CÍMLAP
Gondolatmorzsák és emlékcseppek túravezetőink, EKE-tagjaink, önkénteseink, túratársaink tollából, hogy megszínesítsük a bezártság komor pillanatait.
Aggodalmaskodás helyett a lehetőségekre koncentráljunk
Kismihály Boglárka, EKE irodavezető: Az elmúlt hetek minden egyes órájában szembejött velem a bezártság motívuma, így nem tudok elégszer hálát adni azért, hogy a „karantén” végtelennek tűnő napjait falun tölthetem szüleimmel. Hiszen ha az utcára nem is (vagy alig-alig), legalább a kertbe, az udvarra kisétálhatok, magamba szívhatom a nyíló virágok mámorító illatát, a tavasz üdítő fuvallatát, a nap meleg sugarait. De mi van azokkal, akik tömbházlakásuk falai közé vannak bezárva a nap 24 órájában? Akiknek a szabadban eltöltött idő az erkély néhány négyzetcentiméterére korlátozódik? Akiknek lételemük a természetjárás, a hétvégi kirándulások rendszeressége, az állandó testmozgás és a közösségben eltöltött órák, most viszont magányra ítéltettek? Összeszorul a torkom, amikor eszembe jutnak azok az idősebb EKE-tagok, akikkel az elmúlt napokban beszélgettem, hiszen legtöbben nem is a vírussal kapcsolatos félelmüket fejezték ki, hanem a bezártság okozta tehetetlenség szorongató érzéséről sóhajtoztak. A tucatnyi negatív történés ellenére viszont sokan közülük nem keseredtek el, hanem inkább leleményesen kezelik az önkéntes szobafogságot, és bepótolják azokat a teendőket, amelyekre eddig nem volt idejük. Én is eldöntöttem, hogy megpróbálom kizárni a pánikkeltő hírek áradatát és aggodalmaskodás helyett inkább a lehetőségekre koncentrálok. Felemelő látni, hogy sokan mások is így cselekednek, mindenki próbál összefogni, egymást segíteni, hogy átvészeljük ezt a bizonytalansággal és kihívással teli időszakot. Persze nekem is eszembe jutnak a teljesítménytúrák stresszes, ám euforikus pillanatai, az őszi terepmunkák különleges napjai, amikor a természet pompázatos színeiben gyönyörködhettem, és a márciusi síversenyek izgalmai is elevenen élnek bennem, amikor még nem is sejtettük, hogy pár nap múlva egy számunkra ismeretlen világba csöppenünk. Egy olyan világba, ahol korlátoznunk kell tevékenységünket, szabad mozgásunkat, kirándulásaink és teljesítménytúráink szervezését. Pedig a síversenyek fáradalmait kipihenve, az Excel-táblázatok nyilvántartásait tökéletesítve gőzerővel neki akartunk kezdeni a Jókai szervezésének. Most viszont az elvégzett teendők kipipálása és a még hátralevő n számú feladat feljegyzése helyett itt ülök a szobámban és abban reménykedem, hogy mielőbb feloldják a korlátozásokat. Addig is próbálom értékelni a családommal töltött pillanatokat, bepótolva azt a kimaradást, amit az elmúlt 4 és fél évben szépen felhalmoztam. A kolozsvári EKE tevékenysége pedig nem áll le teljesen: habár túrákkal egyelőre nem tudunk előrukkolni, a háttérmunkát folytatjuk, és néhányszor megpróbáljuk virtuális kirándulásokra kalauzolni túratársainkat. Titeket is arra buzdítunk, hogy ne csüggedjetek a sarokban porosodó bakancs és túrabot, vagy a garázsban magányosan heverő bicikli miatt, hanem idézzétek fel legszebb túráitok emlékeit és képzeletben tapétázzátok ki velük szobátok falait, hogy minden nap legyen, aminek örülnötök.
Az a medvehagymás pesztó...
Kasza Izabella, EKE-tag: Óévbúcsúztató és újévköszöntő terveim között a túrázás és természet felfedezése mindenképpen listavezetőként volt jelen. Emlékszem a januári józanító túránkra és az ezt követő kirándulásokra, ahol örültünk a szikrázó napsütésnek és lelkesen terveztük a következő hónapok programját, dátumokat jegyeztünk fel... Aztán hirtelen márciusban, világjárványban, az összes túrázási tervem megbukott. A karantén első idejében még azon gondolkodtam, miként lehetne mégis egy-egy túrán részt venni és élvezni az első hóvirágok megjelenését, hogyan tudnék mégis friss, saját kezűleg szedett medvehagymából pestót készíteni, tavalyi túránkon ugyanis annyi medvehagymát szedtem, hogy egy évig saját készítésű pestót ettem. Ennek helyét viszont most átvette a szabályok betartásának szükségessége, illetve az egymás iránti felelősség felvállalása.
Vágyakozva figyelem a természet ébredését és virágzását, az EKE körleveleket, hirdetéseket és biztatásokat, örülök a telefonos és online kapcsolat lehetőségének, ezáltal megoszthatjuk egymással azt a sürgetően hívó érzést a természet részéről, amelynek hangját most nagyon erőteljesen halljuk. Éppen ezért nagyon-nagyon várom, hogy a túracuccokat elővéve újra együtt fedezzük fel az ismert és kevésbé ismert helyeket, hogy nevessünk a vicceken és a régi kirándulós történeteken, hogy újra együtt lehessünk fiatal és kevésbé fiatal túratársainkkal, végül pedig, hogy együtt írjuk tovább a történetet.
Hiányzik hívásod: jönnél-e önkéntesnek?
Lőrincz Beáta, önkéntes: Mi az, ami hiányzik? Az, hogy felhívjon a barátnőm és azt kérdezze: „jönnél-e önkéntesnek a következő teljesítménytúránkra?”, majd azt feleljem: „igen, persze!”. Hiányzik a közös túrázás, az, hogy beszívjam a kristálytiszta levegőt útban a Vigyázó felé, vagy elakadjon a lélegzetem a Menyasszony fátyla vízeséshez érve. Az, hogy Istenszékére tartva, vadregényes tájakon nyugtassam a tekintetem és mindeközben a barátaimmal felfedezzük a túraösvények rejtelmeit. Mindaz, amit a túrázás adott, most sokkal jobban felerősödött, és ráeszméltem: többet kaptam, mint gondoltam. Átértékelődött bennem a szabadság kérdése és érzése. Tavaly megtapasztalhattam a teljesítménytúrák kalandos történéseit. Benézhettem a kulisszák mögé, amikor sok-sok önkéntessel együtt előkészítettük a Jókai teljesítménytúra rajtját a gyalogosok és ultramaratonosok számára, vagy amikor az utolsó résztvevő is beért a torockói célba. Az első Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra útvonala sem hagyta lankadni a kerékpárosokat, sőt a gyalogosoknak is új élményekkel szolgált. A jelenlévők megismerhették a Bánffy által annyira kedvelt erdélyi tájak csodáit, majd a célban gulyás várta őket méltó jutalmul. Most hiányzik a vonatút a Révi-szoros irányába egy szikrázóan napos szombati reggelen, vagy az, hogy a kilátókon megpihenve ámulatba ejtsen az ébredő természet. Ez mind hiányzik, de hevesen bennem élnek az emlékek, és ez erőt ad, így előre nézek, amikor újra együtt kirándulhatunk, teljesítménytúrázhatunk, csak ki kell várnunk.
Virtuális bazsarózsatúra Mezőzáhon
Kovács D. Zsuzsa, túravezető: Világjárvány, kijárási tilalom, mit lehet ilyenkor tenni? Hát sok mindent… Például azt, amire sohasem volt elég időnk eddig. Vagy képzeletben végigjárni a tervezett és a járvány miatt elmaradt kirándulás útvonalát. Most ezt tettem én is. Április végére terveztem egy kirándulást a mezőzáhi keskenylevelű bazsarózsákhoz, amit aztán még az áprilisi program megjelenése előtt egy nappal a járványra való tekintettel töröltettem, ezért alig tudott róla néhány személy. Virtuális kirándulást teszek hát a bazsarózsákhoz, ahol már többször jártunk, szebbnél szebb fényképek is készültek. A Maros megyei Mezőzáhon találjuk a Paeonia tenuifolia L. néven jegyzett, nálunk mezei (vagy sztyeppei) bazsarózsaként ismert virág egyetlen európai rezervátumát. Csak néhány napig lehet megcsodálni ezt a természeti szépséget, ugyanis három hét a virágzás ideje. A keskenylevelű bazsarózsa évelő növény, gyöktörzséről gumósan vastagodott gyökerek indulnak, amelyek szervesanyag-készlete elősegíti a nagytermetű növény korai virágzását. A szár egyenes, 10–50 cm magas, kopasz, egyvirágú, ritkán kétvirágú. A sztyeppei bazsarózsa védett virág, szigorúan tilos leszedni, csak fényképezni szabad. Akinek van kedve és lehetősége, keresse fel az EKE honlapját, virtuális kiránduláson gyönyörködjünk a csodaszép virágokban és reménykedjünk, hogy nemsokára a valóságban is kirándulhatunk.
Emlékdiáim: az első karácsony fényképezőgépe
Farkas György, túratárs: Már három hete csak az ablakomból figyelem a természet igyekvését a virágbontás és rügyezés felé. Igaz csak akkor, amikor van rá időm. Lehet, furcsán hangzik, de napjaim néha túlságosan rövidnek tűnnek. Ennek pedig a forrása és okozója: Édesapám. Annak idején, jó hét évtizeddel ezelőtt, egy kommandói túra alkalmával (ahová éppen keresztelni ment) azt mondotta nekem: „fiam, ha halálod napjáig szeretnél valami értelmeset és szórakoztatót tenni, akkor válassz olyan elfoglaltságot, amely lehetővé válik számodra akkor is, ha szobafogságra jutsz.” És íme, itt van ez a fránya kór, amely pont ezt teszi velünk. Amikor megkérdeztem, mire gondol, azt mondta: „a teremtett világ szépségeit örökítsd meg!” Így került az első karácsonykor a fa alá – amit nota bene együtt kerestünk meg és vágtunk ki a papolci erdőből – egy Contax fényképezőgép. Abban az időben csak fekete-fehér filmes világ volt, és a gép mellett egy kis csomagban ott volt az első film, amit együtt fűztünk a Contaxba. Így indult az a gyönyörű évtizedes út, amelynek részese lehettem. És most is azzal bíbelődök. Ugyanis ebben a szigorú időben a fő tennivaló az évek óta halogatott régi képek és diapozitívok digitálissá varázsolása. Szándékosan nem írtam átalakítást, mert a régi képek nem csak munkát – vélem én hasznos és értelmes munkát – adnak, hanem a tudásszerzést és a memória tornáztatását is megteszik, mialatt a néha nagyon elszíneződött és fakult képeket valóssággal újravarázsolja az ember. A napokban így kerülnek terítékre a régi hegyjárások és sátoros túrák képei mellett az emlékek is. Ragyogó alkalom erre ez a kötelezően négy fal között eltöltött idő. Sorra készítem el a zenével és kevés magyarázó szöveggel megspékelt, bemutatásra is használható diasorozatokat, amelyeket néha esténként magamnak is levetítek. Így most készen állnak a Dolomitok Via Ferrátái megmászásának, a Retyezát téli és őszi túráinak, a Magas Tátrának, a Fogarasi havasok gerinctúráinak, a Radnai havasok sátoros napjainak a sorozatai. Este igaz, néha már a színeket kezdem összekeverni, de az élmény fantasztikus. Záró gondolatként azt mondom minden természetjárónak, aki fényképez is (és melyik természetjáró nem készít fényképet?), hogy használja ki ezt a ragyogó alkalmat az élmények felelevenítésére és a képanyag rendezésére. A természet majd a jövőben minden bizonnyal megismétli a megújulás minden fázisát, akkor meg maradéktalanul élvezni fogjuk mindazt, amit az idén nincs lehetőségünk megtenni. Ne csüggedjetek, és ne feledjétek: „Szemeimet a hegyekre emelem,/Onnan jön az én segítségem…” (121. Zsoltár)
A cikk elérhető a Szabadság weboldalán ide kattintva.