CÍMLAP
Május elején egy rövid lembergi látogatást tettünk a családdal, erről szeretnék röviden beszámolni, talán mások is kedvet kapnak hozzá. Csodálatos hely Lemberg, igazi világváros, az ember alig hiszi el, hogy Ukrajnában van. Leopolis, Lwów, Lemberg, Ilyvó, Lvov, Lviv – egy város, hat név, s mindez nem csupán nyelvi játék, hanem Lemberg történetének tükörképe. A nyugat-ukrajnai város falai között ott lapul a lengyel, az osztrák, a magyar, az orosz és az ukrán történelem. Talán éppen ezért kezdik a turisták felfedezni és kelet Bécseként emlegetni Ukrajna lengyel határhoz közeli nagyvárosát.
A várossal kapcsolatban kering egy anekdota, miszerint a lembergi vasútállomásra egyszerre fut be a moszkvai és a párizsi vonat. A francia utas kinéz a vonatablakon és felsóhajt: “Végre megérkeztem Keletre!”. A moszkvai utas is kinéz az ablakon és azt mondja: “Végre megérkeztem Nyugatra!” Ez több szempontból is jól jellemzi a várost. Ukrajna legnyugatibb, míg az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb városáról van szó. A XX. században “csupán” hétszer cserélt gazdát, befogadott sokféle hitű és nyelvű embert, jártak ott magyar és lengyel királyok, osztrák császárok, orosz cárok. S jól tudjuk, ami kultúrák találkozási pontjában születik, az mindig különleges lesz. A háromnegyed millió lakosú nagyváros, a Lvivi terület központja, jelentős kulturális központ, óvárosát az UNESCO 2001-ben a Világörökség részévé nyilvánította.
A várost Danilo halicsi fejedelem alapította a 13. században, és fiáról, Leo hercegről nevezte el, latinul Leopolisnak. Más források szerint maga Leo herceg alapította a várost. A város első említése 1256-ból származik. A város kedvező fekvésének köszönhetően hamar átvette a környéken lévő Halics városnak a szerepét, a hercegség központjává vált.
1349-ben III. Kázmér lengyel király elfoglalta a várost. 1356-ban szabad királyi városi jogokat biztosított a lengyel Lwów számára, így óriási lendületet adva a város fejlődésének. Ebben az időszakban épül meg a város római katolikus temploma, majd 1363-ban a szabadságjogok miatt ideköltözött örmények is megépítették templomukat. Lwów többször is koronázási ceremónia színhelyévé vált.
A 17. században a gyengülő lengyel államban csökkent Lwów gazdasági jelentősége. 1649-ben a kozákok foglalták el, 1655-ben svéd, 1657-ben az erdélyi, 1675-ben török seregek támadtak a városra, ám azt elfoglalni nem tudták. 1704-ben végül a nagy északi háborúban támadó svédek foglalták el.
Lengyelország első, 1772-es felosztásakor Lviv Ausztriához kerül.
Az első világháború során az orosz hadsereg 1914-ben elfoglalta a várost, de a császári seregek visszaszerzik. 1918. november 1-jén kikiáltják a független Nyugat-Ukrajnai Köztársaságot, amelynek egyben fővárosául is szolgál. Ezt követően komoly harcokra került sor a terület hovatartozását illetően. Az 1921-es rigai béke határozata alapján a terület a továbbiakban Lengyelország részét képezi. 1939. szeptember 12-én a német hadsereg lerohanta a várost, de szeptember 17-én a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében az Ukrán SZSZK részeként Lviv és környéke is a Szovjetunióhoz kerül. 1941. június 22-től a németek ismét megszállás alatt tartották egészen 1944. július 23-ig, majd újra a Szovjetunióhoz kerül, annak 1991-es széteséséig. Azóta a független Ukrajna része.
Utunk Szatmárnémetin, észak-kelet Magyarországon keresztül vezetett, ott pedig Beregsuránynál léptünk be Ukrajnába. Első megállónk a Szolyvai Emlékpark, ahol a második világháború végén, a szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak állítottak emléket 1994 novemberében. Ez a park méltó emlékhelye a több ezer magyar, német áldozatnak, akiket innen gyalog vittek Ószamborig – 135 km – ott bevagonírozták őket és vitték tovább a Szovjetunió hírhedt munkatáboraiba, amelyeket inkább haláltáboroknak neveznék. Ószamborban is állítottak 2016 szeptemberében emlékművet az itteni áldozatoknak, ezt is kerestük, de mivel nem sokat tudtunk róla és ukránul vagy oroszul sem tudtunk, a helyiek meg semmi más nyelvet nem beszélnek, nem sikerült megtalálnunk. Eggyel több ok, hogy még visszatérjünk. Ezután már Lemberg következett, első este az Operaházba látogattunk, Rossini Szevillai borbélyát néztük meg. Nagyszerű élmény volt, az előadás is, az Operaház is, amely Európa egyik legszebb operaháza és balett színháza. Három év alatt épült fel, 1900-ban nyitották meg. Klasszicista stílusban épült, de számos reneszánsz és barokk stílusjegyet is magán visel. Belsejének ragyogását a gazdagon díszített több színű márvány adja, továbbá festmények, díszlécek, szobrok, domborművek és az aranyozás. A bejárati csarnokból márványlépcső vezet fel az emeletre.
A következő két napon bejártuk Lemberg központi részét, a régi Piacteret, amelynek közepén áll a Városháza, körülötte pedig szépen felújított műemlékházak. Megcsodáltunk számos templomából néhányat: a latin és az örmény székesegyházakat, jezsuita, orthodox, görög-katolikus templomokat, a dominikánus kolostort, az erdélyi származású Boim kereskedő család temetőkápolnáját, a Pototski palotát, a Nemzeti Múzeumot, számos köztéri szobrát. Gyönyörű a város, sok a látnivaló, ez a két nap csak arra volt elég, hogy ízelítőt kapjunk a város hangulatából és visszavágyjunk oda, amire remélem, hamarosan sor kerül.
Kovács D. Zsuzsa