Túrázók igazi paradicsoma a Retyezát. Mintha geológiai könyvet lapoznánk, kis területen találkozhatunk a magashegység minden arculatával: piramisszerű csúcsok, csipkézett gerincek, kőfolyások, morénák, kristálytiszta vizek vájta szurdokok, cirkusz- és teknővölgyek, zsombolyok és csillogó tengerszemek csodáltatják magukat minden lépésnél. A Déli-Kárpátok legnyugatibb csoportjához tartozó Retyezátnak több mint 60 csúcsa haladja meg a 2000 métert, 58 állandó és 40 időszakos gleccsertava van, közel 1100 növényfaj él itt, közülük 62 őshonos. Jelentős, 600-700 főt számláló zergepopulációt tartanak számon, így nem csoda, hogy itt hozták létre 1935-ben Románia első nemzeti parkját. A szigorú látogatási feltételeknek köszönhetően a Retyezát a legtisztább kárpáti hegységek egyike.
Több irányból is megközelíthető. E túra során, a központi hegytömböt megkerülve, a déli oldalról indultunk. A letérő Hátszegen van, innen a Sebes-víz (Râu Mare) folyása mentén haladtunk a Gura Apei víztározóig, annak 167 m magas gátján átkelve a rezervátum határához érkeztünk. Itt sorompó állja el az utat, belépőjegyet kell venni. Túl korán volt még, belépőt csak 8 órától lehetett kiváltani, de egy kis ügyeskedés árán előkerült a kapuőr, és máris mehettünk tovább. Keskeny, de elfogadható minőségű köves úton haladtunk még 18 kilométert a Poiana Pelegii tisztásig, onnan a kék sáv turistajelzést követve, most már gyalog indultunk neki a hegynek.
Keskeny pallón mentünk át a Lăpuşnicu Mare patakon. A Bucura-patakot követő ösvény kezdetben fenyőerdőn vezet, majd hamarosan megjelennek a törpefenyők, amit a gyephavas vált fel. Alattunk, a mélyből, a Bucura-patak vízeséseinek morajlása hallatszott. Még egy rövid kapaszkodó, és feltűnt az erdélyi Kárpátok legnagyobb tengerszeme, a 8,8 hektár felületű Bucura-tó. A látvány lenyűgöző: a parton állva a tó kékeszöld vizében a közeli csúcsok tükörképe. A távolban feltűnt túránk fő célja, a Judele-csúcs piramisra emlékeztető alakja, amely a hegység talán legnehezebben elérhető csúcsa.
A Bucura-védkunyhó mellett fogyasztottuk el ebédünket, és máris folytattuk utunkat. Egymásba folyó tengerszemek mellett haladtunk. Csillogó gyöngyszemekként sorakoztak az Ana, Viorica és Florica tavak. Az ösvény szélén mélykék tárnicsok virítottak. Mind több hófolt tűnt fel, már nem kerülhettük el azokat, sokszor hóban tapostunk tovább. A 2200 m magas Tăul Agăţat még teljesen be volt fagyva, jege kékesen csillogott. A Judele-gerincre nagy kőtömbökre töredezett, mélységi magmás kőzeteken kapaszkodtunk ki. Innen keskeny – tériszonyosoknak nem ajánlott – gerincélen haladtunk tovább a 2398 m magas Judele-csúcsig. A kilátás lélegzetállító: körbetekintve látható a Retyezát 2500 m körüli csúcsainak koszorúja. Sajnos, nem gyönyörködhettünk kedvünkre, a távolban dörgött, viharfelhők gyülekeztek.
A Slăveiu-gerincen folytattuk a túrát. Az eddig jó állapotú turistajelzés teljesen eltűnt, csak a kőbábuk, a jelzést helyettesítő kőrakások mutatták az utat. Még kimásztunk a 2347 m magas Slăveiu-csúcsra, ahonnan a Zănoaga-tóig nyílt a kilátás. Visszafelé a háromszög alakú Lia-tó mellett haladtunk el. Fölöttünk a Pintenu Slăveiului nevű, sarkantyúra emlékeztető szikla emelkedett fenyegetően.
Szerencsénk volt, a vihar elkerült, így biztonságban visszajutottunk autónkhoz. Hazafelé Tavaszi Sándor szavai jutottak eszünkbe: „Aki erdélyi bolyongásaiban fogalmat akar alkotni a természeti szépségek nagyszerűségéről, arról, ami nagyszabású, valóban nagyszerű és óriási kiterjedésű, az kísérelje meg bejárni a Retyezátot.”
Ambrus Tibor
