A változó és szeszélyes tavaszi időjárás májusban is folytatódott. Szerencsére voltak napok, amikor a beígért záporok és zivatarok nem érkeztek meg, vagy elkerültek, és így szép kirándulásokat tehettünk a májusi napsütésben, élveztük a megújult természet üde zöld színét és a rétek színes virágainak tavaszi pompáját.
A Szolcsvai-búvópatak
Május elsején a Szolcsvai-búvópatak barlangjához és a látványos Vânătările Ponorului-vízeséshez kirándultunk Kovács D. Zsuzsával. A Szolcsvai-búvópatak barlangja (Huda lui Papară) a Torockói-hegységben, Alsószolcsva közelében található. Gyalogtúránkat itt kezdtük, a lengőhídon átmentünk az Aranyos jobb partjára, majd a Malom-völgyön keresztül a kék kereszt jelzésen mentünk a búvópatak kifolyásáig, amely 567 méter magasan van, négy kilométer távolságra a lengőhídtól. A bejáratnál néhány ház, egy panzió, fatemplom, valamint kolostor (Schitul de Sub Piatră) található. A Ponor-, a Poieni- és a Szárazvölgy-patak víznyelője a kijárattól délnyugatra mintegy 900 méterre található.
A barlang első írásos említése 1839-ből származik, feltárásával már dr. Balogh Ernő foglalkozott 1938-tól kezdődően. 1950-ben rendszeres kutatáshoz és feltérképezéshez látott. 1979–1984 között a balázsfalvi Polaris barlangászklub térképezte fel, és kiépítették a bejárati szakaszt. Később fából készült, korláttal ellátott járda is volt a barlangszáj mellett, de elmosták az árvizek, így csak vízben gázolva juthatunk a barlangszájig, amely 4 m széles, 35 m magas, kissé ferde, hatalmas gótikus kapura emlékeztet. A Szolcsvai-búvópatak barlangjában gazdag cseppkőalakzatok láthatók, itt él Európa legnagyobb denevérpopulációja. A barlang látogatása tilos és veszélyes, csak gyakorlott barlangászok mehetnek be megfelelő felszereléssel. Innen hirtelen emelkedőn, gyalogösvényen jutottunk a nyeregbe, csodálatos kilátás nyílt az Öreg-havas hóborította gerincére, látszott a Bélavár, a Vultureasa és a Vulturese sziklái, kicsit távolabb a Zsidovina.
Eltévedni nem lehet, mert a nyeregben 2 méteres kereszt mutatja az útirányt. A keresztet elhagyva szénafedelű faházikók között ereszkedtünk a dolina (víznyelő) felé épített kilátóhoz. Megcsodálhattuk a magasból alázuhanó Poieni-patak vízesését. A víznyelő fölé 60-70 m magas, előre hajló, szürkéskék sziklafal emelkedik, erről zuhan le a patak, majd a Dalbina barlang felé halad, amelyben megkezdi föld alatti útját. Vize a barlangüregben találkozik a Szárazvölgy- és a Ponor-patak vizével. Minthogy a barlang szifonjának két ága van, feltételezhető, hogy az egyik ág a Poieni-patak folytatása, a másik ág a fővíznyelő, a Ponor- és Szárazvölgy-pataké. Szárazság idején a Poieni-patak vízesése üres szokott lenni, és a Ponor-patak szintje is erősen csökken, a barlangból mégis bőségesen folyik ki víz, vagyis a környék vizei valamilyen rejtett úton a barlangba jutnak. A kiránduláson 14 km-t tettünk meg és 400 m szintkülönbséget.
A Vársonkolyosi-szoros
Egyik kedvenc kirándulóhelyünk a Sebes-Körös völgye, a folyó mentén csodálatos a táj, falvak és hegyek, karsztvölgyek és fennsíkok váltják egymást. Bár a környező hegyek, dombok alig haladják meg a 700 m magasságot, Vársonkolyos környéke alkalmas kikapcsolódásra, sziklamászásra, barlangászásra és raftingozásra, ezért sokan látogatják.
Barátka és Körösrév között a folyó két csodálatos sziklaszoroson halad keresztül, az egyik a Vársonkolyosi-szoros, a másik a Révi-szoros. Május 27-én a Vársonkolyosi-szorosba kirándultunk, amely Körösbánlaka és Vársonkolyos között található. A vasútvonal a két település között levő domb alatt (Simion-domb, 465 m) alagúton halad keresztül, a Sebes-Körös ezt a dombot hatalmas kanyart leírva megkerüli, ezért nevezik a szurdokot Körös-kanyarnak is.
A kiránduláson húszan vettünk részt, fiatalok és idősebbek, fele-fele arányban. A reggeli vonattal utaztunk Körösbánlakáig (Bălnaca). Innen indultunk az alagút feletti gerinc felé, eleinte a falu házai között felfelé, míg elértük a település ortodox templomát, onnan balra tértünk a tetőn levő fenyves irányába. Elhagytuk a házakat, majd nem jelzett, de jól járható ösvényen, fenyőfák és fehér törzsű nyírfák között jutottunk fel a tetőre. Átvágtunk a füves legelőn, onnan már látszottak a Nagy Magyar-barlang feletti sziklák körvonalai. A szemben levő fenyves mellett haladtunk tovább. Elértük az első kilátópontot, ahonnan ráláttunk Vársonkolyosra és a Révi-szoros bejáratánál levő sziklákra. A domb gerincén haladtunk, amelyet a vasúti alagút szelt át. A következő kilátópontról, a fenyves szélén, a meredek sziklafal tetejéről a Vársonkolyosi-szoros kanyargós szurdokvölgyét, a Méhsed (Misid) völgyét, a Szelek barlangja előtti tisztást és az odavezető függőhidat láttuk alattunk a mélyben. Csodálatosan szép kilátásban volt részünk.
A gerincről az ösvény borókafenyők között vezetett lefelé, de figyelni kellett, mert a sziklás, köves út csúszós volt. Elhagytunk egy víznyelőt (dolinát), majd fokozatosan ereszkedtünk le a Sebes-Körös partjára, a Nagy Magyar-barlang bejáratához, amely mellett menedékház is áll.
A Vársonkolyosi-szorosba érkeztünk, közel ahhoz a helyhez, ahol a Méhsed-patak a Sebes-Körösbe torkollik. A Nagy Magyar-barlang bejáratát már fentről, a kilátóról is megcsodáltuk. Lent, a völgyben a folyóparton a fák alatt padok és asztalok várják a turistákat, a kellemes árnyékban megpihentünk és elfogyaszthattuk útravalónkat. Meglátogattuk a Nagy Magyar-barlangot, most a szokottnál több volt a látogató, fél órát vártunk, amíg bejutottunk. A barlanghoz a Sebes-Körös felett lengőhíd vezet. Az Erdélyi-szigethegység egyik legnagyobb bejáratú barlangja (magassága 27 m, szélessége 42 m), akárcsak a Zichy-barlang, turistaidényben előjegyzés nélkül látogatható idegenvezető irányításával. A villanyvilágítás biztosított, és korláttal ellátott lépcsőkön lehet bejárni a barlangot, a látogatás ideje egy csoportnak kb. 30 perc. Nem messze a bejárattól denevértelepet láttunk. Ez a barlang az őskorban emberek lakhelyéül szolgált, számos leletet találtak már itt: pattintott és csiszolt kőszerszámokat, csontból készült szúróalkalmatosságokat és festett kerámiadarabokat. A barlang leghátsó részében temetkezési helyet tártak fel, ahol edényeket, bronztárgyakat és gyöngysort találtak. Megtudtuk, hogy a barlang egy darabig zárva lesz, belsejét modernizálni fogják, olyan átalakításokat fognak végezni, hogy mozgáskorlátozott személyek is látogathassák.
A szorosba vezető út a lengőhíd melletti tisztáson ér véget, innen már nem lehet továbbhaladni, csak ha átgázolunk a vízen. Visszafelé, Vársonkolyos felé haladva a völgyben még két lengőhíd látható, a következő híd a vadregényes Méhsed-völgy elejére visz. A harmadik lengőhíd a Szelek barlangjának bezárt bejáratához vezet, amelybe csak barlangászokkal lehet bejutni. A Szelek barlangja Közép-Európa egyik leghosszabb barlangja. A barlangot Bagaméri Béla fedezte fel 1957. április 7-én, aki egy helyi bányász segítségével rájött, hogy a sziklahasadékból kiáramló erős léghuzat nagy és összefüggő barlangrendszert jelez. A szorosban raftingtúrák indulnak, a Sebes-Körösnek ez a szakasza kiválóan alkalmas erre a célra. Az útvonal végig biztonságos, veszélyektől mentes, a folyó nem nagy esésű, ám helyenként kerülgetni kell a sziklákat és a falakat, ami a túravezetők segítségével mindenki számára teljesíthető, akár kisgyermekek és idősek részére is. A szoros sziklafalain vasalt útvonalakat (Via Ferrata) is kiépítettek. A szoros bejáratánál modern panziók épültek, kisebb strandot is kialakítottak, homokos parttal és napágyakkal.
A Körös partján folytattuk utunkat Vársonkolyos felé, szemben velünk, a 90 m magas szikla tetején valamikor vadászkastélyt állt, ennek romjaira épült a ma is működő menedékház, panzió. Nemsokára elértük Vársonkolyos házait. Az állomáshoz értünk, és a kellemes nap szép élményeivel tértünk haza Kolozsvárra.
Pál Gyöngyi
A beszámoló elérhető a Szabadság weboldalán ide kattintva.
