pusztakamarási templom

Szamosújvár, Szék, Cege, Gyeke, Pusztakamarás meglátogatása, a műemlék templomok mellett élő néphagyományaink megismerése, a 20. és 21. századi erdélyi magyar irodalmunk legjelentősebb művelői, Wass Albert és Sütő András szülőhelyének felkeresése is belefért a Kolozs megye kastélyai és várai nevű négyrészes túrasorozat Szabó István (Tubi) vezette augusztus 28-ai, utolsó kirándulásába.
A kevésbé látogatott volt sóbányák egyik elöntött tárna-aknáját és az ezt körbevevő lapos rezervátumot is körbejártuk Szék határában. Székről visszajövet meglátogattuk a füzesmikolai kolostort, ezt az ortodox zarándokhelyet, ahol minden év augusztus 14-ikén tízezrek imádkoznak és róják le kegyeletüket a csodatevő szűzanya ikonja előtt. A búcsúról általában nem hiányoznak a politikusok sem, néha akár államfő vagy kormányfő szintjén sem, akik kamerák előtt bő keresztvetések közepette próbálják bizonyítani a választópolgároknak hitbuzgóságukat.
Utunkat Cege felé folytatjuk, ahol már távolról látszik a Wass grófok kastélyának felújított tetőszerkezete. A család két leszármazottja végezte el ezt a munkát, megvédve a romos épületet a további rongálódástól. Sajnos nem ez a helyzet Gyekén, ahol a Béldi kastély melléképületeivel együtt tovább rongálódik, és végső pusztulásnak van kitéve. Mezőségi halastavak láncolata mellett haladva érjük el Pusztakamarást, ahol anyanyelvünk hős harcosa, Sütő András született, és ahol híres regénye szerint az anyja könnyű álmot ígért. Meglepetés, hogy a IX. Bonchidai-kastélynapok ünnepsorozatába is betekintést nyerhetett a hűséges turista csoport.
A mikrobuszos társas kirándulás csak korlátozott számú turistának biztosít részvételt, az igénylés minden esetben meghaladta a lehetséges helyek számát. A túrák céljával összefüggő érdeklődési kör függvényében, a résztvevők az elsőtől az utolsó túráig 80 százalékban ugyanazok a személyek voltak. Összeszokott csoport alakult ki, amelyben sokféle korosztályt találhattunk a huszonévesektől a 80 évesekig. A túrák sikere és a visszajelzések arra késztetnek, hogy más ehhez hasonló­ túrákat kezdeményezzünk. A közeljövőben két napos kirándulást szervezünk a Kolozsvárhoz közeli tömbmagyar területen, az egyedi hagyományokkal rendelkező Kalotaszegen, megismerve népművészetét, építészetét, többszázados műemlék templomait. Erre a túrára is szeretettel várjuk majd turistáinkat.

Dénes Gyula Zsombor

Időpont: