völgy a távolból

A táborból busszal indulunk, 5 km után balra térünk Járavize (Valea Ierii) irányába. A völgyből jobboldalt egy kőszirten Léta várát láthatjuk. A tábortól 24 kilométert utazunk, míg elérjük Járavize első házait, ahol tábla jelzi a Plopi felé vezető utat.
650 méteres szintről kezdjük a gyaloglást. Szerpentines, jól járható szekérúton haladunk, több forrást is érintünk, és három kilométeren 250 métert emelkedve egy óra alatt érjük el a Plopi gerincet. Az út itt háromfelé ágazik, a jobboldali a Létai várhoz, a szemben lévő pedig Kisfenesre vezet. Mi balra térünk, és enyhén emelkedő úton haladunk az előttünk feltűnő Testes csúcs irányába. Két kilométer után újabb elágazáshoz érünk, ahol elhagyjuk a szekérutat, és balra térünk egy részben fűvel borított, kitaposott ösvényen. 1,5 km után elágazódáshoz érünk, ahol villanyvezetéket tartó betonoszlop van. Innen balra térve, az erdőben felfelé vezető ösvényt követve folytatjuk utunkat a csúcs felé. 150 métert kell kapaszkodnunk. Az erdő nem sűrű, de a környező fák akadályozzák a kilátást.
A Testes csúcson az 1240 méteres magasságot kisebb kőoszlop jelzi. A már bejárt ösvényen térünk vissza. Az erdőből kiérve, szekérúton ereszkedünk a kolostorig. Az ortodox kolostor napjainkban bővítés alatt áll. Járavizétől nyolc kilométert gyalogoltunk.
Utunk további szakaszán állandóan lefelé haladunk. A kolostortól elindulva jobbra térünk. Bekerített magánterületen kell átmennünk, de kiskapuk biztosítják a be- és kijárást. Nagyobbrészt kaszálókon haladunk át, több kisebb patakot is keresztezünk, míg elérjük egy hídnál az utat, amely a Plopi tető irányából jön. Innen könnyen járható, erdőn átvezető úton érünk le Kisfenesre, ahol ismét buszra szállunk.
A vándortábor kerékpáros túrája (14) szintén ezt az útvonalat követi.


Útvonal: autóbusszal Járavizéig, visszafelé Kisfenestől a tá­borig. Gyalog: Járavize, Plopi tető, Testes csúcs, Kisfenes.
Távolság: 40 km autóbusszal, 18 km gyalog.
Szintkülönbség: felfelé 600 m, lefelé 700 m.
Menetidő: 7–8 óra.
Minősítés: közepes túra.

Fazakas Ferenc
 

Időpont: