebben fog mesélni nekünk Bogi.
  • Október a túrázók egyik kedvenc hónapja, hiszen ilyenkor gyönyörű színekben pompázik a táj, a sárga és az izzó vörös megannyi árnyalata kezdi felváltani a nyár életteli zöldjét. Ha szeretnénk kihasználni a vénasszonyok nyarának utolsó napsugarait, a kolozsvári EKE-vel most sem fogunk unatkozni, hiszen színes programkínálattal készültek minden természetjáró számára. A havi bakancslistáról Bogi kínál ízelítőt.

Mesél az EKE - 2021. augusztus

Adás dátuma: 2021. augusztus 26.

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Branea Róbert

Meghívott(ak): Kerekes Edit, Bolla Emese, Veres Melinda és Villő

Az augusztusi adásunkban elsőként Branea Róbert szervező számol be arról, hogy milyen kihívásokat jelentett világjárvány idején megszervezni négy teljesítménytúrát és melyek voltak az idei év legnagyobb megvalósításai.
Ezután Kerekes Editet, a Szabadság újságíróját és az Erdély, a Kolozsvári EKE havi mellékletének főszerkesztőjét faggatjuk önkéntes tapasztalatairól. Edit eddig csak az újságban megjelenő beszámolók korrektúrázása során kóstolhatott bele a teljesítménytúrás élményekbe, idén viszont a Vasvári és a Bánffy túrákon is beállt az önkéntes csapatba pontbíróként.
Bolla Emese, a Waldorf iskola kedvelt tanítónője két éve résztvevőként tekerte le a Kós-túra hosszú kerékpáros távját férjével, Molnár Zoltánnal, idén viszont bevállalták a pontbíráskodást a túra egyik fő csomópontjánál, a Riszeg-tetőn, ahol az áthaladó túrázókkal való találkozás öröme mellett a gyönyörű panoráma tette emlékezetessé a vasárnapi túrát.
Végezetül a Kós teljesítménytúra résztvevőit, Veres Melindát és 5 éves kislányát, Villőt kérdezzük, akik a 18 km-es gyalogos távot teljesítették hősiesen. 

Mesél az EKE - 2021. július

Adás dátuma: 2021. július 22.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott(ak): Kertész Áron, résztvevő a hétvégi Székelykő körtúrán

Szombaton a hőség ellenére is népes társaság gyűlt össze Várfalván: kicsik-nagyok, összesen 28-an, izgatottan várták, hogy útnak induljanak a kalandos Székelykő körüli túrán, amely során 33-szor kelhettek át a Rákos-patak hűsítő vizén és a Kőközi-szoros egy részének robusztus sziklafalai között. A túra teljes hossza 47 km-en vezetett vissza Várfalvára áthaladva Csegezen, Székelyhidason,  Oláhrákoson, Nyírmezőn, Torockógyertyánoson, Torockószentgyörgyön, majd Torockón, ahol a gyerekeknek 32 km után véget is ért a nem mindennapi kihívás. A szülők visszatekertek Várfalvára az autókig, így ők teljesítették a majdnem 50 km-es távot. A túra élményeiről Kertész Áron számol be, aki 3 éves kisfiával, Dáviddal tekerte le a távot.
Habár a Vasvári-teljesítménytúra számításait felülírta a zuhogó eső, a szervezők mégsem keseredtek el, inkább értékelték annak a 31 bringásnak a bátorságát, akik nekivágtak a nem mindennapi kihívásnak extrém időjárási körülmények között. Az 57 regisztrált résztvevő közül a szombat reggeli szürke, kövér esőfelhők sok mindenkit elbátortalanítottak, végül pedig a megfogyatkozott sereg egy kis része is feladta a velőig hatoló szél és a zuhogó eső elleni csatát. Remélhetőleg a július 31-i Bánffy teljesítménytúrát mindenki meg fogja úszni szárazabban, akárcsak az augusztus 21-i Kós teljesítménytúrát Sztána idilli környékén. A szervezési tapasztalatokról és a soron következő túrákkal kapcsolatos tudnivalókról Kismihály Boglárka számol be.
Augusztus 21-én a kolozsvári EKE Sztána idilli környékére várja mindazokat, akik gyalogosan, vagy kerékpárosan teljesítenék a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák hosszabb-rövidebb változatait. Emellett árnyas erdei ösvények, és hűsítő bükki források várják a természetjárókat kincses városunk népszerű túrahelyein. Az agusztusi bakancslista kínálatát Kismihály Boglárka osztja meg velünk.

Mesél az EKE - 2021. június

Adás dátuma: 2021. június 24.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott(ak): Füzes Attila (Gyergyói EKE-tag)

Rododendron-mezők helyett hófoltok fogadták azokat, akik részt vettek a hétvégi Radnai-túrán Kiss János szervezésében. Habár a tavasz megkésett a Radnaiban, így is maradandó élményben volt részük azoknak, akik megcélozták a Gargalót és a Nagy-Pietroszt. A gyönyörű szellőrózsa-mezők hófehérje, a Iezer-tó smaragdja, a Lovak-vízesés impozáns látványa, a kis foltokban kinyíló szégyenlős rododendronok élénk rózsaszínje, a friss hegyi levegő minden fáradtságot megért. Az útvonalról és a túra élményeiről Füzes Attila számol be, aki egyike volt azon 5 személynek a csapatból, akik feljutottak a Nagy-Pietrosz-csúcsra a viharos eső ellenére is.
Júliusban sem áll meg az élet a kolozsvári EKE háza tájékán, július 3-án Vasvári kerékpáros teljesítménytúrára várják az érdeklődőket, 31-én pedig Bánffy-teljesítménytúrán vehetnek részt gyalogosok és kerékpárosok egyaránt. A túrák részleteiről és az adminisztratív tudnivalókról Kismihály Boglárka számol be. A teljesítménytúrák mellett színes programkínálattal készül a kolozsvári EKE júliusban is: gyalogtúra a Gyalui-havasok és a Tordai-hasadékban, gyógynövénygyűjtő és gyümölcsszedő kirándulások, emellett gyerekbarát bringatúra a Székelykő körül. 

Mesél az EKE - 2021. május

Adás dátuma: 2021. május 27.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Branea Róbert, Kovács D. Zsuzsa

Meghívott(ak): Mild Brigitte (a Jókai teljesítménytúra gyalogos 55 km-es távjának egyik résztvevője)

Eseménydús hónapot tudhat maga mögött a kolozsvári EKE, hiszen május elején csucsai EKE-napokat szerveztünk megünnepelve a 130 éves EKE-t, a hónap közepén Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrákon vehettek részt az érdeklődők, végezetül pedig a kőzettani mozaikként emlegetett Erdélyi-Szigethegység egyik kiemelkedő látványosságát, az Erdélyi-Érchegységben található Detunáták bazaltorgonáit csodálhatták meg a kirándulók.
Kovács Zsuzsa, az EKE-napok egyik főszervezője mesél a rendezvény sikeréről, és arról, hogy milyen programokon vehettek részt azok, akik május második hétvégéjén ellátogattak a csucsai kulcsos házhoz. Ezután Zsuzsa a Detunátákhoz szervezett hétvégi kirándulásáról is beszámol, amely szintén nagy népszerűségnek örvendett.

A tavalyi kimaradás után idén ismét megszerveztük a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrákat, amire minden gyalogos és kerékpáros nagyon várt már, ezért is történhetett meg, hogy a regisztráció lezárta előtt egy nappal beteltek a helyek. A gyalogos és kerékpáros erőpróba mellett az ultramaraton II. kiírásán is megmérettethették magukat a résztvevők Kolozsvár-Szind-Várfalva-Torockó útvonalon. Az esemény felelős szervezője, Branea Róberte mesél arról, hogyan sikerült az idei teljesítménytúra és milyen előkészületekkel járt a szervezés, valamint néhány statisztikai adatot is megoszt velünk. Végezetül a Jókai egyik résztvevőjét, Mild Brigittét is mikrofonvégre kapjuk, aki a gyalogos 55-ös távot életében először vállalta be és sikeresen teljesítette is a próbatételt betartva a szervezők által megszabott szintidőket. Az emberfeletti teljesítményről, valamint a személyes megtapasztalásairól és élményeiről számol be nekünk.

Mesél az EKE - 2021. április

Adás dátuma: 2021. április 22.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka, Branea Róbert, Kovács D. Zsuzsa

Áprilisi műsorunkban beszámolunk a Hója-erdőben szervezett sikerek gyerekbarát gyalogtúránkról, amelyen rekord számban vettek részt kicsik-nagyok, emellett beharangozzuk a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrákat és a csucsai EKE-napokat, végezetül pedig a havi túratervet ismertetjük. A Jókait idén speciális körülmények között szervezzük meg, erre hívja fel az érdeklődők figyelmét Branea Róbert, a járványügyi szabályok mellett pedig az idei változtatásokat is ismertetjük. Kovács Zsuzsa a csucsai EKE-napok programját ismerteti, ahol a 130 éve alakult EKE születésnapját fogják megünnepelni a résztvevők, ahol egyben generációk találkozására is lehetőség nyílik.

Mesél az EKE - 2021. március

Adás dátuma: 2021. március 25.

Műsorvezető/házigazda: Kristály Beáta

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka (irodavezető), Kovács D. Zsuzsa (elnök, túravezető)

Meghívott(ak): Bálint Orsolya (önkéntes az EKE-síversenyeken)

Márciusban kivételes módon Kristály Bea műsorvezetésével mesélt az EKE, amiért nagyon nagy köszönettel tartozunk neki, ugyanis ha ő nem vállalta volna el a feladatot, ebben a hónapban elmaradt volna rádiós híradásunk.
Műsorunk első felében a március eleji EKE-síversenyekről számoltunk be, pontosabban a XVII. EKE-gyereksíversenyről és a Hangay Oktáv családi síverseny második kiírásáról. A járványügyi helyzet okozta megszorítások ellenére mindkét rendezvény sikeresen zajlott le, gyönyörű téli panoráma fogadta a versenyzőket és a szervezés is jobban sikerült, mint valaha. Az önkénteskedés élményeiről Bálint Orsolya számolt be, aki pár éve még versenyzőként izgult a rajtnál, mára viszont betekintés nyerhetett a szervezés kulisszái mögé. Emellett arról is szó esett, hogy ki volt a legkisebb versenyző, hányan mérettették meg magukat és kik lettek a dobogósok.
Műsorunk második felében Kovács D. Zsuzsa, a kolozsvári EKE elnöke kínált ízelítőt áprilisi, mezőzáhi bazsarózsás túrájából, végezetül pedig az áprilisi bakancslistából is szemlézgettünk. Ha lemaradtatok volna a műsorról, most visszahallgathatjátok.