2016. februári túrák és rendezvények

Február 3. (szerda): Séta a Páter-úton ( 8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Székely Lavotta
♦ 18 órától közgyűlés az Apáczai-líceumban - választás előkészítése.
    
Február 6. (szombat): Meszes hegység: Grében csúcs, Barlangvölgyi jeges sziklavájat  (20 km, 650 m szintkülönbség). Érdeklődni telefonon. Szervező: Kiss János.
♦ Bükki séta ( 8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Kovács D. Zsuzsa

Évzáró túrák Mikulással, forralt borral, hegymászással

December a hagyományos évzáró túrák hónapja. Hó ugyan nem volt még az idén, az időjárás egész tavaszias, a Mikulás sem ülhetett szánra, gyalogosan érkezett a Cérna-forrás tisztására. A bácsi-torokbeli borforraló túrán sem fáztunk, és másnap Torockó vidékét is napfényes időben barangolhattuk be, hogy élmény- és látványdús túránk végén bort kóstoljunk Nagyenyeden.

Őszbúcsúztató a Sebes-Körös szurdokvölgyében sziklatornyokkal, szivárvánnyal és lengőhidakkal

Az idei ősz szép hosszú volt, több kiránduláson is megcsodálhattuk az erdők őszi színpompáját, még november közepén is meleg, enyhe volt az idő. Ki akartunk használni minden percet, hiszen bármelyik nap beköszönthet a zord, hideg tél. A Vársonkolyosi-szoros egyik kedvelt kirándulóhelyünk, ide szerveztünk vonatos kirándulást november 15-én.

Ady Endre emléktúra Csucsán tintahalgombával

Csucsa és környéke kevésbé ismert a természetjárók számára. A vidék nagyon szép, de jelzett túrautak nincsenek. A Sebes-Körös jobb oldalán a Meszes és a Réz-hegység, a másik oldalon a Vlegyásza előhegyei határolják. Az előbbiek nem haladják meg az 1000 m magasságot, a Poicu patak völgye választja el a két hegyvonulatot egymástól. A Sebes-Körös bal oldalán a Nagy-hegy (Dealul Mare) 1076 m. Erdőborította oldalak, füves legelők, mély patakvölgyek jellemzik ezt a vidéket.

Kerékpáros Balaton körtúra

Az élet nagy kihívásai közelebb viszik az embert az önmegvalósításhoz. Legyen az fizikai vagy szellemi túlteljesítés, szükség van néha arra, hogy bizonyítsunk: igen, meg tudom tenni, megvalósítom a kitűzött célt! Értékelem ezt gyermekeim buzgalmát követve, a továbbképzés terén, de fel tudok nézni azokra is, akik már túl a harmadik X-en indulnak a maratonon, biciklitúrán, rendszeresen hegyet másznak. Ilyen kihívás volt a kolozsvári EKE által szervezett balatoni biciklis körtúra is.

Rendhagyó Magyar Szolidaritás tüze

Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén, a Kolozsvári Magyar Napok egyik rendezvényeként, az idén is fellobbant a Magyar Szolidaritás tüze. Igaz, egy kicsit rendhagyó módon. A Bácsi-torokban szoktuk meggyújtani a helyben összegyűjtött hulladék fából a tábortüzet, ami most szinte lehetetlennek tűnt a napok óta tartó esőzések, sáros utak, tűzgyújtásra alkalmatlan, elázott fa miatt. De szerencsére a gondviselés közbeszólt. 

Új utakon az EKE-forráshoz

A Gorbó-patak felső szakaszán levő erdő rejtett tisztásán, a Szelicsei Magura (Kismagura) alatti bővizű, hideg, tiszta EKE-forrás sokáig a kolozsvári EKÉ-sek egyik kedvenc kirándulóhelye volt. Az utóbbi években ritkábban látogatjuk, hosszú az út, de tele is van nyájakat őrző harcias kutyákkal. Gondoltunk egy nagyot: keressünk új útvonalat!

A Déli-Kárpátok ékköve: a Retyezát

Túrázók igazi paradicsoma a Retyezát. Mintha geológiai könyvet lapoznánk, kis területen találkozhatunk a magashegység minden arculatával: piramisszerű csúcsok, csipkézett gerincek, kőfolyások, morénák, kristálytiszta vizek vájta szurdokok, cirkusz- és teknővölgyek, zsombolyok és csillogó tengerszemek csodáltatják magukat minden lépésnél. A Déli-Kárpátok legnyugatibb csoportjához tartozó Retyezátnak több mint 60 csúcsa haladja meg a 2000 métert, 58 állandó és 40 időszakos gleccsertava van, közel 1100 növényfaj él itt, közülük 62 őshonos.