Szeptember 22-én jártunk a Bélavárán... Katasztrófa, mi van ott... A keleti oldalban több száz kidőlt, megégett fa..., hamu és korom..., és még akkor is füstölgő fenyőtüske avar... Újból kigyulladhat... A pociovaliştei-i eltérőig fekete a föld, csupán rá vannak hullva a falevelek. Az ösvényeket csak az találja meg, aki jól ismerte a tűz előtt.
Nekem már meg lehet bocsátani, hogy sok szerelmem van... Az egyik a Bélavár/Bélavára. Szeptember 22-én sokadszorra érkeztünk (ezúttal Kisbányahavas üdülőtelep felől) a nyugati bejárathoz. Lehangoló látványban volt részünk: több száz műanyag palack (hozzávetőlegesen 100 méterre) a védett terület kerítése előtt (sokat már a völgy felé sodort a szél) üresen vagy teli valamivel... Nem tudtam mire vélni a látványt, de nagyon elítéltem azokat, akik ezt művelték... Továbbhaladtunk... A csúcsról leégett területeket fotóztunk, majd amikor beértünk az erdőbe, még egy zöld lombú, kidőlt, 10 méter hosszú fatörzs oltására kértem meg egy éppen arra járó csoport tagjait... A (feltételezem) tanár besegített; nedvesebb földet szórtunk az izzó törzs belsejébe, de a többi fiatal (5-6 személy) rá se bagózott. Feljebb, az öreg fenyők tövében több helyen is füstölt a több évtizedes fenyőtüske-avar. Mások is jöttek, s mintha egy „élő múzeumban” lennének, továbbhaladtak, s megmagyarázták a jelenséget: „...ezzel úgysem lehet tenni semmit – a természet majd elrendezi önmagát”.
A jelzett ösvény követhetetlen, mindenütt öreg fenyők fekszenek.
*
Az idő „szorított”, ott kellett hagynunk a megoldatlan feladatot... A keleti oldalon ereszkedtünk, ahol NAGYON kell TUDNOD, hogy VALAMIKOR MERRE vitt az ösvény, mert másképp nem tudod, hova tarts. Mindenhol elszenesedett fák, avar, kövekkel teli ösvénnyel kell felvenned a harcot, jelzés sehol – vagy nagyon ritkán. A lehullott falevelek alatt látom az égett korom feketeségét... A „szerelmem” július végén még üdezölden tündökölt...
Lenn a Bélavár lábánál adta tudtomra egy helybéli: „…Szeptember első hetében történt. Két napon át részt vettem az oltásban. A hátunkon vittünk műanyag palackokban 15–20 liter vizet a rezervátum nyugati oldaláról, ahova a tűzoltóság autói felhozhatták a vizet...”
Kiss János
