CÍMLAP
A gyalogtúra hossza: 12 km
Szintkülönbség: 500 m felfelé, 500 m lefelé
Minősítés: közepesen nehéz túra
Menetidő: 7 óra
Felszerelés: túrabakancs, ivóvíz
Jelzés: nincs
Időpont: 2019, október 27., vasárnap
Indulás: reggel 06:30-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul /volt Széchenyi-/ tér 9A szám) elől.
Utazás: kisautókkal
Ne feledjétek el szombat éjjel átállítani az óráitokat!
A gyalogtúra kiindulópontja Nagyaklos (Ocoliș) faluban van, a községháza közeléből.
A fenti képen javasolt útvonal könnyebben járható mint az, amit Tavaszy Sándor csapata tett meg 1937. július 4-én. Előbb a két teherautónyi csapat a Ronki-szorost járta be, majd azután vették célba a Zsidovinát.
Következzenek Tavaszy Sándor túraélményei erről a szakaszról (Tavaszy Sándor: Erdélyi tetők, Kolozsvár, 2003, pp.55-57.):
”Csak néhányan vállalkozunk tovább arra, hogy megmásszuk a hatalmas sziklavárhoz hasonló Zsidovina-hegy tetejét. Ez a kis csapat is nehezen, inkább az erkölcsi, mint a testi erőktől késztetve indul el a falun keresztül, s megy folyton emelkedő kerengő utakon a Zsidovina oldalán. Közben új és új néznivalók. Ha eddig be voltunk zárva, a szoros falai közé, most kitágul, és mindig jobban kitágul a látókörünk. Messzi kanyarog az Aranyos. Majdnem a szemünk előtt jön ki az Érchegységből. Amíg átvágja a Bedellői-havasok mészkőtömbjét, nagy erővel zúg tova, amint azonban leszáll a Zsidovina lábánál húzódó szélesebb völgybe, már csöndesebben, szenvedélytelenebbül folydogál Torda felé, mintha erezné, hogy már nincs több akadály előtte.
A Runki-szorost most felülről látjuk, a kanyarok közül kibomló részleteit, különös szeszélyes figuráit.
De van itt fenn is elég látnivaló! És egészen másnemű látnivaló, mert ennek a hegynek az anyaga is más, mint a Runki-szorosé. Míg a Runki-szakadék mészkő, elmúlt tengerek itt hagyott emléke, addig a Zsidovina anyaga csupa vulkáni eredetű. Ott a víz, itt a tűz dolgozott, mondhatnám művészkedett. Ez a két hatalmas elemi erő két különböző stílusban dolgozó művész. Ezért különbözik a Runki-szoros stílusától a Zsidovina-hegy stílusa. Vulkáni tuskók hevernek lábainknál. A hegynek az Aranyosra tekintő oldala tele van összetört trachitoszlopokkal, amelyeknek megmaradt részei sok helyen sorban állva, mint valami nagy harcokat kiállott katonák tétován várják sorsuk jobbra fordulását. Másutt apró kis kőboglyák állingálnak a gyepes tetőn szanaszét.
A román népmese ezt a helyet is megelevenítette. Régen valamikor hatalmas óriás élt ezen a hegyen. Itt volt égigérő oszlopos palotája, amelynek kapuját egy medve és egy oroszlán őrizte. Az óriás, ez a hatalmas úr, kegyetlenül bánt jobbágyaival, akik a közeli falvakban laktak. Dolgoztatta őket végkimerülésig. Ha nem volt megelégedve velük, akkor a medvéjét vagy az oroszlánját uszította reájuk. Egyszer Szent Illés-napja előtt arra kérték, hogy másnap ünnepelhessenek, templomba mehessenek, már csak azért is, mert féltek Isten haragjától, amely reájuk zúdul, ha ezt a nevezetes napot meg nem ünnepelik. Éppen szénatakarás ideje volt. Az óriás úr hallani sem akart a munka félbehagyásáról. Hiábavaló volt minden kérés és könyörgés, a jobbágyok kénytelenek voltak nagy félelmek és rettegések között is a szent ünnepen munkába állani. Az óriás maga személyesen ellenőrizte a munkát, s ocsmány káromkodások és szidalmazások között sürgette a szénagyűjtést. A legcsúnyább szavakat ejti ki az ajkán, amikor az ég megzendül, sötét felhők kerekednek, villámlik és mennydörög, de oly borzasztóan, hogy azt hitte mindenki, hogy vége a világnak. Az Isten haragjától félő jobbágyok a földre borulva imádkoztak. Így várták be az ítéletes idő elmúlását. Nemhiába vártak, egyszer csak az égzengés megszűnik, az eső eláll, a vihar elvonul, az ég kitisztul, a Nap ismét felsüt. Erre a jobbágyok is magukhoz térnek, felemelkednek s felnéznek, keresik a rettegett óriás égig érő várát. De nem találják sehol. Nagy megdöbbenéssel észlelik, hogy a hatalmas vár romokban hever, oszlopsorai összevissza vannak töredezve, falai szétomolva, s mintha tűz emésztett volna meg mindent, kormosan és feketén füstölög körülöttük minden. De nemcsak a vár. A várúr megszenesedett csontjai is szanaszét hevernek előttük. A szénaboglyák megkövesedve és a tűztől megfeketedve sorakoznak egymás mellett. De még több is történt. A két rettenetes fenevad is megkövesedve mered feléjük. Az egyik, a medve, a hegy lábánál, az oroszlán pedig valamivel tovább, az Aranyos partján mozdulatlanul bámul bele a vízbe: amint az út két szélén állottak, nehogy a jobbágyok megszökjenek a munka elől, – úgy és azon a helyen érte őket az Úr haragja.
Sajátságos és figyelemre méltó a román nép mesealkotó képzeletében az a tény, hogy a
legelhagyatottabb és a legtitokzatosabb helyeket, a legkisebb részletekig hogyan eleveníti meg, és hogyan visz bele a mozdulatlan es változatlan hegyekbe, völgyekbe, feltűnő kövekbe és sziklákba életet és mozgalmasságot. Látjuk ennél a mondanál is, de különösen feltűnik ez a sajátos tény a retyezáti Jorgován-mondánál. Még a meglevő elnevezéseket is felhasználja, s a nevek által jelzett helyeket, hegyeket és sziklákat is megszemélyesíti, s mint a mondák élő alakjait állítja be mesealkotó fantáziájába. Így elevenedik meg lelke előtt a hely, s nyer ezáltal a démonizáló személyesítés által titokzatosságot, sőt borzalmasságot.
Az órák teltek s lelkünk is tele volt már egy derült nyári napnak örömeivel. Igyekeztünk leszállani a Zsidovina tetejéről. Nem könnyen ment. Nehezebb volt lemenni a sok vulkáni tuskó és bombaszerű kő és kiálló szikla között, mint felmenni.”
A képes beszámoló legelején egy kép a természetjáró Tavaszy Sándorról:
A következő kép a Zsidovina tetején készült a fentebb leírt túra során, a szerző Balogh Ernő (1872-1969), és az Aranyos völgyét ábrázolja.
A következő képek a jelenbe hoznak, pontosabban 2016. november 20-án készítettem őket.
Az anyagot összeállította: Mezei Elemér