Az előbbi számban a feleki gömbkövek előfordulási helyeit ismertettük. A mostaniban arra próbálunk feleletet adni, mi jellemzi ezeket a képződményeket, és hogyan keletkezhettek.
Ha közelebb megyünk egy gömbkőhöz, láthatjuk, hogy összecementált homokból áll. Netán, ha készültünk, és sósavas cseppentőüvegcsét is hoztunk magunkkal, megfigyelhetjük, hogy ezt a savat rácseppentve, pezseg. No nem a homok, hanem a cementező anyag lép reakcióba a sósavval, és széndioxid szabadul fel, hiszen a cementező anyag kalciumkarbonát, amelyből a sav kiragadja a kalciumot klorid formájában, így szabadul fel a pezsgő gáz.
Ha egy kettétört gömbkövet megvizsgálhatunk (azért, ha lehet, egyet se törjünk el!), megfigyelhetjük, hogy a közepében vagy egy mészkőrög, vagy egy mészvázas kövület maradványa található, de nagyon sok esetben azoknak már csak a hűlt helye, vagyis egy kis üregecske.
Sok gömbbel találkozva, biztos látunk köztük olyanokat, amelyek – ha magányosak is – nem szabályos gömb alakúak, hanem gyűrűszerűen elvastagodottak. Ha az elvastagodott részt jól megfigyeljük, azt vesszük észre, azon a szinten nagyobbak a homokszemek. Ha a gömbkő még eredeti fekvésben, a homokrétegekben van, látható, hogy a gyűrű meghosszabbításában, a bezáró homokban is egy durvább szemű szint azonosítható.
Az is előfordul, hogy a homokrétegben vékony agyagcsíkok jelentkeznek, akkor a gömbkő az agyagcsíknál vagy lefejeződik, nem lesz szabályos gömb (lásd az 1. ábrán a bal szélső gömbkövet), vagy, ha az agyagcsík mindkét oldalán folytatódik, akkor annak mentén, mint egyenes lap mentén, a kőgömb könnyen szétválik (lásd a 2. ábrán a baloldali kőgömb felső részét).
Sokszor, akár több szinten is „szeletelhető” így a kőgömb. Ha egy régebben kettétört gömböt vizsgálunk, az utólagos vegyi ráhatások láthatóvá teszik, hogy vannak szabályos, koncentrikus övek, melyek mentén akár a legkülső esetében is erősebben cementeződött össze a homok, mint a szomszédos övben (lásd 3. ábra).
Nos, a fentiek mind olyan megfigyelések, amelyek segítenek megérteni a kőgömbök keletkezését. Elsőként leszögezhető, hogy a kőgömbök a rétegben keletkeztek, hiszen annak anyagi változásait híven rögzítik. Másrészt a kőgömböket mészkőanyag (kalciumkarbonát) cementálta össze, mely anyag – legalább részben – a gömb közepén található mészrögből származtatható. A kérdés már csak az: hogyan, mikor, és milyen feltételek váltották ki ezt a cementeződést? Helyes választ csak úgy kaphatunk, ha egyúttal arra is magyarázatot tudunk adni, miért csak a szarmatakori Erdőfeleki Homok Formáció volt ennyire kiválasztott földtani képződmény ezek keletkezéséhez, hiszen Kolozsvár környékén is számtalan olyan, jelentős vastagságú homokréteg ismert, melyben hasonló gömbköveket csak rendkívül ritkán (akkor is csak tökéletleneket), de inkább egyáltalán nem találunk. Gondoljunk most csak a már korábban ismertetett Nádaskóródi Homok Formációra!
A „mikor” kérdés úgy tevődik fel, hogy a kőgömbök: 1. a rétegek képződésével egy időben keletkeztek; 2. később, vagyis mikor a rétegek már lerakódtak, de még tengervíz alatt voltak; 3. jóval később, amikor a rétegek kikerültek a tengervíz hatása alól, és egészen elütő fizikai-kémiai feltételrendszer vette azokat körül.
Az 1. eset azzal zárható ki, hogy a rétegeknek hamarabb le kellett rakódniuk, mert a gömbkövek egyértelműen a már meglévő anyagminőségi különbségekhez alkalmazkodtak (szemcsenagyság, agyagcsíkok).
A 3. eset híve volt például Török Zoltán, aki azt tartotta, hogy meleg, esős éghajlat alatt, a talajszint közelében keletkeztek. Ez azzal zárható ki, hogy akár több száz méteres mélységben is a fúrások ugyanolyan kőgömbökre akadtak, mint a felszínen, míg a szarmata homokokkal egy időben a felszínre került egyéb, hasonló homokszintekben (lásd Nádaskóródi Homok Formáció) ilyen képződmények nem keletkeztek.
Marad a 2. eset. Vagyis, hogy a rétegek lerakódása után, de még tengervízzel fedett, illetve átitatott állapotban keletkeztek. Gondoljuk csak meg: vagy szabályos gömb alakúak, vagy a szemcsenagyság-változással jól indokoltan, szabályosan eltorzultak ezek a képződmények. A többé-kevésbé koncentrikusan összecementált képződményeket az üledékföldtan konkrécióknak nevezi. Ezek lehetnek mikroszkópos méretűek, de ilyen hatalmasak is. Ezek a képződmények mindig koncentrikusan, egy belső mag köré nőnek.
A konkréció-képződés egy vizes oldatnak – jelesen a tengervíznek – mindig egy (vagy több) anyagban való telítettségét-túltelítettségét jelzi. S ha két hónappal korábbi írásunkban a Szarmata-tengerrel kapcsolatosan elmondottuk, hogy ebben a Világóceántól elzáródott, beltengeri térségben (amint az újabb kutatások azt kimutatták) a Világóceán sótartalmától összetételében esetleg különböző, de magas koncentrációjú tengervíz alakult ki, akkor összeáll a kép. A feleki gömbkövek tehát konkréciók, melyek a Szarmata-tenger egyedi feltételrendszerében, egy túlsós, karbonátokban túltelített oldatú tengervízzel átitatott, a tengerfenékre már lerakódott homokréteg-összletben keletkeztek.
Wanek Ferenc
