Kirándulni hármasban május 15. után: jelzett túrautak a kolozsvári Bükk-erdőben

A koronavírus járvány miatt március közepétől nem kirándulhattunk. A két hónapos szükségállapotot felváltó készültségi állapot rendeletei értelmében május 15-től túrázhatunk, de nem csoportban, szervezett formában, hanem csak egyénileg, legtöbb három személy részvételével. De nem mindenki boldogul egymagában, nem mindenki ismeri a városunkat körülvevő erdőket és túraösvényeket. Íme tehát néhány ötlet azoknak, akik szeretik szabadidejüket a természetben, a tiszta levegőn eltölteni.

A 833 m magas Árpád-csúcs (Vf. Peana) a Feleki-gerinc legmagasabb pontja, kilátótorony is állt ott régen, később legelőnek adták ki állattenyésztők számára a területet, kerítéseket húztak, a csúcsot jelző táblát kitörték, ennek ellenére Kolozsvár turistáinak most is legkedveltebb kirándulóhelye. Több turistajelzés is vezet oda, ezeknek nagy részét a kolozsvári EKE festette. Az útvonal hossza, bármelyik utat válasszuk, hozzávetőleg 11 km, szintkülönbség 400 m, a menetidő 3-3,5 óra, közepes nehézségű túra (oda-vissza 22 km, időben ez 6-7 órás utat jelent).

Az Árpád-csúcson az EKE egyik jelentős turistaalkotása, a 15 m magas kilátótorony állt, amelyet 1905. május 21-én avattak fel. A kilátótorony az első világháborúban elpusztult. Később a népi demokrácia éveiben is épült egy valószínűleg katonai célokat szolgáló, messziről látható magasságjelző faépítmény, amely az 1980-as évek elejére elkorhadt.

A Monostor lakónegyed végállomásáról, az egykori Kalános utca (most Primăverii) és a Szent János kúti út (Drumul Sf. Ioan) találkozásánál indul az erdőn keresztül a piros sáv jelzés, enyhén emelkedik az ösvény, 15 perc múlva elérünk egy irtást, ahol a magasfeszültség vezeték halad keresztül. Ezt az erdőrészt Gálcsernek nevezik. Tovább haladunk az erdőben, 5-10 perc múlva szélesebb ösvényhez érünk, azon halad tovább a jelzés. Keresztezünk egy utat, amely a Monostor negyed délkeleti részéről jön és meredeken beereszkedik a Plecska-patak völgyébe (Szent János kút völgye). Mi haladunk tovább a gerincen egy szép erdőben, jobbra fenyves, balra lombhullató fák, az erdő szélén sok az akác, jobbra az oldalban diófák, ez a rész a Diós. Az erdőt füves terület vágja ketté, keleti részén már a terjeszkedő város új épületei látszanak. Jobbra alattunk a Plecska-patak völgye, szép a kilátás minden irányban. A jelzőtáblán egyik nyíl a Szent János kút felé irányít, a másik a piros sávval a Tordai hasadék felé vezető utat mutatja. A gerincen erdőben haladunk tovább egészen a Bükki telepig (Colonia Făget). Elérjük a Szent János kút völgyéből jövő aszfaltos utat, innen kb. 500 m a szelicsei út (str. Făgetului). Átmegyünk az úton és a szemben levő utca (str. G. T. Munteanu) házai közt követjük a jelzést. Az utolsó házak után az út fenyveserdőben folytatódik, enyhén emelkedik. Párhuzamosan a piros sáv jelzéssel megjelenik a kék sáv és a narancssárga kör is. A Sárosbükkben vagyunk, a fenyves után ismét lombhullató (bükk, tölgy) erdőben járunk, érdekes tűrődések vannak a homokos talajon (hepehupák) és sok a homokkő formáció. Elhagyjuk a Rajka (Helena) forrást, ezután már meredekebb emelkedő következik, kikerüljük az ösvény közepén levő hatalmas gömbkövet, egy meredekebb kaptató után kicsit megpihenünk, majd folytatjuk utunkat tovább a Feleki-gerincen levő Mikesi házak irányába. Egy elágazáshoz érve három választási lehetőség van. A kék sáv jelzés jobbra tér, szép erdei úton halad a Majláth-kút felé (Fântâna Bilașcu). Egy darabig kísér minket a Minunile pădurii tanösvény fehérbéka jelzése. Miután elhagyjuk a kutat, az út nyugat irányban halad tovább, az egymással párhuzamos Feleki-gerinc és Szelicsei út között, majd hirtelen balra fordulunk, és egy patakvölgy oldalában meredeken felvezet a jel a Feleki-gerincen haladó szekérútra, az Árpád-csúcs közelében.

Ha az elágazástól nem a kék sávot, hanem a piros jelzést választjuk, akkor további két lehetőség áll rendelkezésünkre. Tovább haladunk felfelé egy keveset, majd jobbra térünk a narancssárga jelzésen (ez a kerékpáros klub jelzése), egy fenyves alatt haladunk az erdőben, kikerülve a házakat, az utolsó háznál pedig kiérünk a gerincen haladó útra az egykori rádiósházhoz, amelyet szép, nagy fenyőfák vesznek körül: ez a Mikes-tető. A Feleki-gerincen haladó úton 20-25 perc után találkozunk a Majláth-kúttól jövő kék sáv jelzéssel, egy legelőre érünk, a szekérút elmegy a csúcs alatt, mi az erdő szélét követve 5-10 perc alatt eljutunk az Árpád-csúcsra. Onnan szép kilátás nyílik a Tordai-hasadékra, a Székelykőre és a Gyalui-havasokra. Az Árpád-csúcsról, ha kedvünk és időnk engedi, 1-1,5 óra alatt juthatunk el a Kis-Magurára (826 m), amely a Feleki-gerinc legnyugatibb pontja. Ha a harmadik útvonalat választjuk, az említett elágazástól a piros sáv jelzést követjük (nem térünk le sem a kék sávon, sem a narancsszínű jelzésen), akkor a Mikesi-házakhoz jutunk, az Erdőfelekről jövő útra. Ezt az utat szélesítették, de nincs aszfaltozva, itt jobbra fordulunk, Erdőfelekkel ellentétes irányba, az erdő fái között haladunk az úton, 1 km után ismét házakhoz érünk és egy útelágazáshoz. A Feleki-gerinc itt elágazik dél felé, ez a Mikes-gerinc, a piros sáv ezt követi, elhalad az Adrenalin Park mellett és a Tordai-hasadékhoz vezet. Mi ellenkező irányba fordulunk, az Árpád-csúcs felé megyünk a gerincen a házak között és eljutunk a rádiós házig. Onnan már a leírt úton jutunk el a csúcsig.

Az Árpád-csúcstól még két jelzés áll rendelkezésünkre, amelyen visszatérhetünk a Monostor negyedbe, egészen más útvonalon, mint ahol jöttünk. Az egyik épp a csúcsról indul, a nemrég felújított piros kereszt jelzésen, amely az erdőn keresztül leereszkedik a szelicsei útra, egy pihenővel ellátott forrás közelében, átkelünk az úton és az erdőn keresztül a Szent János kúthoz jutunk. A másik jelzés a kék kereszt. A Kis-Magura irányába indulunk, pár perc múlva meglátjuk jobbra a jelzett ösvényt az erdőben, amely levezet a Bivalyos rétre (Râtul Penii), onnan a Dumbrava-gerincen és a Papok rétjén (Râtul Popii) keresztül a Gorbó-völgy elejére, onnan pedig a Szent János kúttól jövő úton a Monostor negyedi végállomáshoz érkezünk.

Természetesen vannak jelöletlen utak, amelyeket tetszés szerint lehet kombinálni. A leírt jelzett utak megtalálhatók a Kolozsvár és környéke elnevezésű térképen, de felhasználhatók GPS-re, telefonra feltölthető térképek is. Teljesítménytúráin a kolozsvári EKE az Avenzamaps applikációt javasolja, a Jókai-túra térképei részben megegyeznek a cikkben leírt útvonalakkal, a teljesítménytúrák térképeit keressék a teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro honlapon, a Jókai-túra gyalogos vagy kerékpáros opciójára kattintva, ott pedig a Túra 2020 fülnél az Útvonal menüpontot választva.

Pál Gyöngyi

A cikk elérhető a Szabadság weboldalán ide kattintva.