Csíksomlyó

Május 9-én a kolozsvári EKE tagjai a Jókai Mór Teljesítménytúra szervezése mellett Csíksomlyóra tartó zarándokcsoportot vezettek Kolozs megyén keresztül. A Mariazelltől Csíksomlyóig Közép-Európán áthaladó Mária-út az idén már nem kerülte el Kolozsvárt. 

A Mária-út ötletét a spanyolországi El Camino adta. Mint előzményt itt megemlíthetjük, hogy az EKE kolozsvári osztálya eddig is szervezett gyalogos zarándokutakat Kolozsvárról Csíksomlyóra. Ugyanis Nagy Lajos I. már 1997-ben egyedül zarándokolt Csíksomlyóra, majd 1998-tól átlag 12 ekés zarándokból álló csapattal a mintegy két hétig tartó „gyalogtúrát” jó évtizeden át vezette. Míg kora engedte. Sajnos kezdeményezésének eddig nem akadt folytatója. A jelenlegi Mária-út bővebb ennél, az ausztriai Mariazelltől Csíksomlyóig vezet. Vallási, spirituális és önismereti céljain túl lehetőséget ad a zarándokoknak az útvonal vallási és kulturális értékeinek megismerésére is.
A Mária-út egyben turistaút is. A szervezők terve egy biztonságos útvonal kiépítése volt. Ennek megvalósításához a környéket jól ismerő EKE segítségét kérték. Pár évvel ezelőtt a kolozsvári EKE megkezdte az útvonal feltérképezését, de számunkra ismeretlen okokból a szervezők úgy döntöttek, hogy kikerülik Kolozsvárt. 2014-ben megváltozott e szemlélet, ebben közrejátszhatott az EKE eddigi tapasztalata a csíksomlyói zarándoklattal kapcsolatban: Erdély fővárosa megint felkerült a Mária-út térképére. A kolozsvári EKE-sek nagy lendülettel fogtak neki az új útvonal kijelöléséhez. Mivel a lehetőségek szerint a műutakat el szerettük volna kerülni, Nagy Lajos és Lőrinczi István több felfedezőutat tett. Gyalogosan vagy kerékpárral sikerült az útvonalat lejárni, feltérképezni, a GPS-térképet elkészíteni, a zarándokoknak szálláshelyet találni. A nagyrészt mezei úton és ösvényen vezető útvonalat a nehezebb szakaszokon szalagokkal kijelölték, így a május 7-én Hídalmásra érkező zarándokokat felkészülve fogadtuk.
A Magyarországról érkező 13 zarándokot a Hídalmás–Nagypetri–Mákófalva–Kolozsvár–Kolozs–Nagysármás útvonalon vezettük végig. A zarándokok e helyiségek között átlag napi 25 kilométert gyalogoltak a kolozsvári EKE által biztosított vezetők irányításával. A vezetőknek – Nagy Lajos, Lőrinczi István, Pálfalvi László, Kiss János, Molnár Gergely, Szabó István – sok türelemre és megértésre volt szükségük a már több száz kilométert megtett zarándokok kalauzolásánál. Erőt adott, hogy mindvégig éreztük Kovács Sándor főesperes támogatását.
Sok tapasztalatot gyűjtöttünk az út kiépítése és a zarándokok kalauzolása során. Még van javítanivaló, de reméljük, jövőre még jobb körülmények között tudjuk fogadni a zarándokokat.

Ambrus Tibor
 

Időpont: