Beszámoló a NAC turistagárdájának gyönyörű útjáról
Ha van még hely széles e világon, ahol felejt az emberi lét gondot, bánatot és ahova kenyérbélyeges mindennapunk taposómalmának rohanva zakatoló lármája nem ér: az a szabad természet a maga elbűvölően csodás, folytonos változatosságának mindenkit egyforma szeretettel fogadó mélységes csendje...
Ahol a felséges csöndet imitt-amott csak a hegyi patakok játszi csobogása szakítja meg, ahol évezredes sziklatitánok hangtalan beszédesen merednek az égnek, és ahol hegyekkel váltakozó völgyek csodálatos panorámájukkal felejthetetlen élményt nyújtanak, és ahol az egész mindenség arról beszél, amiről már csak a mesében hallunk: az emberi szeretetről, türelmességről és az annyira nélkülözött visszakívánkozó testvéri szeretetről...
*
Szombat éjfél után fél kettő. Indulás helyére pontosan befut az autó. Katonai pontossággal – időre – együtt a turista gárda is. „Generalobers” Stern, miután az elnök Mendel Szidor elfoglalja pozícióját a sofőr mellett, megadja indulásra a jelt. A „legénység” elhelyezkedik a lócákkal bélelt kényelmes (turista kényelmes!) nyitott autókamionban, és amikor elhagyják a Kolozsvári utca vámsorompóját, felhangzik a sötét éjszakában a vérpezsdítő turista induló.
*
Az elhagyott, sötétben kígyózó országutat hosszú méterekre nappali fényben világítja meg az autó „scheinverfere” (reflektorfény). A fák rohanó árnyai közt gondolatnyi idő után Fugyit szeljük keresztül. Az éjszaka tiszta, hűvösen balzsamos levegőjében újjászületik az ember. Fönt az ég fekete kárpitjából ragyogó csillagok milliárdjai hintik alá sziporkázó ezüst sugaraikat és száll feléjük a víg melódiák véget nem érő sora...
*
Negyvenes-ötvenes tempóval haladunk, elhagyjuk Élesdet is. Amikor a Királyhágó meredek szerpentinjére kapaszkodik autónk, a messze kéklő hegyek mögül felpirkad a hasadó hajnal aranysugara... Valami csodálatos, utánozhatatlan színvegyülék. Senki sem alszik. Mindenkit ébren talál a melegen cirogató napsugár mosolygó fénye, mely vöröses-arany fényben füröszti az erdők ébredő fáit, és aranyat varázsol a hegyek oldalairól meredező sziklatitánok fantasztikus formájú szürkeségéből...
*
Már jó magasan jár a nap, amikor befutunk kincses Kolozsvárra. Ide már az elibénk jött Györke Márton, az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) kiküldöttje kalauzol bennünket, aki hű kísérőnk marad nagyszerű turista utunkon.
*
Mosakodás. Megszabadulunk az út porától, majd pohár tej és kifli elfogyasztása után autón bejárjuk Kolozsvárt és megnézzük nevezetességeit. Program szerint az EKE múzeuma elé kanyarodik kocsink, ahol dr. Páter Béla, az egyesület [turista osztályának] illusztris elnöke, magas szárnyalatú beszéd kíséretében turista-testvéri szeretettel üdvözöl bennünket, mely után felhangzik a háromszoros harsány éljen és Polareczky Dániel egyesületi titkár végigvezeti vendégeit a felbecsülhetetlen értékű múzeum hatalmas termein. A relikviák látása lenyűgöző hatással van a szemlélőre. Régi magyarok – akkori időkhöz viszonyított – magas kultúrájáról beszélnek... Sárguló emlékek, melyek a múló idő rohanását szimbolizálják. Két külön teremben a 48-49-iki szabadságharc halhatatlan vezéreiről, közkatonáiról emlékeznek a fakuló, vitézkötéses, kávébarna dolmányok.
Majd megilletődött csöndben állunk abban a szobában, amelyben a magyar Igazság – dicső emlékezetű igazságos Mátyás király – született. Az örök időkig élő múlt, múlhatatlan emlékeivel – melyek mindegyike mintha a nagy uralkodó nagy szellemének élő frissességét lehelnék szerte a bolthajtásos szoba fehérre meszelt lenyűgöző csöndjében – van tömve a „Mátyás” szoba.
*
Pillanatra megállunk templom előtti impozáns lovasszobra előtt, melynek alakjai is mintha régmúlt idők élő-daliás katonái volnának. Fényképezés. Készülődés. Csatlakozik Polareczky titkár is hozzánk, és amerre megyünk a városban, mindenütt ráismernek a szélben lobogó zöld-fehér zászlóról a NAC turistáira. Néhány perc múlva künn robogunk a szabad országúton. Egymás után nyeli a kilométereket farkasétvágyú autónk, és Tordát érintve a Tordai-hasadékhoz vezető útra kanyarodunk. Jobbra-balra körül-körül a mezőség szántóföldjeinek százféle zöldje olvad harmonikus eggyé. A völgyekben apró, piros tetejű házak mosolyognak felénk. Tanyák. Ötven-hatvan lelkes faluk. Pár kilométer: célnál vagyunk!
*
Ruganyos frissességgel ugrunk le a kocsiról, a két „női manschaft” is: Vargha Margit és Pikkel Hajnal, akik férfiakat megszégyenítő bátorsággal és kitartással abszolválták a nehéz utat.
*
Györke turista-vezető áll a csapat élére és már indulunk is – a legenda szerint Szent László király lova patkóinak nyomát őrző – gigantikus hegyszakadék felé.
Valami lélegzetelállítóan csodálatos látvány! Órmótlan sziklaóriások büszke egyenesen kúsznak a nyári kékségben pompázó ég magasságában, mindkét oldalon. Középen a szakadékot patak szeli ketté. Egyesek szerint évezredekkel ezelőtt hatalmas barlang volt itt, mely beomlott. Mások szerint: vízmosás marta el egymástól a hegyet. Még az sem lehetetlen, hogy vulkanikus eredetű e természeti csoda, földrengés okozta volna a kettészakadást. Mindegy az oka – megvan, és hozzá olyan látnivalókkal, természeti szépségekkel, amit nem tudhat utánozni a földkerekség minden híres tervezőinek, építészeinek hatalmas serege együttvéve sem.
*
Kétoldalt meredek sziklafal: sziklakárpit és szikla csipke díszítéssel. A völgyben kanyargó patak. Fölötte apró betonhidak feküsznek el. Annyi néznivaló és oly csodásan elbűvölő, hogy nem tudjuk merre, mit nézzünk hamarabb. A második híd után merész szögben emelkedő úton felkúszunk a „Balika” barlangba, ahol a rekkenő hőséget nyirkos levegő váltja fel. A barlang mélyén baglyok suhognak és az acetilén lámpák kísérteties fénnyel fantasztikus árnyakat festenek a könnyező sziklafalakra. Ide nem mindenki jött. Csak aki bírta a mászást. A férfiaknak egy része, a hölgyek – mind. Igaz, csak – ketten voltak. De ez nem von le semmit a férfiakat fölülmúló „rettenthetetlen” bátorságukból.
*
A barlangból kijövet nyakunkba vettük a hatalmas „repedést” és a csobogó patak mentén követtük a vezetőnket. Egy órai gyaloglás után összetalálkoztunk az EKE turista gárdájával, akik a hasadék végén vártak már ránk. Kölcsönös üdvözlés után Stern Zoltán néhány keresetlen szó kíséretében átnyújtotta a NAC turista szakosztályának selyem zászlaját, melyre Györke válaszolt és egyesülete nevében szintén átadta annak emlékzászlaját.
*
Összeismerkedtünk a turistasággal járó közvetlenséggel, mint régi jó barátok megszálljuk a patak partját, s a selymfüvű pázsit hívogató ölében ülve előkerülnek a hátizsák sejtelmes mélyének ezerjói. A patak friss vize enyhíti a hőséget és a mosakodás után a fák árnyékában farkasétvággyal „startol” a turisták ebédje. Te jó Isten! Hogy micsoda finist vágtunk itt ki! Világrekord időn belől tűnt torkunk mélyére a hátizsákok öblének minden dús tartalma. Utána kiittuk – három forrás vizét. Azért valamit még hagytunk benne! A követőknek...
*
Patefon szolgáltatta a zenét és Molnár tanár úr térdig húzott nadrágszárral állt a patakban. Mellette Mendel presedinte (de ő ült... Hogyisne, majd ilyen szakadék megmászása után még állni is...) lógatta a lábait a patak tiszta vizében, Fey János szobrászművész számos felvételt készített a hasadékról, amit visszafelé jövet számtalan pohár sörrel fűszerezett (ebben aztán mi ketten egy „ivásúak” voltunk), s míg Pozsony festőművész skiccéket csinált, addig Strasser Dódi konzervgyáros és ruszlikészítő (hagymás-ecetes pácolt apró fej nélküli hal – hering) anyag után kutatott. De ruszlit, azt – nem talált... Visszaült hát a „kóser” szalámi mellé s megadva magát a sorsnak, vígan falatozott tovább.
*
„Gerincre” magyarok! Adta ki a jelszót „herr gefreiter” Stern. Igen, mert most az ő parancsnokságát Győrke vette át. Így ő lett a „Generaloberst” ... és Stern a „gefreiter”. Őrsvezető. Ez is valami!
Nekifohászkodunk a hegygerinc irányába. Könnyen megy a menés. Semmi fáradtságot nem érzek. Kígyózó utakon, úttalan vízmosásokon keresztül felérünk a tetőre. Megérte a fáradtságot. Igaz-e Mendel papa és Molnár tanár úr? Ugye, hogy ilyen látványban mióta turisták vagyunk, nemigen van részünk? Amerre a szem ellát, folytonos változatosságában elbűvölően csodás kép. Dombok szelíd hajtásai között a völgyek zöldellnek felénk és fölötte keskeny sáv: a fehéren kanyargó országút köti ezerszínű csokorba a csodálatos kilátást.
*
Délután négy óra felé visszaérkezünk az autóhoz. És hat órakor Tordán, mintha otthon lennénk – békében: – Stepper bácsi joviális alakja fogad bennünket cukrászdája terraszán.
*
Uzsonna után elbúcsúzunk szíves vendéglátó gazdáinktól, az EKE turistáitól, és amikor elhagyjuk Kolozsvárt, kigyúlnak fölöttünk az ég apró lámpásai, hogy fekete, hideg éjszakában felhangzó nótaszó mellett üdvözöljük régi ismerősként, szelíd fényüket. A mélyben kanyargó ezüstszalag: a Körös csillog elő fák-bokrok sötét árnyai közül. Rohan az autó az éjszakában. Fáradt a társaság. Aludni próbál. Nemigen megy... Hűvös szél kapaszkodik autónkba, de mi bent heringi préseltségünkben csak sivítását halljuk – nem érezzük. Eltörődve a hosszú autóúttól végül elszenderedik a turista gárda, és amikor Fugyivásárhely után feltűnnek Várad villanylámpái, készülődnek a szabad természet rajongói – kiszállásra.
*
Pontban kettőt kongat a Szent László tér valamelyik templomának toronyórája, amikor összegémberedett tagjainkat valahogy megtaláljuk a sötétben és kikecmergünk zsúfoltságunk börtönéből.
*
Elbúcsúzunk egymástól és egy kellemes út impresszióinak csodás emlékeivel tarsolyunkban, ki erre, ki arra hazaszállingózunk...
*
Gondolom, a nagy út fárasztó abszolválása után Álomország – vízum és tartózkodási engedély nélkül is – meleg szeretettel fogadta be a hegyek visszatért vándorait, akik álomban álmodták tovább a nagyszerű turista út csodálatosan szép élményeit...
Jakabovits Elemér
