Buszos kirándulás a gyulafehérvári fejedelmi palotához – 2024. március

Kovács D. Zsuzsa

Kedves túratársak! A nagy érdeklődésnek köszönhetően március 16-án megismételjük gyulafehérvári kirándulásunkat, amely során a február 3-án megnyitott fejedelmi palotát és az ingatlanban létrehozott Erdélyi Fejedelmek Palotája elnevezésű múzeumot látogatjuk meg. 
A jelentős épület – amely az évszázadok folyamán püspöki és fejedelmi palotaként, majd Habsburg és román kaszárnyaként működött – története során most tárta ki először kapuit a nagyközönség előtt. Nagy József régész-történész elmondása szerint ez az egyetlen olyan múzeum az országban, amely az Erdélyi Fejedelemség több mint 150 éves történetéről szól. „Fejedelmekről, fejedelemasszonyokról, kormányzókról és császári megbízottakról, akik az Erdélyi Fejedelemséget vezették” – emelte ki a szakember. A műemlék épületegyüttes az UNESCO világörökségi várólistáján is szerepel. (Forrás: Szabadság Napilap)
A fejedelmi palota meglátogatása mellett római kori emlékek nyomába is eredünk, hogy minél több élménnyel gazdagodva térhessünk haza.

Az utazást busszal szervezzük. Indulás: március 16-án, szombaton reggel 8:00-kor a volt FLIP üzlettel (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) szembeni parkolóból. A buszban a helyek száma korlátozott, ezért szükséges előzetesen jelentkezni, legkésőbb március 8-án, pénteken 18 óráig az alábbi linkre kattintva. 

A jelentkezés a részvételi hozzájárulás kifizetésével válik véglegessé.

Részvételi hozzájárulás EKE-tagoknak és 18 éven aluliaknak 60 lej, a többi résztvevő számára 70 lej.

A részvételi hozzájárulást előre ki kell fizetni, legkésőbb március 11-én, hétfőn 18 óráig, a következőképpen:
•   készpénzben, az EKE – Kolozsvár 1891 ügyfélszolgálati irodájában: Kolozsvár, 1989 December 21 sugárút 116, az udvaron, baloldali épület, hétköznaponként 10-18 óra között
•    banki átutalással a kolozsvári EKE bankszámláinak egyikére:

Bank neve: Banca Transilvania
Számlatulajdonos: Asociatia SCA - Cluj 1891
Bankszámlaszám: RO54BTRLRONCRT0667894901
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE ALBA IULIA 2024 <résztvevő neve>

Bank neve: BCR
Számlatulajdonos: Asociatia SCA – Cluj 1891
Bankszámlaszám: RO50RNCB0106107535870001
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE ALBA IULIA 2024  <résztvevő neve>

Bank neve: OTP Bank Romania
Számlatulajdonos: Asociatia SCA – Cluj 1891
Bankszámlaszám: RO12OTPV200001142190RO01
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE ALBA IULIA 2024  <résztvevő neve>

Átutalás esetén kérünk, küldjétek el az átutalási bizonylatot az alábbi e-mailcímre: info@ekekolozsvar.ro!

gyulafehervar-2024.png