Sztánától az Almási várhoz

Több száz vár, várkastély és templomvár, erődtemplom létezik Erdélyben. Ezek nagyrésze csodálatos környezetben lévő, alig ismert rom, csekély vármaradvány – sokat ezek közül csak a régészek ismernek. Az idő vasfoga kegyetlenül pusztítja őket, köveik egy részét elhordták, történetük mind jobban az idők homályába vész. Egy ilyen romos, régi várat kerestünk fel május 18-án, a Váralmás melletti Almási-várat, vagy ahogy még nevezik, Dezső-várat.

A túrát Szőcs János vezette, több mint húszan vettünk részt. Reggel a 8 órai vonattal indultunk Kolozsvárról, egy óra az út Sztánáig erdő borította dombok, füves legelők mellett, igazi kalotaszegi tájon. Leszállunk a vonatról, balra az állomás épülete. Nyugat irányába indultunk a sínek mellett egészen az alagútig. Faragott jelzőtábla igazít útba: Sztána, Kispetri, Kós-villák, „100 éves somliget”, Csigadomb. Itt 1900-tól kialakult egy nyaralótelep, ahol főként módos kolozsvári polgárok építtettek villákat. Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Ká­roly (1919–1996) háza, az eredetileg hétvégi háznak tervezett, mesebeli kastélyra emlékeztető Varjúvár, amely az ismert tervező, grafikus, néprajzkutató, Kalotaszeg kitűnő ismerője, író és politikus alkotóműhelye lett. A környezet csodaszép, nem véletlenül választotta Kós Károly ezt a helyet. A falu maga 3 km-re van a vasútállomástól a vasút túloldalán.
Meleg, szép, nyárias idő volt, az ösvényt akácvirágtól roskadozó bokrok szegélyezték. Az alagúttól északra tértünk a Sztánára vezető útra. Rövid emelkedő után a távolban előbukkant a Vlegyásza, csúcsán hófoltokkal. Mögöttünk, délre, a Riszeg-tető, Kalotaszeg legmagasabb pontja (748 m), tavasszal a névadó henye boroszlán (riszegvirág) édes illata bódítja az arrajárókat. Előttünk hosszan látszik a Sztána-patak völgye, ha tiszta az idő, a távolban egy dombtetőn megpillanthatjuk utunk célpontját, az Almási-várat. Nemsokára felbukkantak Sztána házai. Régi EKE-társunk, Osváth Lajos kalotaszegi tájházát és gyűjteményét tekintettük meg, kalotaszegi festett bútor, színes kannák és tányérok mellett sok érdekes, hagyományos és hasznos háztartási kelléket láttunk. Sztána alacsony kőfallal körülvett református temploma a falu központjában fekszik. Építésének idejét nem ismerik biztosan, első ismert átépítése 1640-ben történt. 1836–38 között bővítették, átalakították, háromszintes tornya 1876-ból való. Mennyezete, mint általában a kalotaszegi templomoké, kazettás.
Elhagyva a falut, a sztánai szőlősdomb felé iramodva elértük az erdőt. Itt hamarosan ráálltunk az ösvényre, ahol tavaly újították fel a turistajelzéseket a kolozsvári ekések a minden augusztusban sorra kerülő hagyományos Kós Ká­roly-teljesítménytúra útvonalán. Szép erdei úton haladtunk egy darabig, majd balra legelő következett, elhagytunk egy villámsújtotta fát, balkéz felé a távolban a Meszes-gerinc látszott, majd ismét erdőben haladt az ösvény, és nemsokára felbukkant előttünk az Almási-vár megmaradt öregtornya. Régi szekérúton jutottunk fel a várhoz egy kis sziklaszoroson keresztül, onnan kanyargós erdei út vezet az egykori várudvarra. Körbejárjuk a megmaradt romokat, megcsodáljuk az idővel dacoló vastag kőfalakat és a magas tornyot. A növényzet sok helyen sűrűn benőtt mindent.
A vár a sztánai vasútállomástól csak 8 km-re van, a Váralmás falutól keletre húzódó Várhegyen. Újabb kori írásokban Dezsővár, a régi oklevelek Almásvára néven emlegetik. A torony magassága 20–22 m, emeletenként 4 rend szobával. A torony déli oldalát lerombolták, ám a másik 3 oldala ma is zárt. A község felőli falának szélessége 10 m, falvastagsága 3 m, belvilága 3,65 m széles. A torony hátulsó oldala 18 m széles. Maga a vár kőfallal kerített felső és alsó várból állott. A ma is álló torony a felső vár egyik bástyája, az alsó várat egészen elhordták. A várfalak nyomát ma már csak sejteni lehet.
A vár keletkezésének előzményét az almásmonostori apátság képezi, melyet a Benedek-rendiek alapítottak, már 1238-ban emlegetik. Almásmonostor az 1242-i tatárjárás áldozatául esett. A vár építésének ideje ismeretlen, de már 1370-ben Nagy Lajos király Bebek Györgynek adományozza. Egy 1434-ben Bázelben kelt okmány említi Dezsőfalvát.
Visszafelé a Sztána-patak völgyén jöttünk Kispetri irányába. A dombok között megbújó kis falucskába vezető földút elég gyenge minőségű, de a falu fekvése, a gyönyörű parasztházak, a csend és nyugalom igazi jelképe lehetne. A hajdan népes Kispetri lakossága ma már kétszáz alá apadt (165 volt 2002-ben). Kispetri hogyan lett hétvégi falu, azt kevesen tudják. Talán azért, mert vannak emberek, akik a várostól távoli csendet keresik, hétvégi otthonokra vágynak, házakat vesznek, és oda járnak pihenni.
Kispetritől 3 kilométernyi utat tettünk meg Sztána faluig és újabb 3 km-t a sztánai állomásig. Az itt levő forrásból friss hideg vízzel olthattuk szomjunkat. Délután 6 óra, még mindig melegen süt a nap, 30 perc múlva érkezik a vonatunk, amellyel hazatérünk Kolozsvárra. Várakozás közben Szentimrei Jenő sztánai versének sorai jutnak eszünkbe: „Nagyon nyílt kék az ég itt,/ Dombok és tölgyesek,/ S a tölgyek dombos lombján,/ Harsány szajkó fecseg / Fű közt kéken csilingel/ Millió kis harang,/ Imát hadar a csöndben/ Az ér a sás alatt.”

Pál Gyöngyi