A Gyalui-havasok déli részén, Alsóaklos (Ocoliş) és a Podságai-szoros (Cheile Poşegii) között, a Bélavártól (Scăriţa-Belioară) délre, az Aranyos- völgyétől északra két hatalmas sziklafal emelkedik az égnek, a Vultureasa és a Vulturese. Aki arra téved, megtorpan az óriási sziklafalak láttán, hatalmas sas kitárt szárnyaihoz hasonlítanak. Talán innen a nevük is, vagy talán valamikor éppen a sasok otthona lehetett a kopár sziklabérc.
Hiába keresgélünk jelzett turistautak után, még ösvényeket is alig találunk. Egyetlen régi jelzés, egy piros háromszög elmosódott nyomaira bukkantunk csupán, mely az Aranyos völgyéből indul, valahol Aranyoslonka (Lunca Arieşului) mellett, a Vultureasa gerincén keresztül, a Muncelu gerincre, majd a Bélavár alá vezet. De az ösvényt már nem nagyon használják, mert a kirándulók inkább a Podsága-völgy felől közelítik meg a Bélavárt. Talán a Bélavár népszerűsége vonja el a figyelmet ezekről a csodálatos sziklákról, erről a vad, romantikus tájról, pedig szépségben nyugodtan felveheti a versenyt a Bélavár sziklaormaival.
Október 16-án, az esős, borús idő ellenére a Vultureasára indultunk, ezt a kirándulást EKE vándortábor előzetesnek szántuk a 2011-re tervezett alsójárai táborhoz. Kolozsvárról indultunk mikrobusszal az Aranyos völgyébe, a főútról letértünk a 4 km-re levő Alsóaklos (Ocoliş) faluig. Túránkat innen kezdjük Vlád Pali túravezetővel. A Craca patak melletti szekérúton indulunk el a völgyön, egy darabig még a falu házai között, majd a házak elmaradnak, nemsokára egy hídhoz érünk, ahol az út kettéválik. Jobbra, a patak mellett egy keskeny ösvényben folytatódik, mi balra térünk. Utunk enyhén emelkedik, az oldalakat erdő borítja, 45 perc után ismét egy elágazás van. A jobbra kanyarodó ösvény a Vultureasa szikláinak az aljába vezet. Mi továbbmegyünk egyenesen előre, egy nagyobb tisztásra érünk, egy faházikóhoz. Tovább haladunk nyugati irányba, tágasabb rét következik, szemben velünk süveg alakú, erdő borította magas csúcs, tetejében erősítő torony, ez a Măgura (989 m). Itt is szalmafedeles faházikók, kerítés és fák, egész csinos, szép a kinézésük, bár embert nem látunk sehol. Lehet, hogy már nem lakik itt senki, vagy csak nyári időszakban jönnek ide állatokat legeltetni. Egy fakereszten piros háromszög jelzést találunk. Ez a jelzés, ahogyan a Gyalui-havasok térképén régi, nehezen követhető jelzésnek van feltüntetve, kelet-északkelet irányban a Vultureasa gerinc felé tart. Arra folytatjuk utunkat, az ösvény eleinte enyhén, majd egyre meredekebben emelkedik, a jelzés elég jól látható ezen a szakaszon, a ritkás nyírfaerdőben. Mind magasabbra jutunk, s ahogy haladunk felfelé, mind jobban kinyílik a táj, nyugat felé a Măgura csúcs már messze alattunk van. Elérjük az erdő szélét, tovább már egy köves, sziklás részen kapaszkodunk felfelé, a Vultureasa tetejére. Kicsit megpihenünk erőt meríteni a csúcs előtti utolsó meredek szakasz megtételéhez, hiszen már majdnem 4 órája úton vagyunk.
Végre felérünk a tetőre. Csodálatos panoráma fogad, mely bőven kárpótol a fáradságért. Dél felé, alattunk körív alakban a Vultureasa hatalmas sziklafala, előttünk két erdőborította, kisebb csúcs, a Mesteacănului (899 m) és a Jidovina (906 m), azon túl az Aranyos völgye. Sajnos az idő felhős, így nem tiszta a kilátás. Már jártunk máskor is erre, ezért tudjuk, hogy szemben a Vidalykő és a Bedellő gerince zárná a kilátást, így csak sejtjük a körvonalaikat a felhőkben. De így is különlegesen szép a látvány, szinte a felhők felett vagyunk. Messze lent a völgyben Alsóaklos, ahonnan indultunk. Észak felé három meredek szikla, alattunk mély szakadék, óvatosan sétálunk el felettük. Nyugatra mélyen lent a Podsága-völgy és sziklaszoros. A völgy kissé megtörik, észak felé fordul a Bélavára irányába, látszanak a völgyben Felsőpodsága házai. Észak felé a Muncelu gerinc és mögötte a Bélavár sziklafalai. Keleti irányba követjük a piros háromszöget az erdő széléig, ahol szomorú látvány fogad, a meredek keleti oldalon hatalmas fákat döntött ki a vihar. Ez 2007-ben történhetett, abban az évben a sajtóban is megjelent, hogy Alsóaklós környékén leégett egy erdőrész. Annak a nyomait látjuk, villám gyújthatta fel és a szél dönthetett ki óriási fákat. Itt elhagyjuk a piros háromszög jelzést, amely a Muncelu gerincen keresztül a Bélavár alá vezet, kelet felé fordulunk, és egy ösvényen próbálunk leereszkedni a meredek oldalon, bár utunkat megnehezítik a kidőlt, félig-meddig már elkorhadt fatörzsek.
Lassan túljutunk az erdőn, az ösvény most már füves oldalon ereszkedik, ahonnan ismét az Aranyos völgyének csodálatos látványa tárul elénk. Elhaladunk néhány szalmafedelű házikó mellett, majd egy szélesebb ösvény levezet a patakvölgybe, miközben újból megcsodálhatjuk a patak túloldalán a Vulturese meredek sziklafalát. Innen a völgyet követve rövidesen elérjük a már említett hidat, zárván vadregényes körtúránkat. A patak mentén haladunk tovább Alsóaklosra, ahonnan mikrobuszra ülünk és hazaindulunk Kolozsvárra. Úgy 15 km-t tettünk meg gyalog, 720 m-es szintkülönbséggel.
Pál Gyöngyi
