1892-ben Erdély címen, az Erdélyi Kárpát-Egyesület kiadásában, Radnóti Dezső szerkesztésében jelent meg a természetjárás meghonosítását célzó, tájaink természeti szépségeit bemutató első folyóirat, ami 1946-ban sajnálatos módon megszűnt. Az EKE – Kolozsvár 1891 úgy döntött, az egykori lap célkitűzéseit felvállalja: így jelent meg 2008. november 28-án a Szabadság mellékleteként a harmadik évezred első Erdély lapszáma. Azóta folyamatosan, minden hónap közepén jelentkezünk programajánlókkal, élménybeszámolókkal és bakancslistánkkal, azaz havi vázlatos túratervünkkel. Az újabb sorozat szerkesztője Tóthpál Tamás és Pál Gyöngyi, de külön köszönet jár Kerekes Editnek, a Szabadság újságírójának, aki lelkiismeretesen, gondosan igazgatja lapunk sorsának alakulását.

2018-ban ünnepeltük lapunk újraindításának 10-dik évfordulóját, amelynek apropóján kirándulóink, túravezetőink, szervezőink (tizenévestől hetvenesekig) vallottak arról: miért jó nekik túrázni? Íme ebből egy kis ízelítő.

"A Nagy-Bihar-túrán önkéntes „sepregetőként” kísértem a kissé lemaradt túrázókat, köztük egy egyetemista lányt, aki többször is fel akarta adni, vissza akart fordulni. Meggyőztem, hogy ne tegye, mert meg fogja bánni. Fent a csúcson megköszönte nekem, hogy „segítettem” neki feljutni, mert, mint mondta, ettől kezdve másképp fogja értékelni saját magát és azt, hogy hogyan lehet leküzdeni a fáradtságérzetet. Talán akkor jöttem rá ennek az önkéntes túraszervező tevékenységnek a fontosságára: lehetőséget teremteni másoknak, hogy eljussanak olyan helyekre, ahol esetleg még nem jártak, illetve véghezvigyenek olyan dolgokat, amelyek hitük szerint meghaladják vélt képességeiket, és rádöbbenjenek valós lehetőségeik határainak tágasságára." (Branea Róbert)

"Többször rendezek hagyományos/visszatérő túrát... Miért? A szeretett társhoz is naponta/többször visszatérünk... Ezen szokásunk a természetszeretetből merítettük." (Kiss János)

"Az ­Ökrök völgye egyik kedvenc kirándulóhelyünk lett. Felkeressük tavasszal, ősszel is. Más-más gyönyörködni valóval fogad, mintha folyton új ruhát öltene: tavasszal-nyáron a patak felett a zöld lombkoronák alagutat alkotnak, a sziklakatlant a vízesésnél beragyogja a napsugár, ősszel a tarka levelek színpompája lenyűgöző." (Pál Gyöngyi)

"2010 októberében az udvarhelyi EKE fotós túrát hirdetett Alsórákosra. Bár nem tartom magam igazi fotósnak, de olyan beharangozót írtak az udvarhelyiek a geológiai kincsesbányának nevezett Alsórákosról, hogy gyorsan bejelentkeztem. Hajnalok hajnalán indultunk, hogy napfelkeltére a település melletti bazaltoszlopokhoz érkezzünk. Csodálatos volt a szikrázó napsütésben a türkizkék tóban tükröződő sziklafal, mélykék ég, fény-árnyék játéka, színek tobzódása!" (Kovács. D. Zsuzsa)

"Minek nevezhetném magam... Fiatal, gondtalan csavarnak az erőműben, aki úgy döntött, néha kilép a rutinból. A mindennapok nehezen mozgatnak meg, nem adnak elég teret, lehetőséget. A város sokszor fullasztó és kimerítő. Menekvés. Kárpótlás. Elevenség. Az EKE ezt is jelentheti, nekem ezt. Nem vagyok élsportoló, félre ne értsenek! A mozgáshoz és természethez érzelmileg kötődöm. Mert sportolni csakis úgy lehet, ahogyan azt az EKE is elgondolja, szoros fonódásban a természettel, az élő környezettel." (Pánczél Kata)

"Tavaly a Jókai 30 km-es gyalogos változatára neveztem be. Este már alig bírtam lejönni a Székelykőről, megfogadtam, hogy én oda soha többé fel nem mászom. Fél év múlva ismét a Székelykő csúcsáról fotóztam Torockót, a következő Jókain alig volt gondom az ereszkedéssel. Idén a Jókai után kipróbáltam a kerékpáros Vasvári 100-at, és azt hittem, ott pusztulok a Havasnagyfalu előtti emelkedőkön. Hogy aztán szinte transzban guruljak le Jósikafalvától Kiskalotáig." (Szabó Tünde)

"Két éve, hogy István barátommal a régen tervezett retyezáti túrát sikerült tető alá hoznunk. Nagy lendülettel – és hátizsákkal –, ragyogó időben kapaszkodtunk fel a Bukura-tóhoz. A Föld gravitációját hasznosítva „ejtettük” zsákjainkat a fűre, és megkezdtük a sátrak felhúzását. Ilyenkor mindent ki kell rámolni a hátizsákból, mert a legalján szokott lenni a sátor és hálózsák. A zsák minden tartalma a fűre kerül, és következhet a sátorverés. Ez minden környező jelenségről elvonja a figyelmet, így volt ez akkor is. A nagy igyekezet közepette arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögött a zsákom mellett műanyag zacskó zizeg. Hátrafordultam, úgy másfél méterre mögöttem egy róka, fiatal, szép fényes bundájú, éppen az élelmiszeres zacskót „tanulmányozta”, és a kolbászt tartalmazó csomagot próbálta elvinni. Mondtam neki, hogy miért viszi, hiszen nem az övé! Erre óvatosan lerakta a fűre és pár métert eltávolodott. Gondoltam, érti a szavam. Biztonság kedvéért mindent visszaraktam a hátizsákba és folytattam a sátorverést. István is „bebiztosította” az élelmiszeres csomagját. A vendég róka nem tágított, ott téblábolt a közelünkben, nem távolodott 8-10 m-nél messzebbre. Tőlünk 5-6 m-re le is feküdt, és elnyújtott lábára fektetve fejét még aludt is egyet." (Farkas György)