Az 1989-es események után Kolozsváron az újraindult EKE-ben a tagság nagy tervekkel és nekibuzdulással szerette volna folytatni elődeink minden tevékenységét. Különböző szakosztályok alakultak (egyesek sajnos csak tervek maradtak), folytak a tervezgetések, ki, ahogy tudott, odaállt vagy éppen gátolta a tevékenységet, sokan még most sem tudják levetkőzni az elmúlt időszak ideológiai nézeteit, beidegződéseit, megszokásait. Ennek szellemében az EKE 1993-as Merza Gyula megemlékezését követő napon, a december 12-i kirándulás alkalmával alakult meg újra a Lépésmérő Társaság (LMT) is.
A társaság új elnöke, Fazakas Ferenc ekkor kezdte meg munkáját, melyet később Bagaméri Béla vett át. A kezdeti lelkesedés lanyhulni kezdett. A tagság, úgy látszik, nem értette meg a dolog lényegét, vagy kényelemből nem akartak (nem tudtak?) az aelnökkel lépést tartani. Fazakas Feri azóta is szorgalmasan méri lépésmérőjével a túrák hosszát. A tagság egy része, baráti beszélgetések alkalmával gyakran emlegette, hogy jó volna folytatni ezt a szép hagyományt. A tervezgetéseket tett követte:
Kolozsváron 2002 augusztusában újraindult a Lépésmérő Társaság. Új vezetőséget választva, új alapszabályzat-tervet dolgoztak ki, új célokat tűzve a tagság elé.
Átlapoztam az Erdély című folyóiratot, felidéztem az édesapám által régen mesélteket, amit megtudtam a társaságról, azt megosztom az olvasókkal is.
1908-ban kezdődött, amikor dr. Tompa Kamil ügyvéd svájci útjáról egy pedométert (lépésmérőt) hozott. Tompa Kamil szeretetre méltó, vidám egyéniségével kis kiránduló társaságot toborzott maga köré, mely a lépésmérővel figyelte a lépésekben megtett utak hosszát, nagyságát.
Közbejött az első világháború és az azt követő nehéz időszak. Az EKE tevékenysége nem szakadt félbe, bár csökkentett tevékenységgel, de igyekeztek a tagsággal az összeköttetést gyűlések, kiránduló tervek, folyóiratuk és hírlapi közlemények útján ébren tartani. 1916-ban jelenik meg a Gyilkostói-kalauz (Vákár P. Arthur tollából), Ugyanezen évben gr. Lázár István elnöklete alatt csendben megülték egyesületünk fennállásának 25. évfordulóját. 1919 nyarán ünnepelték meg az 1918-ban tatarozott kolozsvári bükkerdei Bercsényi-menedékház tízéves fennállását.
1922. április 18. bükki kiránduláson Merza Gyula javasolta, hogy e kis kiránduló csoport, mint EKE Lépésmérő Társaság (LMT) működjön. Javaslatát elfogadták, és Merza Gyulát megválasztották elnöknek. Ez a lelkes csapat kirándulások szervezésével, irodalom- és természetszeretetre való neveléssel egy űrt pótolt a háború utáni EKE tevékenységében. A jó humorú, vidámságot, tudományokat, irodalmat kedvelő társaság hasznos szolgálatot tett a Bükk látogatottságának, a virágkultusznak és a Kolozsvár környéki kirándulóhelyek népszerűsítésének.
Merza Gyula 1930-ban így ír: Különben kisebb társas kirándulások az új impérium óta sehol sem szüneteltek napjainkig, múzeumunk vonzereje pedig éppen nem csökkent. Mi sem bizonyítja jobban az egyesület létét és tevékenységét, mint a választott elnökök sora 40 év alatt: gr. Bethlen Bálint (1891–1899), br. Feilitzsch Arthur (1899–1906), Heppes Miklós (1906–1908), gr. Lázár István (1909–1920), dr. Haller Gusztáv (1920–1923) és dr. Szádeczky Gyula, (1923–1930) akik a tisztikar élén az EKE céljait a legnehezebb viszonyok között is megvalósítani törekedtek.
Tehát az EKE tevékenysége nem szakadt meg még az I. világháború és az ezt követő új rendszer alatt sem. Rendszeres kirándulásokat szerveztek: 1926-ban már több mint 40-et, 1927-ben 65-öt, 1928-ban 126-ot, 1929-ben 204-et, nem is szólva a kisebb-nagyobb magánkirándulásokról. A kolozsvári Bükkerdei Bercsényi turistaházban 1926-ban ünnepelték az EKE 35., 1927-ben a Kárpát-múzeum 25. évfordulóját, majd később a turistaház fennállásának huszadik évfordulóját. Ugyanakkor választották kedvenc virágjukat, a Gencianát (enciánt) a Lépésmérő Társaság jelképévé.
Kirándulásaikat nem csak Kolozsvár környékére rendezték, hanem a Tordai- és Túri-hasadék, Torockó a Székelykővel, Runki-szoros, Dobrin, Vlegyásza, Révi cseppkőbarlang, Dregán-völgy, Kiskapus, Pányiki-szoros, Kolozsfürdő, Marosújvár, Gyerőffy-szöktető, a Negoj hegység, Remetei-sziklaszoros, Leányvár, Bátory-hegy, Szénafüvek, Szkerisorai-jegesbarlang, Szamosbazár, Csodavár, Oncsászai-barlang, Detonáta és több székelyföldi körút is szerepelt az úticélok között.
Merza Gyula Az EKE története 1891–1930 című írása, ahonnan az adatok nagy részét merítettem és a régi tagok írásai, visszaemlékezései, fényképei és a korabeli újságcikkek mind ezt a tényt igazolják.
Az EKE 1930-as hivatalos újbóli bejegyzése után dr. Tompa Kamilt EKE-alelnöknek és turistaházi gondnoknak választják. A társaságot nemcsak az elért eredmények érdekelték, hanem az egymás iránti bensőséges kapcsolat kialakítása, a természet iránti tisztelet és szeretet vezérelte mindannyiukat.
Végezetül ezt a kapcsolatot tükrözendő, idézünk Merza Gyula verséből, melyben a Tompa-pihenő 1934. június 24-i felavatása alkalmával a társaság tagjairól, Tompa Kamilról és társairól ír:
Tizenöt év óta klubunk
Címén folyt kirándulásunk,
Több millió lépést téve
Pedométer által mérve. (...)
S e sorok a Mátyás Házban
Az EKÉ-nél levéltárban
Hirdessék, hogy Tompa, Cseke
A Bükkerdőt, hogy szerette…
S menházunkat hűn kezelte.
HÁNY LÉPÉS A FŐTÉRTŐL…
Árpád-csúcs 14.474 lépés (11 km)
Bátori-hegy 17.073 lépés (14 km)
Csiga-domb 12.658 lépés (10 km)
EKE-forrás 13.690 lépés (11,5 km)
Jósika-kilátó 10.625 lépés (8,5 km)
Kis Magura 15.294 lépés (13 km)
Leányvár 11.306 lépés (9 km)
Nagy Csolt 24.285 lépés (17 km)
Páter-forrás 16.438 lépés (12 km)
Szent Pál-tető 7.070 lépés (6 km)
Váradi István
