2020. március 13.
Szerző: Veres Ágnes
Az ott szerzett nagyon kellemes tapasztalatok alapján döntött úgy az EKE – Kolozsvár 1891 szervezőcsapata, hogy megpróbál a kolozsváriaknak és a környékbelieknek is egy hasonló rendezvényt biztosítani. Az ötlet tehát megvolt, de a teljesítménytúrákhoz hasonlóan nevet is kellett társítani a rendezvényhez. Ki sem lehetett volna erre méltóbb, mint Hangay Oktáv, az első erdélyi síklub alapítója, aki pontosan 125 éve, 1895-ben hozta létre az első Kolozsvári Síklubot a Kereskedelmi Akadémia hallgatóiból. Fővédnöknek Jeszenszky Gézát, Magyarország korábbi külügyminiszterét, a Magyar Sí Szövetség korábbi tiszteletbeli elnökét kértük fel, aki lassan 70 éve sízik és unokáival együtt részt is vett a versenyen. Hogyan kell elképzelni egy ilyen családi síversenyt? Itt nem számít a kor, csupán a résztvevő családtagok száma. Fontos az, hogy különböző generációk képviseltessék magukat: szülők–gyerekek, nagyszülők–szülők–gyerekek vagy akár nagyszülők–unokák. A cél ezúttal nem az egyéni győzelem. Egy csapattag versenyideje a többiek idejét erősíti, a tagok idejét összeadva alakul ki a család ideje. Akár ketten vannak, akár hárman, négyen, öten vagy még többen, egy a cél: együtt tenni a győzelemért. De nem csak azért, hiszen nem feltétlenül a győzelem, hanem a részvétel a fontos.