Abrudbánya az alkony színeiben tündökölve
Időpont
Szervező
Kovács D. Zsuzsa

Kedves túratársak! Sajnálattal közöljük, hogy érdeklődés hiányában (csupán 12 személy jelentkezett be) le kell mondanunk a hétvégi kirándulást. Akik már befizették a részvételi költséget, azoknak vissza fogjuk téríteni. Megértéseteket köszönjük.

Június 28-30. között háromnapos kirándulást szervezünk a Fehér megyei szórványba, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kirándulásunk első napján Verespatakot, az egykori jómódú bányavárost keressük fel, amely Alburnus Maior néven a Római Birodalom egyik fontos aranybányája volt. Estére az abrudbányai szálláshelyünkre megyünk, ami egy nemrég felújított iskolai bentlakásban lesz, 4-6 ágyas, saját fürdőszobás szobákban. Kirándulásunk második napján részt veszünk az abrudbányai maréknyi magyarság által szervezett Magyar Napon, igazodva a helyiek programjához. Az ünnepség istentisztelettel kezdődik, majd kulturális programmal, gulyásfőzéssel, koncerttel folytatódik estig. Kirándulásunk harmadik napján az Erdélyi-szigethegység egyik kiemelkedő látványosságát, az Erdélyi-érchegységben található Detunáta bazaltorgonáit keressük fel. A szemet gyönyörködtető geológiai képződmény számos művészt ihletett meg az idők folyamán: Jókai Mórt, Gruzda Jánost, Áprily Lajost, Tavaszy Sándort. A detunátai gyalogtúra hossza 7-8 km, szintkülönbség 430 m, túracipő kötelező, túrabot ajánlott.

Az utazást busszal szervezzük. Indulás: június 28-án, péntek reggel 7:00-kor a volt FLIP üzlettel (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) szembeni parkolóból. A buszban a helyek száma korlátozott, ezért szükséges előzetesen jelentkezni, legkésőbb június 21-én, pénteken 18 óráig az alábbi linkre kattintva. 

A jelentkezés a részvételi hozzájárulás kifizetésével válik véglegessé.

Részvételi hozzájárulás EKE-tagoknak és 18 éven aluliaknak 160 lej, a többi résztvevő számára 170 lej. 

A 2 éjszaka szállás, a pénteki vacsora, a szombati és vasárnapi reggeli összesen 180 lej/fő, ezt induláskor kell fizetni a szervezőnek. 

A részvételi hozzájárulást előre ki kell fizetni, legkésőbb június 24-én, hétfőn 18 óráig, a következőképpen:
•   készpénzben, az EKE – Kolozsvár 1891 ügyfélszolgálati irodájában: Kolozsvár, 1989 December 21 sugárút 116, az udvaron, baloldali épület, hétköznaponként 10-18 óra között
•    banki átutalással a kolozsvári EKE bankszámláinak egyikére:

Bank neve: Banca Transilvania
Számlatulajdonos: Asociatia SCA - Cluj 1891
Bankszámlaszám: RO54BTRLRONCRT0667894901
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE ABRUD 2024 <résztvevő neve>

Bank neve: BCR
Számlatulajdonos: Asociatia SCA – Cluj 1891
Bankszámlaszám: RO50RNCB0106107535870001
Befizetés célja (detalii): DONATIE EXCURSIE ABRUD 2024  <résztvevő neve>

Átutalás esetén kérünk, küldjétek el az átutalási bizonylatot az alábbi e-mailcímre: info@ekekolozsvar.ro!

 

Június 28-30. között háromnapos kirándulást szervezünk a Fehér megyei szórványba. Kirándulásunk első napján Verespatakot, az egykori jómódú bányavárost keressük fel, amely Alburnus Maior néven a Római Birodalom egyik fontos aranybányája volt. A régi római bányajáratok Európában egyedülálló módon itt máig megmaradtak. Ezeket próbálja megőrizni és bemutatni a verespataki Bányászati Múzeum. Meglátogatjuk a rómaiak 2000 éve fennmaradt bányafolyosó rendszerét, ahova a 33 fokos dőlésszögben álló 157 lépcsőfokon lehet leereszkedni. Itt megcsodálhatjuk a sziklába vájt, római kori, labirintusszerű bányajáratokat, ahol 2000 évvel ezelőtt, kezdetleges eszközökkel bár, de már aranyat bányásztak. A bánya udvarán berendezett szabadtéri múzeumban láthatjuk az elmúlt századokban használt felszereléseket, köztük a helybeli lakosság által működtetett saját zúzdákat, úgynevezett stompokat, ahol kezdetleges módszerekkel, fáradságos munkával törték, mosták az aranytartalmú kőzetet. Azután az egykoron jómódú, gazdag bányászvárossal ismerkedünk, amelynek bájos, monarchia korabeli, mára már romos, lerobbant állapotú, elhagyott épületei még mindig ámulatba ejtik az embert. Verespataknak öt különböző felekezetű temploma van: római katolikus, görög katolikus, református, unitárius és ortodox. A magyar templomokhoz tartozó temetőkben még nagyon sok magyar síremléket láthatunk, az egykori dicső múlt tanúit. Sajnos mára már nagyon kevés magyar maradt a településen, templomaikat is nehezen tudják fenntartani. Estére az abrudbányai szálláshelyünkre megyünk, ami egy nemrég felújított iskolai bentlakásban lesz, 4-6 ágyas, saját fürdőszobás szobákban.
Kirándulásunk második napján részt veszünk az abrudbányai maréknyi magyarság által szervezett Magyar Napon, igazodva a helyiek programjához. Az ünnepség istentisztelettel kezdődik, majd kulturális programmal, gulyásfőzéssel, koncerttel folytatódik estig. Kirándulásunk harmadik napján az Erdélyi-szigethegység egyik kiemelkedő látványosságát, az Erdélyi-érchegységben található Detunáta bazaltorgonáit keressük fel. A szemet gyönyörködtető geológiai képződmény számos művészt ihletett meg az idők folyamán: Jókai Mórt, Gruzda Jánost, Áprily Lajost, Tavaszy Sándort. Hazafelé az Ompoly völgyén jövünk. A detunátai gyalogtúra hossza 7-8 km, szintkülönbség 430 m, túracipő kötelező, túrabot ajánlott.