EKE cimer

Meghaladta az 1300-at az Erdélyi Kárpát-Egyesület idei vándortábora részvevőinek száma, de a Csíki-havasokat, az Ezeréves határ környékét és a közvetlen tájat megismerő és ismertető kirándulásokon összesen 3426-an vettek részt. A legidősebb táborozó 86 éves volt, a legifjabb 2013-ban született. Jövőre az EKE vándortáborát a Kolozs megyei Kövenden szervezi a tordai osztály.

Sikeresen zárult a csíkszépvizi víztározó gátja alatt július 29. és augusztus 4. között tartott XXII. Vándortábor, az EKE fiatal csíki osztályának szervezésében. Az idén 1303 résztvevő (ebből 141 szervező) válogathatott a négy napon át ismétlődő, 24 féle, bármilyen igényt kielégítő túraajánlatból. Az idén (de már tavaly is) számbelileg dominált az erdélyi részvétel (831) a magyarországival szemben (453), mely a korábbi években akár 60% körül is mozgott. A más országokból érkezők nagyjából tartották az eddigi arányt: hét németországi, öt szlovákiai, öt holland, egy olasz és egy lengyel.
Változott a részvétel aránya EKE-osztályok szerint is. Míg sok éven át a kolozsvári csapat megszokottan a legnépesebb volt, az idén Kolozsvárt „csak” 65 személy képviselte, újból meghaladva Gyergyó 71 fős részvételétől és elég szorosan követve az 57 marosvásárhelyi „ekés” által. Úgy látszik, osztályunk kiöregedett, és nem annyira hatékony az utánpótlási stratégiája... Talán így nem kell csodálkoznunk, hogy a legidősebb résztvevő, az 1927-ben született Balogh Péter is kolozsvári volt. Igaz, hogy a legidősebb női résztvevő, Szentiványi Margit (1929) nagyváradi, de ellensúlyozásul onnan érkezett a legfiatalabb résztvevő is (Kádár Hangai Tamás 2013-ban született). A legfiatalabb kislányok – Weltz Marcella Vértessomlóról és László Borbála Csíkpálfalváról – 2012-ben születtek. A Csíki-havasokat, az Ezeréves határ környékét és a közvetlen tájat megismerő és ismertető kirándulásokon naponta 700 és 900 között mozgott a túrázók száma, összesen 3426-on vettek részt. Fontos az EKE Vándortábor közösségformáló szerepe, úgy a szervezők, mint a résztvevők számára. Új emberi kapcsolatok teremtését és régiek ápolását segítették a kötetlen beszélgetések, a gazdag tábori program is. Voltak koncertek a táborzáró ünnepségen (Codex, ROLE, Crisis Band), hatalmas tábortűz, de többek közt székely termékek bemutatója is, valamint minden nap előadások. Ezek között érdeklődéssel kísértük Hints Miklós kolozsvári EKE választmányi tagunk korzikai kirándulásáról szóló vetítését. Volt lehetőség más, helyi rendezvényeken való részvételre is: Csíkszeredán ekkor zajlottak a városnapok, a Pityókafesztivál, valamint a Prisma fotóklub szabadtéri kiállítása.
A Vándortábor kiemelkedő eseménye volt a csíkszeredai sportcsarnok névadó ünnepsége augusztus elsején, az EKE és a helyi önkormányzat közös rendezvényeként. A sportcsarnok az Erőss Zsolt Aréna nevet kapta, a májusban a Kancsendzönga megmászása alkalmával tragikus körülmények közt eltűnt hegymászó, a gyergyói EKE tiszteletbeli tagja emlékére. Ugyanakkor a nevét viselő aréna előcsarnokában az EKE állította emléktáblát is felavattuk. Az ünnepségen még egy kolozsvári részvételt is jelezhetünk: Bogya Zoltán, a Magashegyi Menedékház Egyesület vezetője csapatával Kolozsvárról Csíkszeredáig gyalogosan tette meg az utat az elhunyt hegymászó emlékére.
A vándortábor alkalmával, a megyei osztályok javaslatára, az EKE országos vezetősége díjazza a tagok több éves kiemelkedő munkásságát. Az idei táborban a kolozsvári EKE-osztály tagjai közül Székely Lavotta Balogh Ernő-díjat, Pál István Czárán Gyula-díjat, Lőrinczi István Hermann Antal-díjat, Nagy Lajos és Kovács F. Zsuzsa Merza Gyula-díjat, Mezei Elemér Orbán Balázs-díjat, Tóthpál Tamás Tavaszy Sándor-díjat, Pál Gyöngyi és Bagaméri Tibor Tulogdy János-díjat, Ambrus Tibor Xántus János-díjat kapott.
Táborzáráskor a rendezők a „leg”-eket is díjazták (itt csak néhányat közlünk). Egyes kitüntetések komolyabbak: díjazták például a legtöbb kilométert megtett túravezetőt (Barna Lehel, 125 km), valamint a legfiatalabb (Román Tamás, 17 éves) és a legidősebb túravezető (Pomjánek Béla, 75 éves); a legnépesebb túrának a jávordit jelölték (360 fő), az egy napi rekordot a Kisgyermekes túra (108 fő) vitte el, a legtöbb helynevet gyűjtő táborlakó Kerekes Zoltán lett. Más díjak mókásabbak: a legtöbb neuront elfogyasztó táborlakó (Daday Hunor, titkárság), a legpocakosabb táborlakó (Mara Zsuzsanna, áldott állapotban a harmadik gyermekével), a legcsíkibb udvarhelyi (Román Árpád), a leghumorosabb táborozó (Mátéfi László, segédtúravezető), a legjobb hangulatteremtő (Zsigmond Éva), a legtöbb kávét elfogyasztó csapat (Vöröskereszt csapat). Ebben a „leg” kategóriában az 1162 táborlakó közül a kolozsváriak a legrendezettebb táborfertályért járó, Tóthpál Tamás pedig a leglezserebb táborlakó díjat érdemelte ki.
A XXIII. Vándortábort az EKE Tordai osztálya rendezi (az idei táborban 32-en voltak jelen) a Székelykő tömbjének keleti oldalában fekvő Kövenden, az aranyosrákosi EKE-vár közelében. Találkozzunk ezúttal még többen, ott is!

Tóthpál Tamás

Időpont: