CÍMLAP
Piros és lilás tornyok, piramisok, oszlopok, ember- és állatformájú tömbök: ez a Vörös-szakadék, a Küküllők fennsíkjának egyik legérdekesebb természeti képződménye.
Régi vágyunk teljesült, amikor június 1-jén sikerült összehozni egy kirándulást a sokszor emlegetett Vörös-szakadékhoz (Vörös-árok/Râpa Roşie/Rote Berg). Két kiskocsival, szép nyári napon heten indultunk útnak. Kolozsvárról Tordán, Nagyenyeden, Gyulafehérváron keresztül jutottunk Szászsebesre. Már Lámkeréktől (Lancrăm) látható a domboldal, az útról balra.
A városban megkeressük az Oláhdálya (Daia Româna/Dallendorf) felé vezető utat, ezen haladunk az autópályáig. Itt már tábla is jelzi az irányt. Az aszfaltozott útról balra térünk, elég gyenge földúton haladunk egy ideig még párhuzamosan az autópályával – ez gyakorlatilag a sztráda szervizútja –, majd balra fordulunk, át a Székás-patak (Secaş) hídján, és megállunk egy füves legelőn, szemben a Vörös-szakadékkal.
A 800 m széles és 80–100 m magas veresmartot a talajerózió formálta. A 10 hektáros területet 1950-ben geológiai és florisztikai természetvédelmi területté nyilvánították. Körben dombok (300–425 m), mögöttünk Szászsebes. Erdős, inkább bozótos rész választ el a vörös domboldaltól, több ösvény is indul a bokrok között. Elindulunk találomra az egyiken. Lefelé halad, keresztül egy árkon, majd felfelé kapaszkodunk, helyenként elég csúszós a talaj, szerencsénkre az ösvény száraz, nincs sár, különben nehezen boldogulnánk. Kijutunk a bozótból, most már füves részen kapaszkodunk felfelé egészen a vörös alakzatok lábáig. Minél közelebb jutunk, annál hatalmasabbnak tűnnek a különleges formációk.
Egy hatalmas fal, szinte függőleges, óriás méretű orgona benyomását kelti. Mindenfelé tornyok, piramisok, oszlopok, ember- és állatformájú tömbök nagy összevisszaságban. Ha feltekintünk, szédít a magasság, alattunk riaszt a mélység. A földkéreg különös alkotásai, méretei, színei és változatos formavilága magával ragadja a laikus természetszeretőt is. A csupasz lejtőket hamar elkezdték koptatni lefolyó esővizek, télen a jég, mély árkokat ástak, így kialakultak a barázdált, legömbölyített formák, oszlopok az árkok között, fent kisebbek, lefelé szélesebbek, több sorban, egymás tetejére állítva. Piros és lilás színezetűek, különleges látványt nyújtanak. Sok helyen a sziklák tetejétől egészen az aljáig lehet követni a lefolyó víz útját. A kis erecskék nyomvonalainak a találkozásánál nagyobb folyócskák keletkeztek, amelyek még jobban megdolgozták a puha kőzetet. Különös színét a vörösagyag, a szürke, vörös és fehér homokkő, a vörös és téglaszínű márga és fehér márgás mészkő adja.
A területre sajátos mikroklíma is jellemző, a növényzet a sztyeppééhez hasonló. Védett növényei közé tartozik a csikófark, a fekete fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras fejvirág.
A Vörös-szakadék, mint turisztikai látványosság, egyedülálló Erdélyben. Hasonlóak Kolozsvár közelében a feleki gömbköveknek nevezett homokkő konkréciók, a toronyképződmények a Szilágy megyei Sárkányok kertjében, Zsibótól 9 km-re, Almásgalgó határában vagy a Bucsecs hegység gomba-sziklái, a „Babele”, ha a keletkezési körülmények nem is egyeznek. A Vörös-árok nem hasonlít egyikhez sem. Nem sikerül minden részét bejárnunk ennek a különös tájnak, úgy tűnik, talán egy nap sem volna elegendő. Visszatérünk az ösvényen, balra dombtetőre kapaszkodunk, szép rálátásunk van a szakadékra és Szászsebesre.
Dél elmúlt, indulunk vissza Szászsebes felé, ott megnézzük a nyolcszáz éves evangélikus templomot, az egykori szász evangélikus gimnáziumot, a várfal maradványait a meglevő bástyákkal. A városközpont szép, tiszta, barátságos. Elhagytuk Szászsebest, az országútról a délutáni napfényben még látszik a Vörös-szakadék, búcsút intünk neki azzal az elhatározással, hogy még felkeressük...
Pál Gyöngyi