CÍMLAP
2022. július 22.
Szerző: Kismihály Boglárka
Az 578 résztvevős májusi Jókai után talán várható volt, hogy a Bánffyn is megugrik a részvétel. Előfeltételezéseink beigazolódtak: bár idén még csak a harmadik születésnapját ünnepelhettük a túrának, és jóval kevesebben ismerik, mint a Jókait, az első kiíráshoz képest 100-zal többen teljesítették az általuk választott gyalogos vagy kerékpáros útvonalat. A Bánffy sikerét viszont megsínylette a Vasvári-túra, hiszen az elmúlt két évben a korábbinak majdnem felére esett vissza a részvétel. Ennek ellenére még sincs okunk panaszra, mert idén gyönyörű napsütéssel ajándékoztak meg az égiek, és a túra színfoltjaként bekapcsolódhattunk a Kalotaszegi Magyar Napokba.
Még le sem járt a Bánffy, amikor beindítottuk a regisztrációt a július 16-i Vasvári kerékpáros emléktúrára, hogy a bringásoknak legyen elég idejük bejelentkezni. Ennek ellenére senki nem siette el a dolgot: két héttel a túra előtt alig 15-en neveztek be, számuk nem sokat növekedett a regisztrációs határidő közeledtével, így meghosszabbítottuk. Végül a 30-as létszám szinte váratlanul megugrott 40-re, majd 50-re (amiről álmodni sem mertem), végül megállapodott 53-nál. Mivel idén több változásra is lehetett számítani (a Vasvári Emléknapok helyett a Kalotaszegi Magyar Napokba kapcsolódtunk be, elmaradt a megemlékező ünnepség, kivettünk egy ellenőrzőpontot, Körösfő helyett Bánffyhunyadon volt a cél), nem tudtuk, ez miként fogja befolyásolni a résztvevőket. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem is a változtatások miatt esett vissza a részvétel, hanem egyrészt egy másik bringatúra is zajlott párhuzamosan Szima Márton vezetésével, másrészt pedig sokaknak, akik letekerték a Bánffy 95-ös változatát, már nem volt kedvük egy hasonló nehézségű, terepű, látványú biciklitúrán részt venni. Ha már újdonságokról írunk, ne felejtsük megemlíteni, hogy Búzás-Fekete Mária (a magyar napok egyik főszervezője, akinek mi is sokat köszönhetünk) hét közben felhívott, hogy a Kalotaszeg Motoros Társaság is szeretné motorkerékpárral megtenni a Vasvári-túra útvonalát, amire az utóbbi két évtized abszolút újdonságának számít.
Váratlan fordulatok és adrenalinlöket…
Péntek este 11 körül készültem eltenni magam a nagy napra, amikor üzenet érkezett az EKE Facebook-oldalára: a túra egyik résztvevője átküldött egy felhívást, miszerint a Meleg-Szamos egyik hídját életveszélyes állapota miatt lezárták a gyalogos és járműforgalom számára. A hírt más is megerősítette. Az első sokk meg is volt, amikor ráeszméltem, hogy túránk útvonala épp azon a hídon haladna keresztül, majd a kezdeti pánikhangulat után gyorsan megoldást próbáltunk keresni. A Google Maps nagyban segítségünkre volt, így sikerült eldönteni, hogy eltérítjük a bringásokat és a Hideg-Szamos völgyében vezetjük a túrát Reketóig, onnan pedig fel egy igencsak szerpentines és meredek, de annál látványosabb, drumul generalului (tábornok útja) néven ismert úton Havasnagyfaluig. Így az első ellenőrzőpontot is elköltöztettük a letérő közelébe, reggel pedig minden résztvevőt egyenként értesítettünk a változásról a Kolozsvári Rádió épülete előtt berendezett rajtnál. Meglepetésünkre a legtöbben örültek a hírnek, mert tudták, hogy ez az eredetinél jóval látványosabb útvonal, Bihari Attila külön kiemelte, hogy már akarta ajánlani nekünk ezt alternatív útvonalként, és tervezte is, hogy idén inkább ezen fog végigtekerni, ha még talál egy társat magának. Még hogy a gondolatainknak nincs teremtő ereje… Az első ellenőrzőpontnál Sebe Csilla is megemlítette, hogy mennyien örülnek az új útvonalnak, amit végül a Funtineli-tető EP felé tartva mi is megcsodálhattunk az autóból. A leggyorsabbak már az ellenőrzőpont nyitása előtt odaértek, ám szerencsére sikerült időben berendezni a helyszínt, így felkészülve fogadtuk a bringásokat Pethő Adéllal és Boér Botonddal. A Szikszai család gyorsan elindult Kalotaszentkirályra a következő EP-hez, nehogy elszalasszák az első érkezőket. Később útban Bánffyhunyad felé épp a Bélesi-tó gátjához közeledtünk, amikor hirtelen megpillantottunk két kerékpárost az út szélén, egyikük intett, hogy álljunk meg. Hamar kiderült, hogy társa sajnos elesett és elég csúnyán megsérült. Gyorsan előkaptam az elsősegélydobozt, a kezét bekötöttem, szájához nedves gézt szorítottunk, és siettünk vele a bánffyhunyadi sürgősségre. Az orvosok hamar kezelésbe vették a sérültet, de sokat nem tudtak tenni, komolyabb szájsérülése miatt a kolozsvári szájsebészetre irányították, ahova Szikszai Attila vállalta, hogy beviszi, ne kelljen órákat várni a mentőre (ha egyáltalán el tudják intézni, hogy elvigye).
…majd euforikus befejezés
Engem visszaszállítottak a Barcsay-kertben berendezett célhoz, ahol a csajok vidáman fogadtak. Nemsokára jött a hír Attilától, hogy minden rendben, a sérültet átvette a családja, egészségügyi dolgozó felesége intézkedik, hogy mielőbb ellássák. Kicsit sikerült lenyugodni az adrenalinlöket kábulatából, eddig még egyik túrán sem kötöttem ki a sürgősségin (remélem, nem is lesz belőle rendszer). A Barcsay-kertben javában zajlottak a Kalotaszegi Magyar Napok, a motorosok pedig serényen forgolódtak az üstök körül, hogy minél hamarabb elkészüljön a babgulyás a bicikliseknek, Marosán Csaba mikrofonban köszöntötte az érkező túrázókat. Kiderült, hogy legfiatalabb – 7 éves – résztvevőnk hősiesen feltekert a Funtineli-tetőre, onnan pedig elszállították a célig, hogy az apuka visszamehessen Gyaluba az autójukért. Mindeközben Zsombi békésen aludt az autóban kipihenve a nem mindennapi próbatétel fáradalmait, Bánfyhunyadon pedig már vidáman majszolta a kalotaszentkirályi kürtőskalácsot, amikor találkoztunk. Közben a többi túrázó is vidáman beszállingózott a célba és a babgulyás hallatán még szélesebb mosollyal iramodtak a kajás sátrak felé. Amikor végre leültünk enni, az ereimben végigáramló adrenalinlöket következtében lassan eufória járta át zsigereimet. Miután mindenki befutott, gyorsan bepakoltuk a kellékeket Lőrincz Feri autójába, és elköszöntünk önkénteseinktől, akik ismét hősiesen helytálltak. Miközben vártuk a busz és a kerékpárszállító furgon érkezését, letelepedtem a résztvevők közé a fűbe, akik a fák árnyékában, hideg sört kortyolgatva idézték fel az elmúlt évek legemlékezetesebb teljesítménytúrás élményeit. Volt olyan esős Vasvári, ahol Erdődi Zoltán szemeteszsákot húzott magára esőkabát híján, lefelé suhanás közben pedig belekapott a szél, így a társai hihetetlenül jól mulattak a látványon, Bihari Attila pedig sosem felejti el, amikor az első biciklis Jókain leérve a Székelykőről az utolsó 2 km-t Torockószentgyörgyig kb. 1 óra alatt tette meg a dagonyával harcolva, amikor pedig végre sikerült valamennyire megtakarítani a kerekeket és elindult volna Torockóra a célba, elszakadt a lánca. Kiss Olivér is megemlegette az idei Jókais tapasztalatait az elektromos biciklivel, aminek az elektromotorja még az út elején elromlott, így sokszor cipelni kellett a 25 kg-os járművet, ezért megfogadta, hogy soha többet elektromos bicikli. Ezek azok a pillanatok, amikor én is elégtételt érzek: igenis megéri szervezni a teljesítménytúrákat az állandó stressz, megfeszített munka és álmatlan éjszakák ellenére. A túrán végül 52-en vettek részt, közülük 44-en a kincses városból induló K100 elnevezésű hosszabb túraváltozaton. Az átlagéletkor 38,74 év volt, rangidős túrázónk idén is Szilágyi András, aki eddig az összes Vasvári-túrán részt vett.