Tündérmesékkel a Túri-hasadékban

Alig 20 km-re Kolozsvártól, párhuzamosan a Torda felé haladó országúttal található a Túri-hasadék. Titokzatos világ, ahol minden szikladarabhoz, kőhöz, barlanghoz, vízeséshez tündérmesék, legendák, mondák fűződnek. Mese, fantázia, legenda és valóság kapcsolódik itt össze, egyesek szinte babonás félelemmel elkerülik ezt a vad sziklaszorost, de olyan híres természetjárók, mint Orbán Balázs és Czárán Gyula kutatták rejtélyeit.
Július 1-jén a Túri-hasadékba kirándultunk, tizenheten. Koppánd felől közelítettük meg. Szép, barátságos táj, kétfelől erdő borította domboldal. Biztató kezdet. Füves tisztások, somligetek, tábla jelzi, hogy a terület rezerváció, vagyis védett terület.
A lelkesedés hamar alábbhagy, amikor egy félig megépített épület takarja el a szoros amfiteátrumszerűen elhelyezkedő szikláit. Előttünk kerítés, tábla, felirattal: „magánterület, tilos átmenni a tulajdonos engedélye nélkül”. Megkerüljük a kerítést – nem tudva pontosan, meddig is szól a tilalom –, eljutunk a patakig, és megkezdjük a kalandos patakátkelések sorozatát. Innen a szoros már összeszűkül, a szemben levő sziklán Czárán Gyula emléktábláját pillantjuk meg. Ezt a táblát a kolozsvári EKE helyezte el a hasadékban 1999-ben. Sziklafalak, zuhatagok mellett haladunk el, köveken kapaszkodunk, vizen gázolunk át a szoros belseje felé, ahol Szent László szobra büszkén tekint szét az őt körülfogó várfal-, torony-, kapu- és sziklaalakzatokra.
Czárán Gyula így írja le e helyet: „Odább menve, el a Decsenge árka nevű sziklaszakadék mellett, feltűnik balról Szent László vára is: bástyák és tornyok széjjelkuszált romjainak fantasztikus omladéka, melyek a sziklák nyelvén regélnek az ősidők viszontagságairól.
Tovább balkézt a hegyoldal meredélyéből szép nagy sziklakapu tátong 8-10 méter magasból ide alá: a nép nyelvén a Legénybarlang, melyben katonafogdosás elől szökdöső suhancok leltek állítólag menedéket az elmúlt időkben.
Nem messze már ide, a szakadék legszűkebb, legvadabb s talán legvadregényesebb pontján, hol a sziklás oldalak kopárságát némileg eltakarja a törpe ciher bokrozata: egy nagyobb vízesés szakítja ketté a szemben álló sziklafalakat. Ez a Szent László borbonája, a hasadék legnagyobb vízesése, mely két méternyi magasságból önti a sziklalejtő lépcsőin fehér habjait alá. Az esés hossza, egész terjedelmében, három méter; s alatta szép tágas medencében simulnak el a megszelídült hullámok.”
A száraz, meleg időjárásnak köszönhetően a patak vize kicsi, így hamar átjutottunk, másfél óra alatt Túrban voltunk, ahol a csorgónál friss vízzel csillapítottuk szomjunkat.
Sajnos a Túr felőli bejárat sem szívderítő látvány. Itt az 1994-ben bezárt kőbánya maradványa látható, a kitermelést leállították ugyan, de a hasadéknak negyedrésze eltűnt a kitermeléssel.
A Túri-hasadék bejárása nem tartozik a könnyű túrák közé, ezt már Orbán Balázs is megállapította. „A túri kőn való átutazás annyira fárasztó, hogy a ki egyszer végig ment rajta, nem nagy kedvet fog érezni az ugyanazon úton való visszatérésre, nem is szokásos az ugyanazon nyomon való kétszeri járás, hanem a Túrból jövők rendszerint a szoros tetején, még pedig a jobboldali sziklakarajon szokták a visszautat megtenni, a mi nemcsak kényelmesebb, hanem egyszersmind élvezetes is, mert folyton a szoros madártávlati képeiben lehet gyönyörködni...”
Mi is a szoros jobb oldalán tértünk vissza Koppándra, fentről is megcsodálva a szoros kanyarulatait és annak már ismert részleteit, majd az erdő ösvényein leereszkedtünk ismét a Rákos-patak völgyébe, bezárva így körtúránkat.

Pál Gyöngyi