Három nap alatt a Föld körül – 23. EKE Vándortábor Kövenden

Könnyű az EKE Vándortáborokról beszélni olyanoknak, akik már részt vettek a bakancsos turizmust a honismerettel ötvöző egy hetes nomád életben. Annál nehezebben alkotnak valós képet róla olyanok, akik még nem vettek részt ilyenen. Mert bárki beszámolója róla csak szubjektív lehet. Egyesek magukra a ­túrákra, az ismeretlen felfedezésének örömeire emlékeznek szívesen, másokat a kötetlen esti beszélgetések, az emberi kapcsolatok ápolása tölt fel. Van olyan, aki a helyi kulináris ízekért van oda (az idén volt tordai pecsenye és pogácsa is), mások a záróbuli tábortüzének melegére szavaznak. A keret ugyanaz, de ami ott történik, az évről évre mindig más. Nemcsak azért, mert más EKE-osztály más tájakon szervezi, hanem mert minden másképp történik, mint előző alkalommal. Ha egy helyen fiatalok mutatják be népi tánctudományukat, másutt idősek, vagy a harmadik helyen éppen vegyesen őrzik hagyományaikat. Ha Kövenden nincs lovashuszár, mint Vármezőn vagy Gyergyóban, ezúttal mégis volt fúvószenekar. Egy helyen van muzeális jellegű posztóványoló, más helyen „csak” vízimalom, de az idén volt szekeres borkóstolás. Ha nincs kristálytiszta hegyi patak vagy mezotermál strand, akkor van bányatavak csodasósfürdője (csak Tordán). A gyerekek, az EKE jövő turistanemzedéke egyszer tábori óvodában pattogtatják az ostort, máskor a sárkánykészítés rejtelmeit sajátítják el, az idén például még könnyűnek sem éppen mondható útvonalakon túráztak. Aki ezeket nem ismeri, próbálja ki, jöjjön el egy vándortáborba. Sokan rájönnek az első tábor után, hogy nem nekik való este zacskós levest fogyasztani vagy egy-egy kiadós zápor után csészével merni a vizet sátrukból. Bár – igaz, költségesebb – most már a virágzó faluturizmusnak köszönhetően akár falusiház-apartmanokban is válogathatnak, vagy panziókban ebédelhetnek. De nagyon sokan hűségesek maradnak a táborhoz.
A XXI. Vándortáborral kezdődően (Szentegyháza, Majzos) évente díjazzák azokat, akik 5, 10, 15, 20 éve visszajáró táborozók. Nem is voltak kevesen, jómagam mind a 23 táborban részt vettem.
Az mindenki számára világos lehet, hogy itt nemcsak egyszerű klubtevékenységről van szó, hanem már az egyesület közösségformáló szakmai és erkölcsi­ erőforrásainak megmérettetéséről, minek következményeként nem túloznak azok, akik úgy vélekednek, hogy az EKE Vándortábor­ a Kárpát-medence legrangosabb turistatalálkozója. Akár a teljesítménytúrák, a Vándortábor is nyitás­ a világ felé. Nemcsak az EKE-tagoknak szól, hanem bárki részt vehet, s amint a statisztikák bizonyítják, sokan élnek is a lehetőséggel akár egyesületi­ képviseletben, akár magánúton. Az idén is, az 1080 résztvevő közül „csak” 425 volt ­EKE-tag. A statisztikákról már részletesen olvashattunk a Szabadságban, de kolozsvári vonatkozásban még megemlíthetjük, hogy a táborban a legtöbben a tordaiak voltak (57), majd Kolozsvár és Gyergyó következett 55 táborlakóval. Ha hozzátesszük a 36 bejelentkezett kolozsvári látogatót, akkor ez már 91-re rúg. De akár a szervezők, túravezetők között is találkozhattunk kolozsvári tagtársaink nevével. A 2006-os torockói vándortábor szervezésében nekünk, kolozsváriaknak hathatós segítséget nyújtottak a tordai ekések, az idén osztályunk visszafizette a kölcsönt. Ferenczi Júlia és Nagy Éva a szervezési munkában jeleskedett, Kacsó Tímea, Kovács D. Zsuzsa, Mezei Elemér, Nagy Zoltán, Szilágyi András, Vas Géza, Veres Ágnes és Veres M. Zoltán nevével a túrák vezetői között találkozhatunk. Hints Miklós albániai útiképeivel az esti műsorok előadói között szerepelt. Ráadásul a kolozsvári EKE szervezésében volt elérhető egy 40 km-es „Kis Jókai túra” keretében Kolozsvárról gyalogosan is a Vándortábor. Ötön kaptak az alkalmon: Tóthpál Tamás, Jankovics Tibor Kolozsvárról, valamint Gombkötő Attila, Kondor Gábor és Simon Imre Miskolcról.
Végezetül még tallózzunk az idei „leg”-oklevelek hosszú listájából. A száraz ­statisztikai adatok mellett ez közérthetőbb keresztmetszetét adja a sokrétű vándortábori életnek. ­Innen megtudjuk, hogy a legfiatalabb és legidősebb ­táborlakók mellett volt legvidámabb túra, a Bedellő-túrának voltak „dezertőrei”, volt legkitartóbb barlanglátogató, leghatározatlanabb túrázó, ­legzajosabban alvó táborlakó, ­legvidámabb sebesült. A tábornak volt „lelke” és serény kezei és még ­sorolhatnám. A kolozsváriak közül a legfiatalabb kisfiúk közt ott volt Szőcs Tamás (2012), Mátyás Ilona a ­legtöbb tavaszt megért táborlátogató, Kun Zoltán pedig a legtöbbet patikázó biciklis. Tóthpál ­Tamás a sörsátor legéberebb látogatójaként, Veres Zsófia és Kende a legnépesebb túra segéd-túravezetőiként kaptak „leg”-oklevelet. Az illető legnépesebb túra – ez is sokat mond – a Szolcsvai-búvópatakhoz vezető pénteki gyerektúra volt, 113 résztvevővel. De ha rekordokról van szó, azt is felidézhetjük, hogy voltaképpen a 22 ismétlődő túrán a résztvevők összesen 31 313 km-t tettek meg gyalog, azaz három nap alatt kevés ­híján körbejárták a Földet.

Tóthpál Tamás