Kastélylátogató kirándulás – 2019

Szima Márton

FRISSÍTÉS! Az utolsó három hely is betelt. Aki ezután jelentkezik be e-mailen keresztül, az felkerül a várólistára és értesítést fog kapni, amennyiben felszabadulnak helyek az autóbuszban.

FIGYELEM! Mivel már csak három szabad hely maradt az autóbuszban, az online regisztrációt lezártuk. Aki ez után szeretne jelentkezni, azt megkérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot velünk az info@ekekolozsvar.ro e-mailcímen elküldve az alábbi adatokat: vezetéknév, keresztnév, életkor, EKE-tag vagy sem, helység, lakcím, telefonszám. A jelentkezéseket időrend szerint fogjuk figyelembe venni, így előre is elnézést kérünk azoktól, akiknek már nem jut hely. Erről természetesen e-mailben is fogjuk értesíteni az érintetteket.

Időpont: 2019. március 3., vasárnap

Túraszervező: Szima Márton

Részvételi díj (tartalmazza az utazás költségeit valamint a kastélylátogatás díját Gernyeszegen és Marosvécsen): EKE-tagoknak és 18 év alattiaknak 75 lej, a többi résztvevő számára 95 lej.

Az utazást autóbusszal szervezzük.
Az autóbusz március 3-án, vasárnap reggel 7:00-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől indul.
Az autóbuszban a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni, legkésőbb február 27-én, szerdán 15 óráig, a következő linken: https://goo.gl/forms/8oXrLx6Bl2166ONh2

Gernyeszegi Teleki-kastély

Az utazási költségeket előre ki kell fizetni, legkésőbb február 28-án, csütörtökön 15 óráig, a következőképpen:
•    készpénzben, az EKE – Kolozsvár 1891 ideiglenes ügyfélszolgálati irodájában: Kolozsvár, 1989 December 21 sugárút 116. (az udvarban, a baloldali épületben), hétfőtől csütörtökig 10-15 óra között
•    banki átutalással a kolozsvári EKE bankszámlájára:

Bank neve: OTP Bank Romania
Számlatulajdonos: ERDELYI KARPAT EGYESULET-KOLOZSVAR 1891
Bankszámlaszám: RO12OTPV200001142190RO01
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE CASTELE 2019 <résztvevő neve>

Banki átutalás esetén kérjük e-mailen elküldeni az átutalási bizonylatot, az info@ekekolozsvar.ro címre.
FIGYELEM! A befizetett összegeket nem térítjük vissza; ha valaki le szeretné mondani a jelentkezését, kereshet maga helyett más személyt, akinek egyéni egyezség szerint átadja a helyét.

Ez alkalommal a következő három kastélyt látogatjuk meg:

1. a gernyeszegi Teleki-kastélyt
2. a görgényszentimrei Rákóczi-Bornemissza-kastélyt
3. a marosvécsi Kemény-kastélyt