Belarusz: diktatúra vs. álomvilág

A kirakat ország, ahol minden négyzetcentiméter patyolat tiszta, ahol dübörög a gazdaság, virágzik az infrastruktúra és senki sem munkanélküli. Ugyanakkor a földi paradicsom, ahol egy férfira négy nő jut és tíz hölgyből legalább nyolc fotómodell-kaliberű. Ki gondolta volna, hogy Fehéroroszország ennyi meglepetést tartogat az odalátogatók számára? A legutóbbi ismeretterjesztő előadáson Geberán Bianka, Kiss Olivér és Máthé András számolt be Európa utolsó diktatórikus országába tett látogatásukról számos meglepetést tartogatva a kíváncsi hallgatóság számára.

Nem véletlen, hogy Belarusz hallatán a fejünkben felötlő gondolatok száma közelít a nullához és csúf kudarcot vall általános műveltségünk, hiszen a turisztikai célállomások listáján talán az utolsó helyen kullogó ország még a sajtóban publikált témák között is olyan ritka példánynak számít, mint a fehérholló. Ha pedig mégis olvashatunk róluk, akkor csakis a szólásszabadsággal foglalkozó intézetek napirendjére kerül fel újabb bebörtönzések, eltűnések híre kapcsán – tudtuk meg Kiss Olivér újságírótól, aki szintén kérdésekkel telve indult neki kéthetes fehéroroszországi útjának társaival együtt. Az út már az elején izgalmasan indult, hiszen a nemzetközi repülőjáraton (mert fapados ugye nincs) 70 utas közül ők hárman voltak turisták, a repülőtéren kihallgatáson estek keresztül, a milícián való bejelentkezést követően pedig 30 napra szóló lepecsételt igazolást kaptak, amelyre jobban kellet vigyázniuk, mint a szemük világára, ha ki akartak jutni az országból. Habár a fehéroroszok szeretik a külföldieket, Olivér mégis meg volt győződve róla, hogy párszor követték őket, ezért újságírói mivoltát minden esetben álcázta. Szállásadóikra couchsurfing, úgynevezett “kanapéturizmus” által találtak rá, akiktől próbáltak minél többet megtudni ennek a különös országnak a működéséről, a közhangulatról, az életszínvonalról, ám egyikük sem mert többet mondani a kelleténél. Az is kiderült, hogy az egyik fiatal szállásadójuknak többször is kifejezték nemtetszésüket az állam emberei, amiért nagyon sok turista fordul meg nála.

A meglepetések országa
A rend és a fegyelem szent és sérthetetlen, így a legeldugottabb utcasarkon is 2-3 ember takarítja a semmit, ledobott szemetet kutatva sem lehet találni, és hajléktalanokba sem lehet beleszaladni, mert nincsenek. A munkanélküli nemhogy segélyt kapna az államtól, hanem kétszeres villanyszámlát kell fizetnie, aki pedig áthágja a szabályokat, azt nem zárják börtönbe, hanem betuszkolják a kék furgonba és megtanítják kesztyűbe dudálni. Nem is meglepő, hogy a félelem szinte tapintható, a mindennapi élet velejárója, így ritkán lehet nevetgélő baráti társaságokkal találkozni, helyette mindenki fegyelmezetten, mereven járkál az utcán. A fiatalok ugyanúgy buliznak, mint itt, annyi különbséggel, hogy fegyveres rendőrök “vigyáznak” rájuk, nehogy a szórakozás hevében a közhangulat átcsapjon tüntetésbe. Ám Fehéroroszország nem csak az eddig felsorolt dolgokért tekinthető a meglepetések országának, hiszen előfeltételezéseinkkel ellentétben nem egy lepukkadt posztkommunista, hanem egy igenis fejlett, jól kiépített infrastruktúrával rendelkező országról van szó, ahol autópályákon lehet közlekedni és elektromos buszokkal utazhatnak a tömegközlekedést kedvelők. Habár a minimálbér 700 és 1000 lej között mozog, nincs okuk a panaszkodásra, mert az üzemanyag körülbelül 3 lejbe kerül literenként, és a gázért is minimális összeget kell fizetniük. A férfiak pedig földi paradicsomban érezhetik magukat, hiszen minden tíz hölgyből nyolc legalább fotómodell-kaliberű, és egy férfira négy nő is jut. Nem is csoda, hogy emiatt a nők sietnek férjhez menni, így az utcákon rengeteg 20-as évei elején járó anyukát lehet látni.

Nemzeti parkok, retró autók és macska-múzeumok
Az útvonalat ez alkalommal is Bianka tervezte meg, így a két hétre 2500 km-nyi táv gyűlt össze, amit végül bérelt autóval vállaltak be. A körút Minszkben, a fővárosban kezdődött, ahol számos világháborús múzeumot látogattak meg, felfedezték a régi gyárnegyedek graffitizott falai között működtetett hangulatos kávézókat, visszafojtott lélegzettel elsétáltak a KGB monumentális épülete előtt és megkeresték az a házat, amelyben Kennedy feltételezett gyilkosa, Lee Harvey Oswald lakott. A kíváncsiságtól hajtva ráadásként meglátogattak egy macskamúzeumot is, ahol kitömött cirmosok helyett meglepetésükre rendes macskákat találtak, s gyorsan rájöttek, hogy a múzeum valójában egy álcázott menhely. Folytatva útjukat ellátogattak olyan szomorú helyszínekre is, ahol több tízezer zsidót végeztek ki a második világháború idején, és szinte minden településen találtak Holokauszt-emlékműveket, ám sajnálatosan ezeket a tereket legtöbbször piknikezés céljára használták a helyiek. Bresztben mozdonymúzeumba vitte el a fiúkat Bianka miután megcsodálták az impozáns látványt nyújtó vonatállomást, Grodnoban meglátogatták azt a házat, amit Báthory István épített, és ahol utolsó éveit töltötte, az ukrán határ mellett lévő Gomelről pedig megtudták, hogy valamikor zsidó főváros volt 43 zsinagógával (ebből jelenleg egy működik), Csernobil után pedig teljesen kiüresítették. Mivel az ország természeti kincseiből is szerettek volna egy kis ízelítőt, több nemzeti parkon is végigkerekeztek, ám nem teljesen azt kapták, amire vágytak, hiszen a lebetonozott úton autók is közlekedtek.
Andrást főként a szép retro autók hozták lázba, így amikor egyet kiszemelt magának, annak tulajdonosa el is vitte őket egy körre, a végén pedig majdnem rátukmálta tízezer euróért. Építészetért való rajongását viszont nem tudta teljesen kiélni, hiszen a német offenzíva idején az országot szinte egyenlővé tették a földdel, ezért mindent újra kellett építeniük. Éppen ezért hiányzott neki a barokk, a gótika, a reneszánsz, helyette csupán neoklasszicista és szocreál épületek, tömör betonból készült kommunista műemlékek, Lenin-szobrok fogadták minden városban. Elmondása szerint két hét túl sok az ország körbejárására, a hangulatot pedig elég laposnak jellemezte az egzotikus kirgiz és kazah tájakhoz viszonyítva.  

Kismihály Boglárka