Május 3-án, a már tradícióvá vált május első szombatján 17. alkalommal szervezte meg a kolozsvári EKE a Jókai Mór teljesítménytúrát. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala támogatásának köszönhetően az egész útvonalon felújítottuk a turistajelzéseket. A Kolozsvári Megyei Tanács és a Kolozsvári Helyi Tanács és Polgármesteri Hivatal támogatásával pedig sikerült megszervezni a résztvevők szállítását, kinyomtatni a túrafüzeteket, jelvényeket, megoldani a túrázók ellátását.
A rossz időjárás-előrejelzés miatt mindössze 3 család (6 felnőtt és 6 gyerek) vett részt a túrán, mely nagyszerűen sikerült. De. 11.15-kor indultunk a menedékháztól, de előbb megismerkedtünk egymással, a gyerekek elmesélték a hasadékhoz kötődő Szent László-legendát, majd átmentünk az 1. hídon, itt feltértünk balra, és a piros pont jelzést követve áthaladtunk a Tordai-hasadék Kápolnás-tető felőli peremén, a hasadék Magyarpeterd felőli végéhez. Csodás virágokat láttunk, mint pl.
Csodás idő, jó társaság, meglepetések, fára mászás, szalonnasütés, körjátékok és nagyon jó hangulat jellemezte november 16-án az EKE-Kolozsvár 1891 első babatúráját, melynek úti célja Kolozsvár környékének legmagasabb pontja, a 833 m magas Árpád-csúcs volt.
Copyright 2021 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Robilix
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring