Amióta bekapcsolódtam a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra szervezésébe, évről évre kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen vagány lenne egyszer letekerni a 100 km-es távot közel 1700 m szintemelkedéssel. Tudtam, hogy a teljesítménytúra napján erre sosem lesz lehetőségem, hiszen több ellenőrzőpontnál is helyt kell állnom, így értelemszerűen felcsillant előttem a remény, amikor tavaly ősszel eldöntöttük, hogy ezentúl nem a hagyományos értelemben vett teljesítménytúraként fogjuk megszervezni az eseményt.

Akárcsak tavaly, idén ismét megdöntöttük a Bánffy Miklósról elnevezett Emlék- és Teljesítménytúrák részvételi arányát: 2024-ben 279-en, idén kereken háromszázan gyalogoltak vagy tekertek festői szépségű tájakon a gróf emlékére. A kolozsvári EKE legfiatalabb teljesítménytúrája évről évre egyre népszerűbb, 2019-ben az első kiíráson 122-en vettek részt, azóta ennek dupláját is meghaladtuk.

Múlt szombaton kihasználva a csodás júniusi időjárást, népes 42 fős csapatunkkal gyerektúrára indultunk az Őzek völgyébe Kiss Jani vezetésével. Mivel a májusi Vlegyásza-túrát utolsó pillanatban le kellett mondanunk a kedvezőtlen időjárás miatt, a gyermekek már türelmetlenül várták, hogy újabb kalandra indulhassanak az EKE-gyerektúrákon megismert barátaikkal.

Az idei május mintha csupa fagyosszentből állt volna. A hónap első napjait leszámítva szinte naponta esett, sőt még havazott is, ami igazán ritka májusban, lefagytak a kivirágzott gyümölcsfák, áradások voltak országszerte. Legszomorúbb esemény a parajdi sóbánya pusztulása, ettől hangos a sajtó hetek óta. Ilyen előzmények után aggódva vártuk a május 25-ei kirándulásunkat, amikor is a Bihar megyei Királyerdőbe készültünk, a Farcu-kristálybarlangba és a Fehérkő-sziklaszorosba.

Idén már jó néhány nappal a regisztráció lezárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy meg fogjuk haladni az előre meghirdetett 650 helyet, így amikor április utolsó hétvégéjén a fennmaradt szabad helyek számlálója nullát jelzett, gyorsan kitoltuk a korlátot 680-ra. Aztán villámgyorsan elkeltek ezek a helyek is, így át kellett lépnünk a 700-as pszichológiai határt, de még ez sem volt elég, így végül 720-nál állítottuk le végleg a számlálót.

Már vagy három napja semmi se fáj! – állapítottam meg hitetlenkedő meglepetéssel a hónapok óta ismeretlen jelenséget. Ez a ritka állapot szerencsére a Jókai túrán is kitartott. Tizenhét kilométer után most már ugyan fáj, de ezúttal legalább pontosan tudom az okát.

K. E.

Pádisra, egykori túravezetőnk, Palczer János egyik kedvenc kirándulóhelyére indultunk harmincöten május 3-án. Ő évtizedeken keresztül járta Pádist, ismerte is, mint a tenyerét, sokszor elvitt oda bennünket, szép helyeket kerestünk fel együtt, sok élményben volt részünk. Ezekre emlékezünk vissza, amikor erre a csodálatos vidékre kirándulunk.