Csucsa
Időpont
Szervező
EKE-Kolozsvár 1891

Május 7–9. között születésnapi találkozót szervezünk csucsai kulcsosházunkban: a 130 éves EKE-t ünnepeljük.  Reményeink  szerint  nemzedékek  találkozója  lesz,  azt  szeretnénk,  ha  részt  vennének  egyesületünk  szépkorú  tagjai,  akik  már  csak  néha-néha kirándulnak, de ott lenne a fiatalabb, sőt a legfiatalabb korosztály is. Több kirándulást tervezünk,  hogy  mindenki  erőnléte  szerint  választ-hasson. Mindenkit várunk függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem az egyesületnek.

A  csoport  pénteken  indul  Csucsára  a  7.45-ös  vonattal.  A  kulcsosházban  20-22  fő  számára  van  szálláslehetőség,  többágyas  szobákban,  emeletes  ágyakon. Ha az idő megengedi, sátorozni is lehet a ház körüli kertben saját sátorral. Egy-egy napra is ki  lehet  jönni,  a  hétvége  bármelyik  napján.  Akik  csak szombaton vagy vasárnap jönnek egyénileg, azokat kérjük, jelentkezzenek be és egyeztessenek a  kiválasztott  túra  vezetőjével.  Akik  nem  akarnak  túrázni,  csak  jelen  lenni  a  találkozón,  azoknak ajánlatos szintén a 7.45-ös vonattal utazni. Ha nem tudják, hol van az EKE-ház, érkezés előtt telefonáljanak a szervezőknek, hogy várja őket valaki az állomáson. Az étkezést mindenki magának biztosítja. Szépkorú tagtársaink számára rövid sétát tervezünk szombaton a ház  környékén,  vidám  együttlétet, beszélgetést, kikapcsolódást a járvány miatti  hosszú  bezártság  után.  Délután  közös  estebédre kerül sor a túrákról visszatérőkkel együtt. Szombaton  a  létszámtól  függően  mikrobuszt  vagy   autóbuszt   bérelünk   azok   számára,   akik   igénylik vagy esetleg nem tudják vállalni a vonatos utazást. A busz 8 órakor indul Kolozsvárról a Fliptől, ugyanoda érkezik vissza este. A saját autóval érkezőket is szívesen látjuk.

Az  alábbi,  tervezett  kirándulásokra  legkésőbb május 4-ig kell jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltése által megjelölve a szállás, illetve a busz igénylését is. A busz ára EKE-tagoknak és 18 éven aluliaknak 40 lej, nem EKE-tagoknak 50 lej. A busz reggel 8-kor indul a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul /volt Széchenyi/ tér 9A szám) elől. Figyelem! A buszban a helyek beteltek!

Május 7. (péntek):

  • Vigyázó-hegység: Csucsa–Körösfeketetó–Kőris-hegy–Királyhágó vasútállomás, 20 km, 700 m szintkülönbség, menetidő 6 és fél óra. Visszatérés vonattal. Indulás 10 órakor az EKE-háztól. Szervező: Kiss János.

Május 8. (szombat):

  • Vigyázó-hegység: Csucsa–Nagy-hegy–Edömér-tisztás–Pap-oldal–Jegyző hegye–Kőris-hegy–Körösfeketetó–Csucsa. A túra hossza 26 km, szintkülönbség 900 m, menetidő 9 óra. Szervező: Kiss János.
  • Híres-tető, 10 km, szintkülönbség 300 m. Szervező: Pál Gyöngyi.

Május 9. (vasárnap):

  • Réz-hegység: Körösfeketetó–Fekete-völgy–Seredos-vízkelet–Fekete Ponor-tető–La Lac  tanya–Osoiele tanya–Körösfeketetó–Csucsa. Túra hossza 16 km, szintkülönbség 700 m, menetidő 7 óra. Szervező: Kiss János