2020-as tisztújító közgyűlés
Időpont
Szervező
EKE – Kolozsvár 1891

Kedves tagtársak!
 
Amint a szeptember 13-án megjelenő túratervben is olvashattátok, október 17-én fogjuk megszervezni tisztújító közgyűlésünket, ugyanis a 2020-ban választott elnökség mandátuma idén lejár. Emellett úgy döntöttünk, hogy a 2020-ban módosított alapszabályzatot lerövidítjük és leegyszerűsítjük, hogy jobban segítse az egyesület működését. Mivel a gyűlésen csak röviden tudjuk ismertetni ezt a tervezetet, kérünk, hogy olvassátok el, vessétek össze a régivel, és ha bármilyen javaslatotok lenne, azt írjátok meg még a gyűlés előtt. A jelenleg hatályos alapszabályzatot, valamint az idei tervezetet ide kattintva tudjátok elolvasni.

Minden 18-dik életévét betöltött tag szavazati joggal rendelkezik, amennyiben a 2023-as évvel bezárólag befizette tagdíját. Hamarosan meg fogjuk osztani a szavazatra jogosultak listáját is, hogy tudjátok leellenőrizni, szerepeltek-e rajta. Mivel az alapszabály értelmében a szavazóképes tagok egynegyede részt kell, hogy vegyen a közgyűlésen ahhoz, hogy az döntőképes legyen, nagyon fontos, hogy minél többen ott legyetek (közel 60-an), máskülönben újabb gyűlést kell összehívnunk.

Az új alapszabály-tervezet értelmében három tagból fog állni a vezetőség: elnök, alelnök, titkár. Ha a tagok közül valakit megfelelőnek tartotok egy tisztség betöltésére, kérünk, e-mailen küldjétek el az illető személy nevét, a funkciót, amelyre jelölnétek és egy rövid indoklást. A cenzori bizottságnak három tagból kell állnia, közülük pedig egy személynek mérlegképes könyvelőnek kell lennie, ebben az esetben szintén várjuk a jelöléseket.

A közgyűlés időpontja tehát október 17., csütörtök 18 óra, a helyszíne pedig az Apáczai-líceum díszterme.
Előre is köszönjük közreműködéseteket és szeretettel várunk a gyűlésre.