CÍMLAP
Kalotaszeg első átfogó leírása a Hon és Külföld 1842-es évfolyamában megjelent három, egymást kiegészítő írásból áll össze. Elsőnek a Kalotaszeg vázolata jelent meg Téglási Ercsey József mérnök, vármegyei erdész-kamarás, költő tollából a 22-23-as számban, melyet pótlólag „korrigál” Merei Gracza György, a bánffyhunyadi járás adóírójának írása (57-61. sz.). Erre (Auditur et altera pars) ugyanott válaszol Téglási Ercsey József. Válogatásunkat a kolozsvári EKE e havi Kőhegy, Hármas-kőszikla túrájának kapcsán ebből a három írásból állítottuk össze, párbeszéd formájában.
Vlegyásza
EJ: Hazánk egyik óriás hegye a Vlegyásza, nyugotdél felőli szélei felett emelkedik sokkal fennebb az erdők vonalánál, és így: tenger feletti magassága 900 ölnél sokkal több, mert hazánkban ezen magosság körül szűnik meg az erdők tenyészése.
GGy: Az agg Vlegyásza, e felhőkbe meredező sivatag, talán többet érdemel egy pár szónál, melyekben csak magassága és természeti fekvése érintetik. Ezen hegy az, mely mintegy örök időkre írt jóslókönyv elemi vihart, vagy derült napot ígér Kalotaszeg szorgalmas gazdáinak, melyet ha naplementekor köd borít, tavasszal és ősszel sanyarú időre, télben tartós havazás után kiderülve, kemény hidegre számolunk, és nyárban, egy tojásnyi felhő bércei felett pillanatok alatt óriásodva, villámtűz, zúgó zápor, vagy éppen felhőomlás dúl egész vidékünkön; köz monda: ködöl a Vlegyásza, vége a jó időnek, mert sokszor hoz borút e hegy vidám derűre, és tartja kötve a földmíves gazdát…
EJ: – Igaz! (hogy a Vlegyásza többet érdemel, pár szónál) De az is igaz, hogy a kijavítónak Vlegyászáról sok pár szavaiban igen kevés van ami igaz. Az erdők vonalain felülemelkedő hegyek mind idő jóslók, mint a Vlegyásza, s mint ilyet említeni feleslegesnek tartottuk. E helyett, kiegészítésül, tenger vagy Kalataszeg feletti magosságát ennek is meg kellett volna mérni, mert mi csak hozzávetőlegesen szólhattunk e tárgyról. Ez is kötelessége leend.
GGy: Azon részét a Vlegyászának, hol a fenyők már tenyészni megszűnnek, temérdek islandicum (transsilvanicum) és apró, sűrűn összve-nőtt borsfenyő borítja, mely legfennebb fél ölre növekedve, földszint térül el, száz meg száz ágazatokra kanyarodva le a fenyvesig.
EJ: „Islandicum transilvanicum” az egész föld kerekségén nincs; hanem lichen islandicus – izlándi zuzmó a Hátszeg és Fogaras vidéke havasain, a Kelemenen, Bucsesden, Inőköven, Ciblesen, s hihetőleg a Vlegyászán is van. A bíráló borsfenyője, nem borsfenyő (juniperus communis), hanem henye fenyő (pinus pumilo). Ezen az ismeretes fenyőbors nem terem, ágaiból és gyökeribül főzik a kárpáti balzsam-olajat, melyet krumholzolaj név alatt Erdélyben is árulnak.
GGy: A Vlegyásza bár magos, hideg és egy örökös széltanya, de nem hazája még is egy örökös télnek. Nyárelő hóban lanyhán esőzvén, megtarkul, s már közepén annak, a kikelet nyomai látszanak; azonban a rövid nyarat komor tél váltja fel nem sokára, s bészappanyozott bércei gúnymosolyjal tekintenek a b. hunyadi szőlőhegyekre, hol Bacchus körmibe fúva, és sokszor fogkocogva, alig szűrheti el savanyú borát. Felséges a nézet, mit a Vlegyásza kiállóbb csupjai idéznek elő a messze földekről; kelet felé a Cibles, a Retyezát, a Szurul óriás bércei, mint megannyi őrei e kis hazának, és nyugotra N. Várad, s túl messze az Alföld síkjai száz meg száz falukkal gyönyörködtetik a vándort, kit szenvedélye ide hozott fel, bámulni az Istent, a világot és mindent, mi az anyatermészetben szép és elragadó.
EJ: A Cibles egyedül, kelet felé esik a Vlegyászáról nézve. A Retyezát délnyugatra Hátszeg vidékén, a Szurul pedig délre, a verestoronyi szorulattól nem messze.
Horáica, avagy Kőhegy
EJ: A Vlegyászából két vad bérc vonul le a S. Körös mellé, e közül az alsónak vízválasztó vonala – éle – teszi a Magyar és Erdély-ország közötti határvonalat. Kalata hegyéről jön le a harmadik, Sebes-vára felé....
GGy: – Sohasem Kalota, sőt öröktől fogva csak Felső-Mogura, egyenesen Meregjó felett...
EJ: ...melynek gerincén áll a regényes Horáica [...] Zentelkével általellenben, mely a mögötte álló Vlegyásza erdős részeit elfedezi és olyan nézetcsalódást idéz elé, mintha a Vlegyásza teteje felhő volna.
GGy: „Horáica...” Kár volt nagyon e gyönyörű helytől az eredeti magyar nevet megtagadni, s a magyar vidék előtt megavult dacus nevet sütni homlokára. Ez a Kőhegy az író által érintett állásban, melynek hármas alkotórészei, mint sárkányfők emelkednek Székelyó és Mogyorókereke határszélei között. Meredező sziklás oldalain, szinte járatlan utakon izzadoz Nimród unokája, míg hulló verejtékeit törölve a tetőre érkezik, hol a legtisztább lég, a legfestőibb nézet fizeti le fáradalma bérét, hol a Vlegyásza és Kőhegy mély völgyén omló Székelyó zúgása, kürt és kopó lármát elnyelve bosszant, vagy gyönyörködtet elragadólag. A Kőhegy az Élesbérccel és Bocsibérccel egy kapcsolatban regényes nézetet tüntet K. Sz. Király felett, fenyő, bükk és mogyoró csemetékkel borítva, élet, veszély között ád tűzi vagy épületfát K. Sz. Király szegény lakóinak, kik töredezett testtel, fáradt inakkal hágnak és lejtenek sziklás útjain: sajnos a marhának is sorsa, mely súlyos jármát itt kéntelen hurcolni fel s alá, összegúzsolt fadarabokkal. Van egy meredeke Mogyorókereke felett, melynek száz ölnyi fennsége s kiálló kőélezete, halált lehel az oda közel járóra, melynek oldalát emberi kéz és láb még sohasem illette, hanem több évekkel ezelőtt, egy szép és nagy testű ökör leficamodva, borzasztó szét zúzatásnak lett martaléka, mint több hetekkel azután a fenyők sudáraiban szét marcongva fennakadt tagjai mutaták. A Kőhegy nagy és magas; tiszta időben, ha aszály nem öl látterünkön, Kolozsvár kerek erdeje, az úgy nevezett Lomb felett egészben látható, de a Vlegyászáról tekintve mint halom törpül el.
...néhány megjegyzés föld- és ásványtani tárgyairól
EJ: Kalataszeg ásványairól isméreteket gyűjteni az ottan nem honos írónak kevés ottani mulatása alkalmával nem volt ideje, és amit ezekről szólhat egy pár bizonyos adat és analógia: Marienburg „Geographie des Groszfürstenthums Siebenbürgen” című könyvében azt jegyzi-meg, hogy Marótlakának hajdan vasbányája volt, és hogy Meregjó határán az aranybányászat felhagyatott. Ez a két bányászat tehát a Horáica bércében volt, az aranybányászat ennek kezdeténél, a vasbányászat pedig ennek végzeténél, mely pontoknál fekszik a nevezett két helység.
GGy: „Hogy Marótlakának vasbányája volt”, annak nyomait szakadozott határdarabjai a Kőhegy végbércei körül, máiglan mutatják, (...) „Meregjón pedig az aranybányászat felhagyatott”, fájdalom, csak egy pár tizeddel is ez előtt, úgy tőrtént az. Tudomány, tehetség és ipar, kezet fogva működtek e hálátlan föld gyomrában, n. nagyemlékű b. Bánffi László úr rendeletéből, s mégis felhagyatott az. Meregjó élénk lakói között pedig viszont találtattak, kik nem okulva a múltunk példáin, egy dús remény csalogatási között a nagyszerű vállalat terheit megemelni a múlt év kezdetével elpróbálták: de isméret és pénz hiányozván, létezhet e aranybánya, kivált Meregjón? S így a remény, mely aranyidőket jósla Meregjó szegény lakóinak, gúnnyal vonult vissza, s alig hagya kenyeret a szegény bányászoknak! Magyar közmonda, mely kedves és megtartandó: boldog ki más kárán tanulhat; és ha mégis lenne valaki, ki az író javallatát méltányolva a Kőhegy vagy Horáica ércfalait vívni merészeli s puffadt erszényét egy nagy remény fejében laposra csigázza: a meregjói és marótlaki bányászatok jussanak eszébe. Mái időben sárkány űl a kincsen, s ha valahol igaz e népmonda, a Kőhegy bizonnyal igazolni fogja. Részünkről e másodrangú bércet, hová mint a többekre is, szenvedélyünk sokszor felűzött, csak vadászatra ajánljuk. De gyéren azonban, mert így is, az erszény helyett a tüdő fog lakolni.