Tavaszvárás február harmincadikával

Február az év legrövidebb hónapja, csak 28 napos, négyévenként pedig 29 napos. De arra, hogy létezett február 30-a is, bizonyára kevesen gondolnak. Pedig háromszor fordult elő a történelem folyamán a február 30-a. Iulius Caesar idején a hónapok felváltva 31 és 30 naposak voltak, kivéve az év utolsó hónapját, amely abban az időben a február volt (illetve Februarius, ahogy nevezték), amelynek 29 nap maradt. Minden negyedik évben azonban kapott egy szökőnapot és így akkor az a nap február 30-a volt. Csakhogy jött Augustus császár, aki elrendelte, hogy a hatodik hónapot róla nevezzék el és az a hónap is legyen 31 napos, ha már a július annyi. Így viszont hosszabb lett volna az év (az első hónap akkor a március volt, a hatodik pedig az augusztus lett). A plusz napot februárból vették el, így lett az 28 napos, a szökőévben pedig 29 napos. De a február 30-a még akkor nem tűnt el végleg. Svédországban 1712-ben visszatértek a Julián-naptárhoz egész 1753-ig. A Szovjetunióban később újra felbukkant, 1930-31-ben a 30 napos február. A következő évben azonban a hónapok visszanyerték eredeti hosszukat, így maradtunk február 30-a nélkül. Végül is jó, hogy rövid a február, mert akármilyen elkötelezett turisták vagyunk, nagyon várjuk már a tavaszt!

Kirándulás havas utakon

A kevés napsütéses téli napok egyikén, február 8-án a szászfenesi Leányvár negyedből indulunk neki a Leányvár nevű ikerdombok megmászásának. A levegő elég hűvös, a szekérúton a sár fagyos. Eleinte egy füves oldalon, majd az erdő fái között haladó ösvényen jutunk fel a nyugati domb csúcsára, majd a keleti, az úgynevezett Várhegy (557 m) tetejére, az egykori vár megmaradt romjaihoz. A vár közelében levő kilátópontról szép kilátás nyílik a Feleki gerincre, az Árpád-csúcsra, a Szelicsei Magurára, a Havasbükkre. A Várhegyről leereszkedünk a völgyben fekvő Kolozstótfaluba (Tăuț). A település 1341-ben tűnik fel az oklevelekben mint püspöki birtok, fatemploma a 18. századból való, de egyes feltételezések szerint 16. századi. Áthaladunk a falun, egy szekérút felvezet a Gorbó-gerincre, ahol erdőben, majd legelőkön keresztül gyalogolunk. Szép kilátás nyílik nyugat felé a Gyalui -hegyekre, észak-északkelet felé Kolozsvár nyugati negyedeire. A Gorbó-gerincet és körbe a dombokat, hegyeket még hó borítja. A túra szervezője Csorba Anna, a megtett út hossza 15 km.

Kolozsvári panoráma, vagy séta a Hója-gerincen

Február 22-én a Fellegvárról indulunk a Törökvágás irányába, szép a kilátás a gerincről, északra a Kerekdomb-negyed, a Lombi-erdő, az állomás környéke. Az idő enyhe, tavaszias, az ég fátyolfelhős, közvetlenül a város felett a reggeli órákban kicsit párás a levegő. Az új tömbházak parkolójából déli irányba megcsodálhatjuk az alattunk elterülő várost. A Törökvágáson, a falumúzeum udvarán megnézzük a Donát szobrot. A Szent Donát szobor a XVIII. század végén a Hója domboldalának egy kimagasló pontján állt, a Hója oldalában évszázadok óta művelt szőlők védőszentjének emlékére. Az 1970-es években a szobrot ledöntötték, a feje is letört. Most a kijavított szobor a Hója-tetőn levő Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegének udvarán áll. A szőlők pusztulása után, a XIX. században más értelmezést nyert a szobor, akkor alakult ki a Donát monda, amely a Törökvágás keletkezését magyarázza. Elhagyjuk a Törökvágást, a felső úton folytatjuk sétánkat, egy darabig a Hója erdő fái között, a kilátást a városra eltakarják a bekerített telkek. Pár helyen mégis ki lehet nézni a gerincről és bámulhatjuk az alattunk elterülő város panorámáját. Elérjük a legelőt, innen belátszik a Nádas-patak völgye és az egyre jobban kiépülő Kisbács település. Ismét erdőben haladunk, az út kétfelé válik, balra felfelé emelkedik és hamarosan a Kányafő (506 m) nevű domb tetejére érünk, ahonnan elénk tárul Kolozsvár, a Kis-Szamos völgye, délen a Feleki-gerinc, a Bükk-erdő, nyugat felé a Gyalui havasok, mögöttük a távolban a Vlegyásza. A Kányafő tetőt elhagyva az út az erdő mellett enyhén lejt, a Kányafő út felső vége felé vesszük az irányt és ezen ereszkedünk le a Donát negyedbe. A kiránduláson a résztvevők száma 23, köztük két ötéves gyermek is az édesapjukkal, a megtett út hossza 10 km.

Tavaszi hóvirágok az Ördögfáknál

Az enyhe februári időjárással várható, hogy a hóvirágok is előbújnak, a városban, a kertekben, a tömbházak mellett már virágoznak, hiszen ott védve vannak és a levegő is melegebb. Február 25-én a Dumbrava gerinc elején levő erdőbe indulunk egy kis sétára, egészen az Ördögfák tisztásáig. Itt találjuk az első hóvirágokat. A kis tisztást az állatok, valószínűleg vaddisznók össze-vissza turkálták, élelmet kerestek. Több fényképet is készítünk a hóvirágokról, letépni kár őket, mert így is évről-évre kevesebb van belőlük. A hóvirágot sajnos veszélyezteti a kereskedelmi célú gyűjtés, amely révén nemcsak a faj egyedei, hanem az élőhelyei is sérülnek. Sajnos egyes kirándulók és az utcasarkokon árusító nénikék szedik nagy lelkesedéssel. Az igazi baj azonban az ipari méreteket öltő kitermelés, a legszebb példányokat emelik ki, így a megmaradt gyengébb minőségű, csenevészebb hóvirágok szaporodnak, hasonló utódokat hozva létre.

Szerencsés napunk van, egy újabb szín bukkan elő a fakó, száraz levelek között. Egy lilás színű kis virág, ez a kakasmandikó, vagy népies nevén a tavaszi ciklámen, lilás piros lepellevelei és márványozott, foltos tőlevelei az erdei ciklámenre emlékeztetnek, de azzal semmilyen rokonságban nem áll. Az élénkzöld vagy hamvasszürke leveleket szabálytalan alakú barna foltok tarkítják, virágzás idején a foltok fokozatosan kifakulnak. Virágai harang alakúak. Sajnos az utóbbi években ezekből is egyre kevesebb van. Nemsokára élénkpiros, csészeforma növényre figyelünk fel. Ez is virág volna? Nem virág, hanem piros csészegomba, bár ehető, mégse szedjük le, mert ritkasága miatt kíméletre szorul. Fák maradványain, fenyvesekben és akácosokban szereti. Általában könnyű megtalálni, szép piros, ami jól elüt a környezet színétől, a konyhaművészetben tányérdíszként is használják.

Az erdőt járva felfedezhetjük az évszakok változását. A tavasz megérkezett, a növények megérzik ezt. Már „megpattant” a fűzfélék bolyhos füzérvirágzata, amiket barkaként ismerünk, azaz a rügypikkely már lehullott róla, az erdőkben előbújtak az első tavaszi virágok. A tavasz itt van és mennénk eléje, ahogy Áprily Lajos írta: „Mennék eléd, mert itt vagy már közel. / A déli oldalon leselkedel. / Gyökerek hallják könnyű léptedet, / átküldesz egy-egy halk leheletet, / ... Csak arcom érzi még, nem sejti más, / varázs van benne, keltető varázs. / Ahol jársz, néma éberség fogad, / keresed a rügyes sombokrokat, / hogy langyosságoddal rájuk lehelj / s kipattanjon a sárga kis kehely.”

Pál Gyöngyi

A beszámoló elérhető a Szabadság weboldalán ide kattintva.